Avi/ujkelet.live

A háború 785. napja: Körülbelül egy évvel azután, hogy életbe lépett az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti tűzszünet, a libanoni hadsereg bemutatót tartott a média számára egy alagutról, amely a terrorszervezethez tartozik, és a Hezbollah lefegyverzésére irányuló terve végrehajtásáról, jelentette a Ynet hírportál. A feltárt földalatti útvonal körülbelül 100 méter hosszú.

A libanoni hadsereg X-en tájékoztatott az alagút bejárásáról, amelyet állítólag a síita terrorszervezet adott át nekik. A beszámolók szerint a túra célja a hadsereg tervének első fázisának bemutatása volt, ami a Litani folyótól délre zajlik, és – mint elhangzott – magában foglalta a terrorszervezet földalatti járatainak megtekintését is.

A túra elején a Dél-Litani Parancsnokság részletes tájékoztatót tartott a Hezbollah leszerelésének részeként tett lépésekről, beleértve a szervezet által ásott alagutak kezelését, az átjárók lezárását, valamint a fegyverek és lőszerek lefoglalását. Azt is közölték, hogy a tájékoztatón szerepelt az egységek régióba telepítésének megerősítése is, ,,a katonai rendszer előtt álló nehézségek és kihívások ellenére”.

Mindezek mellett azt is megjegyezték, hogy „megvitatták a folyamatban lévő izraeli jogsértéseket és inváziókat”. A libanoni hadsereg tisztjeinek kíséretében az újságírók több helyszínt is meglátogattak, és hangsúlyozták, hogy a hadsereg „elkötelezett a rá bízott összes feladat végrehajtása és a terv végrehajtása mellett a megállapított ütemterv szerint”.

Az alagútból tudósító szaúdi televíziós hálózat, az Al-Arabiya arról számolt be, hogy „az újságírók sziklába vájt szobákat és átjárókat láttak, valamint egy konyhának és egy klinikának tűnő helységet. Az alagút világításwal és szellőztetőrendszerrel van felszerelve. Körülbelül negyven percre található a főúttól.”

Az online megjelent cikk azt is megjegyezte, hogy a túrán részt vevő újságírók ,,több tucat szétszórt műanyag vizespalackot és konzervdobozt, matracokat több helységben szétszórva és falon lógó zöld kabátokat” láttak az alagútban. A cikk kijelentette, hogy ,,az alagút egyike annak a tucatnyi alagútnak, amelyekben a libanoni hadsereg a tűzszünet óta razziázott és lefoglalt”.

Michel Issa, az Egyesült Államok libanoni nagykövete a libanoni MTV csatornának nyilatkozva: „A libanoni hadsereg jelentősen kibővítette csapatainak számát az ország déli részén, és már megkezdte a Hezbollah katonai infrastruktúrájának lebontását. Be kell fejeznie a leszerelési folyamatot egész Libanonban, a kormány azon döntésével összhangban, hogy visszaállítja teljes szuverenitását.”

„A Libanon és Izrael közötti tárgyalások elengedhetetlenek a stabil békéhez, és mindkét fél kész részt venni az Egyesült Államok közvetítésével zajló tárgyalásokon, amikor a megfelelő feltételek teljesülnek. Az amerikai támogatás folytatódik azzal a céllal, hogy megerősítse a hadsereg és a biztonsági erők képességeit az ország fegyverkorlátozásról szóló döntésének végrehajtása érdekében. Libanon szuverenitása egyetlen hadseregen nyugszik egész Libanonban.”


Közel az összecsapás: Izrael egyre komolyabb konfliktushoz közeledik Libanonnal, jelentette tegnap este a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. Ez annak köszönhető, hogy a politikai körben és a biztonsági szervezetekben az a megértés uralkodik, hogy a Hezbollah továbbra is jelen marad Dél-Libanonban annak ellenére, hogy a libanoni kormány célul tűzte ki, hogy az év végéig lefegyverzi a terrorszervezetet a régióban.

Donald Trump amerikai elnök megbízottja, Morgan Ortagus a jövő héten Libanonba látogat, hogy hatékonyabb intézkedéseket mozdítson elő. Egy magas rangú izraeli tisztviselő azonban figyelmeztetett: „A libanoni hadsereg valójában nem akar szembeszállni a Hezbollahhal. Minden alkalommal, amikor a Hezbollah átlép egy határt, válaszolni fogunk.”

Naim Qasszem, a Hezbollah terrorszervezet vezetője tegnapi beszédében Hajtám Ali Tabatabai vezérkari főnök Izrael általi likvidálásával kapcsolatban a következőket mondta: „Erre a kirivó támadásra és erre az egyértelmű bűncselekményre jogunkban áll válaszolni, és mi fogjuk meghatározni ennek időzítését.”

Qasszem szerint Izrael célja a merénylettel a morál rombolása és a szervezeten belüli zavarkeltés volt, de ezt a célt nem fogja elérni, „mert a Hezbollah folytatni fogja az irányvonalát, és Tabatabainak sok testvére van”. Hozzátette, hogy Tabatabai „mártírhalált halt, ami az ő küldetése volt”.

„Izrael tudja, hogy amíg a Hezbollah létezik, nem lehet stabil” – tette hozzá. „A kormánynak be kell fektetnie olyan képességekbe, amelyek megakadályozzák Izrael stabilizálódását.”

Qasszem a következő szavakkal zárta beszédét: „Izrael nem fogja elérni céljait, amíg mi szilárdan kitartunk – és nem fog tudni nekünk ártani anélkül, hogy önmagának is ártana.”

A tavaly novemberben életbe lépett tűzszünet óta Izrael továbbra is támadja a Hezbollah célpontjait Libanonban, és likvidálja a terroristákat a terrorszervezet soraiból. Ez azért van, hogy megakadályozza a szervezet rehabilitációját és megerősödését, amely súlyosan megsérült az Izraellel vívott háborúban.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post A Hezbollah alagútjában és egyre komolyabb konfliktushoz közeledve first appeared on Új Kelet Live.