ujkeletlive
Blinken – Netanjahu találkozó: terítéken a libanoni és gázai feszültség enyhítése
A háborút követő gázai rendezés és a túszok kiszabadításának lehetőségei is szóba kerültek Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Binjámin Netanjahu miniszterelnök keddi jeruzsálemi találkozóján. A tavaly október hetedikei mészárlások és azt követően kezdődött háború kitörése óta immár sokadik alkalommal a régióba érkező amerikai külügyminiszter látogatásának célja a libanoni és gázai feszültségek enyhítése.
Blinken „hangsúlyozta, hogy Izraelnek további lépéseket kell tennie a Gázába irányuló humanitárius segítségnyújtás növelésére és fenntartására, emellett sürgette a gázai és libanoni konfliktusok visszaszorításának útját,” – jelentette Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő, kiemelve, hogy Jechíje Szinwar izraeli likvidálása előnyt biztosít az övezetben fogvatartott túszok szabadon bocsátása és a gázai konfliktus befejezésére irányuló tárgyalások folyamatát illetően.
A Miniszterelnöki Hivatal találkozót összegző közleménye hasonlóan megemlíti, miszerint Netanjahu a két és fél órás megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Szinwar halála „pozitív hatással lehet az elraboltak hazatérésére, és a háború összes céljának elérésére.”
„A két fél megvitatta a háborút követő napon a gázai kormányzás kereteinek kérdését,” – áll a hivatal közleményében, hozzátéve, hogy a találkozó „barátságos” és „produktív” volt.
A gázai övezet háború utáni rendezésére vonatkozóan az izraeli és amerikai álláspontok közötti ellentétek köztudottak. Míg Washington a palesztinok számára élhető jövőt biztosító kétállami rendezés irányába mutató terveket tartana elfogadhatónak, Izrael elzárkózik ez utóbbit illetően, a háború végére vonatkozóan pedig a miniszterelnök ezidáig nyilvánosan vonakodott bármilyen konkrét lehetőség felvetésétől.
Ugyanakkor, a háttérben Izrael vizsgálja az övezetet eddig uraló Hamász nélküli polgári rendezés lehetséges forgatókönyveit, beleértve a külföldi magán biztonsági cégek alkalmazását a humanitárius segélyek szétosztására.
Emellett, a miniszterelnök koalíciójának Otzma Jehudit és Vallásos Cionizmus partnerei, néhány Likud képviselő támogatásával az övezet izraeli telepesekkel való újjáélesztését illetve a gázai polgári lakosság kivándorlásának ösztönzését támogatják.
Zárt ajtók mögött magas rangú amerikai tisztviselőknek tett állítólagos ígéretek ellenére, Netanjahu ezidáig nem fogalmazott egyértelmű terveket. A háború végére vonatkozóan, a miniszterelnök konkrétumok megjelölése nélkül a terrorszervezet elpusztításához és a túszok kiszabadításához kötötte a lezárás lehetőségét, emellett a helyi gázai kormányzást illetően kizárta a Palesztin Hatóságot, beleértve egy megreformált változatát is.
Az Egyesült Államok többször is úgy jellemezte Szinwart, mint a túszalku egyetlen akadályát, meggyilkolását követően pedig Washingtonban úgy vélik a fogvatartottak kiszabadítása, és a háború befejezésének legfőbb oka már nem létezik.
A Hamász-vezér halála és a libanoni hadművelet izraeli sikerei közben eltelt napokban azonban nem került sor jelentősebb tárgyalásokra, bár Ronen Bar, a Sábák belbiztonsági szolgálat főnöke már bejelentkezett Kairóban, hogy új ötleteket vitasson meg a megállapodással kapcsolatban.
- az egyiptomi Hírszerző Szolgálat frissen kinevezett igazgatója egy újabb ötletet vázolt Ron Bár, a Sábák belbiztonsági szolgálat vezetőjének a legutóbbi kairói tárgyalások során. Az új ajánlat egy kisebb formátumú túsz- és tűzszüneti megállapodást tenne lehetővé, amely elindíthatja a szélesebb körű megállapodásról szóló tárgyalásokat
- Bar az izraeli kabinet előtt egy olyan tűzszüneti javaslatot ismertetett az túszokért cserébe, amely kizárja az izraeli erők kivonulását a Gázai övezetből, ami valószínűleg nem fogja elnyerni a Hamász támogatását
Blinken Jeruzsálemben „hangsúlyozta, és a miniszterelnökkel együtt megismételte, hogy továbbra is szeretnének előrelépést elérni,” – áll Vedant Patel helyettes szóvivő közleményében, hangsúlyozva a gázai meglévő átkelőhelyek maximalizálását és racionalizálását, valamint több lehetőség megnyitását a Gázába irányuló segélyek számára.
