Emlékezés Csengey Gusztávra, „az utolsó kuruc”-ra

1925. július 13-án  83 éves korában hunyt el Csengey Gusztáv költő, professzor, akit a Miskolci Evangélikus Jogakadémia tanártársai és hálás tanítványai csak „az utolsó kuruc”-ként emlegettek.

Az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia és Teológia 1919-ben Miskolcra áttelepült professzorának emlékét  ma már inkább csak „A fogoly lengyel” című hazafias költeménye szerzőjeként és a „Ballag már a vén diák” című német diáknóta szövegének fordítójaként őrizzük, de szerteágazó munkásságának mérföldkövei voltak többek közt az „Izrael története” című  szakmunkája és „A mocsarak királya” című ifjúsági regénye is.

Halálának centenáriumára a miskolci evangélikus egyházközség vasárnapi istentisztelet keretében emlékezett meg, ahol Gerlai Pál a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye esperese tartott vetített képes előadást. Ezt követően a Luther-udvarban álló Csengey Gusztáv-mellszobránál helyezték el a megemlékezés koszorúit. A szobor Borsodi Bindász Dezső alkotása, s 1942-ben a költő születésének centenáriumára közadakozásból készült el. Csengey Gusztáv emlékét Miskolc belvárosában utcanév, valamint a Csengey-kert elnevezése őrzi.

Életútja és munkássága a Wikipedia közösségi enciklopédián:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Csengey_Guszt%C3%A1v

 

Emlékezete legyen áldott!

(zsugyel jános)