Avi/ujkelet.live

A háború 462. napja, déli front: Szombaton 11:02-kor megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a gázai határ melletti Kerem Salomban. Az Izraeli Védelmi Erők szerint a légvédelem elfogott egy rakétát, melyet a Gázai övezet déli részéről lőttek ki.


Dzsabalia: A Givati-dandár csapatai az észak-gázai Dzsabalia térségében végzett műveletek részeként számos terroristát azonosítottak, jelentette a hadsereg szombaton.

A drónnal végzett kutatások során a harcosok azonosítottak három terroristát, akik a csapatokhoz közeledtek, és elrejtőztek egy közeli épületben.

Egy fegyveres terrorista azonosítása majd likvidálása:

A csapatok megölték mindhárom terroristát.

Az épületben egy logisztikai aknát találtak, ahonnan a terroristák előbújtak, hogy az erőkre tüzeljenek.

Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Délután a hadsereg a hírszerző szolgálatok és a Déli Parancsnokság irányításával drónnal célzott csapást mért a Hamász terroristáira, akik egy parancsnoki helységből tevékenykedtek, melyet egy korábban iskolaként használt létesítményben állítottak fel Dzsabaliában.

A terroristák a helyszínt terrorcselekmények tervezésére és végrehajtására használták az izraeli hadsereg és Izrael Állam ellen.

A légicsapás előtt a hadsereg számos intézkedést tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát, beleértve a precíziós lőszerek használatát és a légi megfigyelést.


Libanon: Az izraeli légierő késő délután támadást hajtott végre Kunin faluban Dél-Libanonban, Bint Dzsbeiltől északra (kb. 6 km-re a határtól).

A hadsereg szerint a Hezbollah terrorszervezet számos operatívját azonosították a helyszínen, amint távoztak a terrorszervezet katonai épületéből. A fenyegetés elhárítása céljából drónnal csapást mértek a terroristákra.

Libanoni riportok szerint a támadásban többen könnyebben megsérültek, de halálos áldozatokról nem érkezett jelentés.


Bevetésen: A libanoni hadsereg szombaton közölte hogy az izraeli erők kivonását követően befejezte csapatainak elhelyezését Dél-Libanon nyugati szektorába.

X-en közzétett bejegyzése szerint Naqura, Aalma a-Sab, Dhajra, Ajtarun, Bint Dzsbeil, Tajr Harfa, Madzsdal Zun, Szalhani és Quzah határ menti közösségekről van szó.

A libanoni hadsereg megjegyezte, hogy az ENSZ dél-libanoni békefenntartói erőivel (UNIFIL) és az Izrael és Libanon közötti tűzszünetet felügyelő öttagú bizottsággal együttműködve azon dolgozik, hogy megerősítse pozícióit a térségben.

Figyelmeztette továbbá a helyieket, hogy ne közelítsék meg a területet, amíg a mérnöki egységek át nem vizsgálták a közösségeket, és meg nem tisztították azokat a fel nem robbant töltényektől és egyéb törmelékektől.

A libanoni média szerint a libanoni hadsereget kivezényelték Ramija faluba, mely Dél-Libanon nyugati szektorában van.

A felvételen a libanoni hadsereg látható, amint a falu romjainál járőröznek, miután az izraeli hadsereg elhagyta a területet.

Ez egy újabb poszt Dél-Libanonban, ahonnan az izraeli hadsereg kivonult, és amit a libanoni hadsereg átvesz. Ezúttal közvetlenül a falvak első soránál – száz méterekre az izraeli határtól, kevesebb mint 2 km-re Zar’it mosávtól.

A katonai rádió szerint a libanoni hadsereg bevetése Dél-Libanon nyugati szektorában viszonylag gyorsan haladt az elmúlt napokban.

Másrészt az izraeli hadsereg továbbra is jelen van Labbuneh, Marwahin, Ajta a-Sab és Marun a-Rasz falvakban.

Forrás: Katonai rádió

A térképen látható, hogy a libanoni hadsereg bevetése nem földrajzi elrendezés szerint történik – inkább úgy tűnik, hogy az izraeli hadsereg továbbra is maradt az olyan területeken, ahol még tennivalója van a terror-infrastruktúra lebontása érdekében, és kivonult a területekről, ahol a munkát befejezte.

A keleti szektorban – az összehasonlítás kedvéért – teljesen más a helyzet: a libanoni hadsereg bevetése a falvak első vonalában nagyon lassú és nagyon korlátozott.

Forrás: katonai rádió

Amint az a jelölésekből látható, az Izraeli Védelmi Erők irányítja továbbra is a falvak teljes első sorát, Kfarkilától Majsz al-Dzsabalig.

Vannak posztok, amelyeket a libanoni hadsereg elfoglalt Khiam falu környékén, de az összes többi jelenleg izraeli ellenőrzés alatt maradt.


Szamária: Heves összecsapásokról számolt be a média zsidók telepesek és palesztinok között a szamáriai Jatma palesztin falu közelében, amely során a felek kövekkel dobálták egymást.

Az izraeli hadsereg éles lőszert és tömegoszlató eszközöket vetett be a helyszínen. A palesztin Wafa szerint egy palesztint lábon lőttek, állapota közepesen súlyos.

Később mintegy 30 palesztin kövekkel dobálta meg az izraeli hadsereg erőit a térségben. Az izraeli erők körében sérülés nem történt.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Rakéta Gázából, támadás és fejlemények Libanonban first appeared on Új Kelet Live.