Tegnap, a Hamász által fogva tartott túszok családjai is találkoztak Blinkennel, sürgetve az erőfeszítések megújítását a fogvatartottak kiszabadítását biztosító alku mielőbbi megkötése érdekében. A Túszok és Eltűnt Családok Fórumának közleménye szerint az érdekvédelmi szervezet arra kérte a külügyminisztert, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást a közvetítő országokra – különösen Katarra, a tárgyalások újraindítása érdekében, Szinwar likvidálását előnyként használva fel.
Tegnap a Walla hírportál arról számolt be, hogy további 15 katona írta alá azt a levelet, amelyben kijelentik, hogy megtagadják a további szolgálatot, amennyiben nem születik megállapodás a túszok szabadon bocsátásáról, így az aláírók száma 130-ra emelkedett. Az aláírók között ketten aktív szolgálatban vannak, köztük egy női tiszt.
Politika – elbocsátották a Ben-Gvir ellen fellépő rendőrségi ügyészt, Baharav-Miara felfüggesztette a döntést
A rendőrség legfőbb ügyészét, Elázár Kahan rendőrfőkapitány-helyettest menesztették, azt követően, hogy ellenezte Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a tüntetők közé gránátot dobó tiszt előléptésére vonatkozó döntését.
Kahana a rendőrfőnök irodájától kapott értesítést leváltásáról, miszerint közölték vele, hogy úgy döntöttek, kinevezik a rendőrség vádirati osztályának vezetőjévé, annak ellenére, hogy nem volt jelölt a posztra, és eddig nem töltött be ilyen szerepet a szervezetben. A leváltást, illetve az áthelyezést Daniel Levi rendőrfőnök hagyta jóvá, minek utána Gali Baharav-Miara főügyész bejelentette, hogy felfüggeszti Kahana leváltását.
„A gyorsított eljárásban meghozott döntés az Izraeli Rendőrség ügyészének leváltásáról, aki a tüntetések országszerte történő kezeléséért, valamint a rendőrségen belüli integritás és kinevezések felügyeletéért felel, felfüggesztésre került,” – közölte Baharav-Miara Levinek küldött levelében, hangsúlyozva.- „a rendőrség ügyésze belső szervezeti felügyelő és bizalmi személy. Egy ilyen jogi tanácsadó leváltása gyorsított eljárásban, a kormány főügyészének bevonása nélkül példátlan lépés.”
Baharav-Miara továbbá közölte, hogy a döntés előtt két nappal beszélt a rendőrfőnökkel, és megállapodtak abban, hogy a testület legfőbb ügyészét nem helyezik át, amíg nem tartanak hivatalos megbeszélést az ügyben. Ennek ellenére, és a beszélgetést semmibe véve Levi bejelentette az áthelyezésre vonatkozó döntést, melynek felfüggesztése a vitatott döntés törvényességét illető tisztázásáig történt. A főügyész továbbá arra figyelmeztetett, hogy Kahana „jelenlegi státuszát fenn kell tartani, beleértve azt is, hogy nem helyezik át másik pozícióba.”
A rendőrség közleménye szerint „a kinevezés a rendőrkapitány-helyettesek számára elrendelt rotációs tisztségváltások része,” hozzátéve azt is, miszerint „amennyiben valaki más értelmezést próbál adni a kinevezésnek, teljességgel elutasítandó.”
Az ügy előzményeként, Kahana múlt hónapban aláírt egy nyilatkozatot, mely szerint támogatta az ügyészség álláspontját a tüntetőkre gránátot dobó Meir Szuisza rendőrtiszt előléptetése elleni perben. Az állam nevében fogalmazott nyilatkozatban szerepelt, hogy Ben Gvir, valamint az akkoriban szolgálatot teljesítő ideiglenes rendőrfőkapitány a kinevezés folyamat során megszegte az eljárásokat, megkerülve a rendőrség vezetését.
A Főügyészi Hivatal augusztus végén kelt levele Szuisza és négy másik tiszt elleni, egy hónappal korábban történt jogi eljárásra utalt, mely szerint a szóban forgó rendőrök ellen a tüntetők közzé gondatlanságból dobott gránát, mint rendőrségi utasítások megsértése miatt emeltek vádat. Szuisza azok között volt, akik 2023 márciusában kábító gránátot dobtak a kormányellenes tüntetőkre, többeket megsebesítve.
Az előléptetést Ben-Gvir kezdeményezte, és egyúttal dicsérettel illette Szuiszát, majd elítélte azt a szerinte politikai nyomást, amely „egy olyan rendőrtiszt ellen irányul, aki úgy tűnik, hogy a neki adott utasításoknak megfelelően cselekedett.”
The post Blinken – Netanjahu találkozó: terítéken a libanoni és gázai feszültség enyhítése first appeared on Új Kelet Live.