
Ha hiszik ha nem jogi pályára készültem. Elsőre Pesten felvételiztem másodszorra pedig Szegeden. Egy pont híján kirostáltak mindkét alkalommal. Méltányossági kérelemmel fordultam Korom Mihály akkori igazságügyi miniszterhez, de hiába volt minden kisérlet. Végül három esztendővel később simán felvettek Budapesten. Máig őrzöm az indexemet és a kötelezően megvásárolt jegyzeteket.
Nekünk levelező tagozatosoknak helybe jöttek a tanárok a Mályi tanácsi üdülőbe. Ha jól emlékszema nálamnál jóval idősebb pártfunkcionáriusok kedvéért hozták létre ezt a kihelyezett tagozatot. Jómagam az újságíró iskolával magam mögött már nem készültem pályamódósításra de a párt és a tanácsi káderek sem adták volna fel a megszerzett bársonyszéküket. Sajnos másfél esztendővel a sikeres vizsgáim után betegség miatt felhagytam a kimerítően fáradtságos esti-éjszakai tanulással. Emlékezetem szerint osztálytársaim kívétel nélkül csak a doktori címre gyúrtak és a legtöbbjük dolgozatát egy nagy tudású járási tanácselnök írta. Ő maga sem lett főállású jogász.
Jómagam sosem gondoltam volna, hogy egyszer csak nagyon megbánom, hogy feladtam álmaim megvalósítását. Bizonyára most sokkal könnyebb lenne az igazamért megküzdeni és az egyszerű állampolgári jogaimat megvédeni a részrehajló rendőrökkel, ügyészekkel és bírókkal szembe.

Eltelt már csaknem hét esztendő, hogy 2017 november hatodikán délután egy teljesen alaptalan közúti intézkedés során két miskolci rendész rámtámadt, kezeimet lefogva a földre vittek és kezeimet hátrabilincselték. Az eseményt teljes egészsében rögzítette a szemközti mélygarázs külső kamerája, de hogy.hogy nem Búzásné Faragó Edit volt vizsgáló , aki állítólag három napig tanúkat keresett nem jutott eszébe ezt a felvételt átmenteni. Nekem kellett ezt külön kiharcolni, hogy aztán a kapitányságon lebutitsák a videót és megcsonkítsák és több mint egy fél év elteltével tervbe vegyék a kiértékelését. E helyett a hölgy feltárcsázta a rendészet vezetőjét és mint valami csomagküldő szolgálattól rendelt két tanút. Kérhetett volna többet is, de neki elegendő volt ennyi. Noha bíztatták, hogy a rendészet által jogellenesen kiadott tudósítások nyomán többen is ihletet kaptak tanúskodásra, de a rendőrségen beérték Soltész Edinával és Petróczy Attilával. Az a néhány Olvasó aki még nem tudná, időközben az egyik támadóm a már leszerelt Szabó Krisztián önvallomást tett a közelmúltban. Megírta nekem, hogy a felbujtott tanúkat nem ő hanem a főnöke kerítette elő és egyébként csak hárman én és a társa tudjhatja mi is történt a posta előtt akkoriban. Egy ilyen hivatalosnak tetsző iromány elolvasása után nem senkinek tőlem bocsánatot kérni megrágalmazásom után, beérném annyival, hogy azonnal elrendelik a nyomozást, s próbálnak valamilyen jogorvoslattal jóvátenni a tévedésüket. E helyett továbbra is a bolondját járatják velem. Megakadályozzák, hogy feljelentéseimre egy szembesítéses nyomozást rendeljenek el ügyészi felügyelettel. Hiába bukott meg mindkét felbujtott tanú, közülük az egyik már a tárgyaláson is kimondta annak a nevét aki rábeszélte erre a misszióra. Az is bizonyított, hogy Búzásné Faragó Edit megfeledkezett a Soltész Edinával történő szembesítésről, ha nem trükközik akkor már a kapitányságon kiderül a szende szőke hölgy szájából ömlik a hazugság. Így csak az ellenem született ítélet után leplezte le az élettársa , hogy együtt jártak arra, s mire odaértek már csak azt látták a földön fekszem és a hátamon térdelő két egyenruhás kizsebel.

Ehhez képest a kedvese egy Andersent is kétvállra fektető mesét adott elő a rendőrségen, nyílván nem kevés fizetségért. Motiváció nélkül ritkán vetemedik az ember, egy hölgy ilyen méretű aljasságra, mások megnyomorítására. Nos, akik elolvasták már a tárgyalási jegyzőkönyveket – lehetnek ilyenek, de hogy a szembesítésről és a helyszíni bizonyítási kisérletről készült videókat a kutya sem nézte meg rajtam kívül arra mérget vehetnek – rögtön lebuknak a támadóim.


Akik egybehangzóan kidicsérnek, hogy mennyire készségesen első kérésre minden okmányomat átadtam. Majd nem sokkal később a nyomozati cselekmény naplójából kiderült, az egyik támadóm a bevetési csoport segítségét kéri egy személy igazoltatásához. Semmilyen lőfegyverről nem beszél, miközben sokkos állapotban fekszem a földön és kezében az össze igazolványom.


Na ezt magyarázza meg valaki aki járatos a krimikben és a Kojak vagy Derick filmek nézésében. Colombot szándékosan kihagyom mert Soltész Edina különös módon állította, engem ő hosszú klasszikus Colombo ballonban látott miközben mindenki előtt ott volt már a rabosított képem, amelyen rövid barna dzsekiben feszítek. Folytatom a különbejáratú szappanoperámat – tehát Szabó úr vallomást tett, elárulta a tanúkat felbujtották és mind hazudik. Petróczyt már a törvényszéken kizárták a hamis rágalmai okán pedig a rendőrségen eltünt a szembesítéséről készült film javarésze. Kit érdekel manapság egy ilyen apróság. Senkit.
