
A Tisza Párt elnöke a Magyar Infón azt mondta, az átláthatósági törvénnyel a Fidesz egy újabb vörös vonalat lépett át. A politikus erkölcsi vagy akár anyagi jóvátételt is ígér a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) áldozatainak.
Aki már járt Jeruzsálem óvárosában és eljutott a vallásos zsidók negyedébe ugyanazt láthatta mint az arabok lakta negyedben. A férfiak elől mennek és...
A gyógyszerész azt mondja, Pista bácsi, erre a gyógyszerre nem szabad ám inni, ő meg rávágja, hogy nem is szokott. Kinek hazudunk? Magunknak?...
Pesten a Duna parton, csaknem szembe a Mariotte hotellel van egy igazi orosz bolt. Ahol a jól megszokott termékeiket vásárolják az itt élő...
A nemrégiben napvilágot látott „GINOP – Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” címen induló pályázat erőteljesen lecsökkenti az exportpiacon való megjelenés kockázatait,...
Jut eszembe, valamikor gyerekkoromban volt egy kétnyelvű mesekönyvem. Jin meg Csan a gazdag és a szegényparaszt történetéről szól. Tussal festett kínai betűk, mellette...
A délutáni szúnyokálást követően a nap fénypontja – amikor a kutyánk elvisz sétálni. Felszerszámozzuk, pórázs kakiszsák, telefon, mindent leellenőrzök, s indulnánk. Edison viszont...
Az enyhe tél, melegedő tavaszi időjárásba fordul. Az eddig gyenge aktivitást mutató kullancsok újra felélénkülnek, és egyre gyakrabban találunk kutyánkon, macskánkon, de akár...
Amit elárulhatok, van Miskolcon egy Gömöri pályaudvar. Egy jobb sorsra érdemes sokat látott állomásépület. A cikkben szerepel a mágikus erővel bíró Mónika. Nem...
Helyszín: 34. Művészetek Völgye Fesztivál – Kapolcs, Kapolcs, Kossuth u. 2., orvosi rendelő udvara Időpont: 2025. július 25. 9.00-17.30 óra között Időpontfoglalás: minden...
Hetven éve lesz, hogy deportálták a magyarországi zsidóságot. Holokauszt emlékév van, s ennek kapcsán derült ki egy különös, figyelemre méltó dokumentum. Az Auswitzba...
Az orvosi ellenőrzést nem helyettesíti, viszont segíthet, ha laikusként is van fogalmunk arról, melyek lehetnek az ártalmatlan, s melyek az aggodalomra okot adó...
Egy HírTV-s riportból indult az ügy. ...
Itt kezdődött minden probléma. Éva leszakajtotta az almát – a kígyóra hallgatott mi meg kiűzettünk a paradicsomból. Azóta özönlenek a problémák, bajok csupa...
Hölgyeim, uraim ez egy sokat látott rádió. Tisztes neve Pacsirta, magyar gyártmányú varázsszemes. Töröm a fejem miként keresztelhettek egy ilyen távolba beszélőt Pacsirtának....
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2025 februárjában a késő esti...
Mi az, ami legelőször a felnőttek eszébe jut az őszről? A gyönyörű színekben pompázó parkok és erdők? Egy lelket melengető tea a kandalló...
Dr. Répássy Róbert 1968-ban született Miskolcon. Jogi diplomáját 1992-ben szerezte a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán, 1995-ben jogi szakvizsgát tett. 1993-1994 között, majd...
Egy földszintes épület torzó a múltból a Miskolci Ady hídnál. Valamikor voltam a házban, a kis udvarban, a szegényes portán. A butikos világnak...

