Avi/ujkelet.live
Több mint 300 izraeli katona esett fogságba a jom kippuri háborúban. A háború foglyai az Egyiptommal és Szíriával aláírt megállapodások keretében hazatértek, kevesebb mint egy évvel fogságba esésük után.
A jom kippuri háború 51. évfordulóján az Izraeli Védelmi Erők Archívum ritka felvételt hozott nyilvánosságra egy 1973. november 19-én lezajlott kabinetülésről, melyet Golda Meir néhai miniszterelnök tartott, az Egyesült Államok közvetítésével folyamatban lévő, foglyok hazaengedését célzó tárgyalások hátterében.
„Számunkra egy háború után minden áldozat nem csak a szűk család bánata. Van egy szomorú nemzet. De egy nemzet, amely készen áll, és tudja, mi áll előtte. Bárcsak azt mondhatnánk, hogy ez az utolsó háború, és igen, látom a népünket annak ellenére, ami itt történt. Alapvetően ez egy szomorú nép, egy nagy nép, egy erős nép, bár kicsi, de erős.”
,,Egy nép, mely háborúban áll úgy kell viselkedjen, mint egy háborúban álló nemzet, aki nem hajlandó felemelni a kezét.”
,,Hosszú távon mozgósítottnak kell láttatnunk magunkat, nem tudom meddig. De ez nem napok kérdése… Amíg nincs béke, háború van. A háború pedig bármelyik pillanatban előtérbe kerülhet… Lehetetlen egyszerre háborúzni és normális életet élni… A nemzetnek tudnia kell.”
,,Sok dolgot megbocsátanak nekünk, egy dolgot nem: ez a gyengeség. Amint gyengék vagyunk, vége. Ez egy megbocsáthatatlan bűn”.
A kormányülésen Meir, Mose Dajan védelmi miniszter, David Elazar (Dado) altábornagy, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke és más tábornokok vettek részt. A háttérben az izraeli hadifoglyok visszahozására tett erőfeszítések, a háború újbóli kirobbanásától való félelem, valamint az Egyiptommal kötendő békéről szóló tárgyalás állt. A találkozó egyértelmű következtetése komor volt: az arabokkal nincs esély valódi békére.
,,Attól tartok, nem fogom ezt látni. Igazi békét” – mondta Meir négy évvel Anwar Szadat egyiptomi elnök izraeli látogatása előtt, amely megnyitotta az utat a két ország közötti békemegállapodás aláírása előtt. ,,Amikor azt mondják, hogy ‘béke” – ez az a béke, ahogy mi értjük? Vajon gyaníthatom, hogy ez egy újabb tűzszünet lesz, nem tudom, meddig, amíg el nem dönti, hogy készen áll [a háborúra]?” – folytatta Meir. ,,Remélem, hogy nem így lesz, de ez nem áll nagyon távol a valóságtól.”
Meir bírálta azokat, akik a béke előmozdításának reményében kivonulásra szólítottak a területekről. ,,Ami feldühít, az évekig tartó vitatkozás azokkal, akik azt mondták: ‘távozz, távozz, távozz, még az országon belül is, és akkor béke lesz.’ Hogy tudatosan vagy tudatlanul teljesen figyelmen kívül hagyták a másik oldalt… Ott van Kadhafi, ott Faisal, ott van Irak – mi történne?” – kérdezte Líbia és Szaúd-Arábia akkori vezetőire utalva.
Ugyanebben a témában a találkozó során azt is elmondta, hogy nem szabad megvitatni az 1967-es vonalakra való visszavonulást.
Elazar vezérkari főnök a tűzszünetről: „Amíg az araboknak jól megy, addig nem lesz tűzszünet. És el kell érnünk azt a helyzetet, amivel tűzszünetre tudjuk hozni őket.”
A találkozón Smuel Gonen vezérőrnagy, a Déli Parancsnokság vezetője hasonlóan pesszimista álláspontot képviselt. ,,Úgy gondolom, hogy a konfliktus köztünk és az arabok között vallási és nem nacionalista, ezért nem hiszem, hogy megoldható. Ez kell, hogy legyen a velük folytatott tárgyalások kiindulópontja” – mondta. ,,Nem hiszek abban – remélem tévedek -, hogy a mi generációnk a mi generációnk alatt békét köt velük. Minden ígéret mellett véleményem szerint ez az egész trükkök és színlelés rendszere… Ha engedményt teszünk, amit nem tartok szükségesnek, engedményeket teszünk, hogy enyhítsük a ránk nehezedő nyomást, akárcsak néhány évre is, és feláldozzuk a jövőt, gyengeséget fogunk mutatni, amit utána nem lehet orvosolni.”
Eli Zeira, a katonai hírszerzés parancsnoka, az egyetlen, aki a találkozón felszólalt és még életben van, is azzal érvelt, hogy nincs esély valódi békét kötni Egyiptommal. ,,Fontos, hogy ezzel kapcsolatban ne legyenek illúzióink. Mert nagyon sok zsidó van, aki azt mondja, hogy ha lehetséges valódi békét kötni Egyiptommal, hát térjünk vissza a nemzetközi határhoz” – mondta.
