Hiába tették ki a kukát a lakók a Mosonmagyaróvár környéki településen, nem jött a szemeteskocsi, mert az azon dolgozó ukrán vendégmunkások hazamentek harcolni. Ezt a korábbi a mosonmagyaróvári polgármester árulta el a Telexnek, aki a nagytérségi hulladékgazdálkodási társulásnak is elnöke. Akik pedig maradtak, azok gyakran balhéznak. Amit a helyiek nem néznek jó szemmel. Olyannyira, hogy 50 vendégmunkást költöztettek el az osztrák határhoz közeli Levélről, akik hosszabb ideje balhéztak egy egykori vendéglőből kialakított munkásszállónál és környékén.
Bozótvágóval kergetettek egy autóst
Mivel a nyugalom azóta sem állt teljesen helyre, a falu inkább túlórapénzt fizet a rendőrségnek, csak hogy rendszeresen járőrözzenek a környéken. Viszont a lap szerint a határszélen a vendégmunkások nélkül nincs termelés. Néha még közszolgáltatás sem. Bár az ide érkezők nagy része becsületesen dolgozik, néhány kisebb csoport rendőrségi ügyei borzolják a helyiek idegeit. Az egyik felszámolt vendéglőt egy kft. vásárolta meg, és 40-50 munkavállalót szállásolt el itt. Az emberek egy része napközben Ausztriában dolgozott, a szálláson gyakran hangoskodtak, üvöltöztek esténként. Térfigyelő rögzítette például, ahogy egy autóst egy félmeztelen férfi kerget fényes nappal az Erzsébet utcában, majd egy machetával rávág a csomagtartójára. A Mosonmagyaróvár TV beszámolója szerint az odaköltözők folyamatosan balhéztak, betondarabokat tettek az úttestre. Éjszakánként éjszakai kiabálások, verekedések törték meg az utca nyugalmát.
Miattuk túlóráznak a rendőrök
Levélen sokan nem érezték biztonságban magukat, ugyanis a vendégmunkások egy része fenyegetőzött is. A bérbeadók a múlt héten kirakták a bérlőket, elvitték őket a faluból is – mondta a lapnak Kiss Béla, a település polgármestere. Akit a múlt héten értesített erről a szálláshely tulajdonosa. Hozzátette, két kisebb problémás hely maradt az Expo területén. Emiatt a rendőrséggel együttműködési megállapodást kötnek, ennek alapján a túlórapénzt a járőrök önkormányzati támogatásból kapják két hónapig. A faluban egyébként azt beszélik, hogy a kiköltöztetett vendégmunkások nem mentek messzire, a közeli Bezenyén kaptak szállást.