Avi/ujkelet.live

A háború 326. napja, déli front: Az izraeli különleges erők kedden egy komplex művelet keretében a Gázai övezet déli részén kimentették a fogságból az 52 éves Qaid Farhan al-Qadi rahati lakost.

A médiában idézett izraeli tisztviselők szerint az Izraeli Védelmi Erők erői behatoltak az alagútba arra utaló hírszerzési információk alapján, hogy túszokat tarthattak ott. Amikor az erők az alagútban voltak, Qadi kapcsolatba lépett velük.

Úgy vélik, hogy a Hamász-őrök elmenekültek a területről, ahol fogva tartották, vagy Qadinak sikerült megszöknie fogvatartóitól, de az alagútban maradt.

Az izraeli hadsereg szerint Qadi nem ugyanabban az alagútban tartózkodott a fogság teljes tíz hónapja alatt, és vélhetően többször is költöztették.

Két névtelenül nyilatkozó izraeli tisztviselő azt mondta a New York Timesnak, hogy Qadit ,,véletlenül” találták meg egy izraeli hadművelet során, amelynek célja a Hamász terrorszervezet földalatti alagúthálózatának feltárása volt Gáza déli részén. Egy harmadik forrás azt mondta, a katonák, akik megtalálták, eleinte attól tartottak, hogy a Hamász egyik operatívja, de hamarosan rájöttek, hogy egy izraeli állampolgár, akit október 7-én raboltak el. A források megjegyezték, hogy Qadi gyengének, alultápláltnak tűnt, és túl kevés energiája volt ahhoz, hogy egyedül kimásszon az alagútból.

A haditengerészet Sajetet 13 kommandósai által vezetett izraeli erők az alagutak átvizsgálását végezték, amikor ,,az erők meglepetésére egyedül, őrök nélkül találták Qadit egy szobában, nagyjából 25 yardnyira a föld alatt”.

A hadsereg cáfolta a riportot, mondván, a csapatok több napja a Gázai övezet déli részén vannak bevetve, azzal a feltételezéssel, hogy túszokat tarthatnak fogva a térségben.

A Sajetet 13 kommandós egység és a Sabak harcosai lassan átkutattak egy alagútkomplexumot a környéken, ahol megtalálták Qadit. Kihozták az alagútból, és hazavitték Izraelbe.

Az a tény, hogy a műveletet kezdettől fogva különleges erők hajtották végre, arra utal, hogy a katonaság túszokat keresett a környéken.

A hadsereg tanult abból, amikor legutóbb a csapatok túszokkal kerültek szembe a Gázai övezetben egy konkrét túszmentő misszión kívül, amelynek során a katonák tévedésből agyonlőttek három túszt, akik megszöktek fogvatartóiktól.

Az izraeli hadsereg eddig négy hadművelet hajtott végre Gázában, mely nyolc túsz szabadulását eredményezte: Ori Megidis közlegény október végén; Fernando Simon Marman és Louis Har februárban; Noa Argamani, Almog Meir Dzsan, Andrei Kozlov és Slomi Ziv júniusban és ma Farhan al-Qadi.

108 túsz maradt Gázában, 36 közülük már nem él. November végén 105 civil szabadult a Hamász fogságából az egyhetes fegyverszünet során. Négy túszt ezt megelőzően szabadon engedtek, nyolcat pedig a csapatok mentettek ki. 36 túsz holttestét találták meg a csapatok Gázában, három túszt tévedésből a katonaság megölt. 

A szám magába foglalja a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványait valamint a 2014-ben önszántából a Gázai övezetbe belépő Avera Mengisztut és a 2015-ben a Gázai övezetbe önszántából belépő Hisam al-Szajedet.


Túszok: A Moszad kémszolgálat, az izraeli hadsereg és a Sabak középszintű tisztségviselőiből álló delegáció szerdán Dohába utazik, hogy folytassa a tárgyalásokat amerikai, katari és egyiptomi tisztviselőkkel a túszok szabadulását lehetővé tevő gázai tűzszüneti megállapodás fennmaradó kérdéseinek lezárása érdekében, közölték izraeli tisztviselők a médiával.


Hadsereg: Egy tartalékos mentális egészségügyi tisztet eltávolítottak posztjáról, miután „súlyos és oda nem illő” megjegyzéseket tett a közösségi médiában.

Adi Angert, aki az Alexandroni Tartalékos Gyalogdandár mentális egészségügyi tisztjeként szolgált, nemrég X-en kijelentette, hogy a vallásos cionista közösség „a halálfalók kultusza”.

Azt is állította, hogy a dandár új parancsnoka, Mose Paszal ezredes egy levélben ,,népirtás elkövetésére szólította fel csapatait”.

A hadsereg szerint Angert találkozóra hívták Paszallal. ,,A dandárparancsnok világossá tette, hogy ezeknek a súlyos kijelentéseknek nincs helye az Izraeli Védelmi Erőkben” – közölte a hadsereg.

A találkozó végén a 91. hadosztály vezetője úgy döntött, eltávolítja őt posztjáról, és nem engedi, hogy a jövőben a hadosztálynál szolgáljon.

The post Egyedül az alagútban – részletek a túszmentésről first appeared on Új Kelet Live.