Kitért arra, hogy ha Izrael visszaadja a hatnapos háborúban megszerzett területet Egyiptomnak, az nem eredményez békét az országok között. ,,Az a benyomásom, hogy ha az egyiptomiak visszakapnák az egész földet, amit Egyiptomnak hívnak, akkor semmi sem érne véget ott… Nem látom, hogyan köthetünk velük igazi békét” – mondta Zeira. „Nem szabad illúziókkal élnünk azzal kapcsolatban, hogy néhány dunam eladásáért cserébe békében élhetünk ebben a régióban. Erre semmi esély. És ebben a helyzetben a probléma számunkra az, hogy szükség szerint felkészítsük a nemzetet.”
A találkozón Mose Dajan védelmi miniszter arról beszélt, hogy a háború nyomán Izrael elrettentési koncepciója megváltozott az arab államok felé. ,,Régebben számoltunk azzal, hogy elrettentő erővel bírunk az arabokkal szemben… Félek a köztünk uralkodó felfogástól, hogy mi leszünk az elrettentett fél”.
Dajan megbánását fejezte ki, amiért a háború előtt rosszul ítélte meg az ellenséget. „Az a feltételezésem, hogy nem kezdenek totális háborút… azon alapult, hogy az arabok tudták – és az oroszok és az egész világ azt mondják nekik –, hogy ha háborút indítanak, veszíteni fognak. Akkor mire kellett ez nekik? Ez a legegyszerűbb, legleegyszerűsítettebb megfogalmazás, de ez ideológia volt. Mi azt hisszük, ők azt hiszik, az egész világ azt hiszi, hogy elveszítik a háborút – akkor miért vágnának bele?… Nagyon félek az itteni koncepciótól, hogy mi leszünk az elrettentett fél, túlságosan félni fogunk szembeszállni az arabokkal, és a fordított elrettentés pszichózisába kerülünk.”
Még a jom kippuri háború után is szakadék volt a határon uralkodó helyzet és a hátországban lévő helyzet között. Binjámin Telem vezérőrnagy, a haditengerészet akkori parancsnoka: ,,Elég sokat sétálok Tel-Avivban, a háború után ilyen rövid idő után… itt az az érzés, hogy mindennek vége, és az élet többé-kevésbé helyre áll, annak ellenére, hogy közel 200 000 katonát tartunk a vonalakon.”
A „normál kerékvágásba való visszatérés” kérdését ugyanezen a kormányülésen tárgyalták. Golda Meir: „Nem hiszem, hogy odamehetnénk a katonákhoz egy hónapot, két hónapot, hat hónapot, egy évet mondva nekik. Tudom, hogy van, akinek családja van, van, aki önálló vállalkozó. Vannak hallgatók, akik joggal vissza akarnak térni az egyetemekre… Nincs választási lehetőség. Tudom, mit jelent ez a sok ember számára, akik most a fronton vannak. És az élet Izraelben nem fog tudni folytatódni. De nem lehet egyszerre háború, normális élet és helytállás, és mindezt valahol össze kell kapcsolni. És a népnek tudnia kell, hogy ez a kormány feladata. Elmondani a népnek világosan a dolgokat. Egy ideig mozgósítottnak kell láttatnunk magunkat, nem tudom, meddig. De ez nem napok kérdése.”
1973-ban arab államok koalíciója Egyiptom és Szíria vezetésével megtámadta Izraelt, és megindította a jom kippuri háborút (héberül: מלחמת יום כיפור, Milchemet Jom Kippur). Az arab államok arra számítottak, hogy az Izraeli Védelmi Erők a zsidó év legszentebb napján nem lesz képes megvédeni Izraelt, ezért meglepésszerű támadást hajtottak végre 1973. október 6-án, szombaton, Jom Kippur napján. A háború 18 nappal később, 1973. október 24-én ért véget, amikor tűzszünetet hirdettek.
A Jom Kippur-háború volt a harmadik alkalom Izrael megalapításának kevesebb mint három évtizede óta, hogy Izrael a létéért volt kénytelen háborút vívni.
Míg elsősorban Zeirát találták felelősnek a háború hírszerzési kudarcáért, a kormány részéről Golda Meir lemondott miniszterelnöki posztjáról, valamint Mose Dajan a védelmi miniszteriről. Noha a Munkapárt a háborút közvetlenül követő választásokon megőrizte a kormány irányítását, a későbbi választásokon viszont alul maradt a jobboldali Likud párttal szemben, részben a jom kippuri háborút követő ellenszenv miatt.
További linkek a téma szerelmeseinek: itt, itt, itt, itt és itt.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post ,,Bárcsak azt mondhatnánk, ez utolsó háborúnk” – hangfelvétel Golda Meirről hetekkel a jom kippuri háború után first appeared on Új Kelet Live.
