Avi/ujkelet.live

A háború 310. napja, déli front: Az Izraeli Védelmi Erők új evakuálási parancsot adott ki a dél-gázai Khan Junesz térségére és kiigazította a humanitárius zóna területét. Tegnap négy rakétát lőttek ki Khan Juneszből Kiszufim kibucra, sérülés nem történt.

A módosítás értelmében az al-Dzsalaa negyed már nem része a humanitárius zónának, és a hadsereg műveletet tervez végrehajtani ott a Hamász terrorszervezet ellen.

,,Számos terrorcselekmény, a humanitárius övezet terrorista tevékenységre való kizsákmányolása és az al-Dzsalaa negyedből Izrael Államra lőtt rakéták miatt veszélyessé vált ezen a területen maradni” – közölte a hadsereg, megjegyezve, hogy a módosítás alapját ,,pontos hírszerzési adatok” képezték, ,,amelyek arra utalnak, hogy Hamász terror-infrastruktúra van beágyazva a térségben”.

A korai figyelmeztetés célja a civil lakosságot ért károk enyhítése. ,,Az izraeli hadsereg a térség terrorszervezetei ellen készül fellépni, ezért felszólítja az al-Dzsalaa negyedben maradt lakosságot, hogy ideiglenesen távozzanak a kiigazított humanitárius övezetbe” – mondta a hadsereg, a felhívást szórólapokon, SMS-ekben, telefonhívásokkal és a médián keresztül terjesztve.

A terület kórházaira nem vonatkozik a kiürítési parancs.


Harcok: A biztonsági kamerákat figyelő katonanők reggel azonosítottak egy terrorsejtet előbújni egy alagútból a dél-gázai Rafahban. A légierő drónnal megölte őket.

A 98. hadosztály támadta a területet, ahonnan tegnap rakétákat lőttek ki Kiszufimra, és célba vettek egy katonai épületet, amit a Hamász terrorszervezet rakétaegysége használt.

A Nahal és a Givati dandárok folytatják műveleteiket Rafahban a 162. hadosztály alatt. Az elmúlt nap során a Nahal harcosai azonosítottak egy terrorsejtet bemenni egy katonai épületbe az izraeli csapatok közelében, és a légierővel együttműködve megtámadták és likvidálták a terrorsejtet.

Az elmúlt nap során a légierő mintegy harminc terrorcélpontot támadott a Gázai övezetben, köztük katonai épületeket, egy páncéltörő rakétaindító posztot és fegyverraktárakat.


Fegyverek az alagútban: Az izraeli hadsereg közleménye szerint a 7. páncélosdandár és a Jahalom elit harcmérnöki egység a közelmúltban a Hamász terroristáihoz tartozó fegyvereket és felszereléseket talált egy alagútban Khan Juneszben.

A 98. hadosztály parancsnoksága alatt zajló műveletben Khan Juneszben dróncsapásokat hajtottak végre több tucat helyszín és terrorista ellen, köztük az egyik részt vett az október 7-i támadásban, valamint a Hamász mérnöki és mesterlövész egységek parancsnokai ellen.


Egyiptom: A részleteket ismerő források azt nyilatkozták a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy a színfalak mögött jelentős párbeszéd folyik a Palesztin Hatóság és Egyiptom között, miszerint a Palesztin Hatóság hivatalosan is átveszi a Rafah átkelő ellenőrzését.

Valójában ez a szó szoros értelmében a Palesztin Hatóság kapuja a Gázai övezetbe. Vagyis a Rafah átkelő feletti ellenőrzés, és onnan fokozatosan az övezet többi része felett.

Ebből a célból a napokban találkozóra került sor a Fatahból Husszein al-Sejk vezető tisztviselő és egy Ramallahban tartózkodó egyiptomi képviselő között. Az egyiptomi cél az, hogy a Palesztin Hatóság képviselői deklaráltan érkezzenek az átkelő ellenőrzésére, nem pedig személyazonosságuk elfedésével.

A 162. hadosztály és a Jahalom elit harcmérnöki egység a közelmúltban több tucat alagutat talált el az egyiptomi-gázai határ mentén futó Philadelphi-folyosó közelében, köztük egy hatalmasat, amely lehetővé teszi a járművek áthaladását is.


Északi front: A libanoni Al-Dzsadid tegnapi riportja szerint arab tisztviselők arra kérték a Hezbollah terrorszervezetet, hogy augusztus 15 előtt ne reagáljon Fuad Sukr, a csoport vezérkari főnökének likvidálására, avagy várják meg a gázai tűzszüneti tárgyalások csúcstalálkozóját, amelyre csütörtökön kerül sor.

A jelentés szerint a tisztviselők azt mondták a Hezbollahnak, hogy egy Izrael elleni támadás a csúcs előtt árthat a túszok szabadulását lehetővé tevő tárgyalásoknak, és ezért a csoport viseli a felelősséget. A jelentés szerint a Hezbollah hallgatott, és nem reagált sem pozitívan, sem negatívan a kérésre.


Jordánia: Ajman Szafadi jordán külügyminiszter szombaton kijelentette, hogy a királyság nem lesz csatatér Irán vagy Izrael számára, miközben a térség Teherán és megbízottjai új támadási hullámára készül.

,,Nem leszünk csatatér Irán vagy Izrael számára. Tájékoztattuk az irániakat és az izraelieket, hogy nem engedjük meg senkinek, hogy megsértse légterünket és kockára tegye polgáraink biztonságát” – mondta a jordán külügyminiszter a szaúdi Al Arabiya TV-nek nyilatkozva. ,,Elfogunk mindent, ami áthalad a légterünkön, vagy úgy gondoljunk, hogy veszélyt jelent ránk vagy polgárainkra.”

The post Evakuálások Gázában, Egyiptom megoldása és a Hezbollah hallgat first appeared on Új Kelet Live.