Teletaps és vidám vonatozás a miskolci zsinagógában – hanukai koncertet ajándékozott nekünk a SabathSong Klezmer Band- megjöttek Kerényi László profi képei

Fergeteges vidám hangulatú hanukai koncertet adott vasárnap este a SabathSong klezmer band- mondjuk, hogy banda a miskolci zsinagógában. Még a hatása alatt mondom,  jómagam nem emlékszem, hogy bármikor tapsolhattak ebben az épületben.  Abban sem lehetek biztos, hogy a kellemes zenére táncolva vonatoztak volna a megmaradt padok körül. Ha a közönségen múlik még mindig tart  zsidó-magyar melódiákkal mixelt koncert.

Az est házigazdája Markovics Zsolt főrabbi – aki egyébként  nagyon jól,  mikrofont ragadt, hogy maga is együtt énekeljen a bandával –  köszöntötte a vendégeket, közöttük dr. Grósz Andort,  a MAZSHISZ  elnökét,  aki elsőként gyújtotta meg a fény ünnepének utolsó napi ,  első gyertyáját. A miskolci zsidó múzeum baráti köre csaknem teljes létszámmal jelent meg és kapacitáltak, jövőre még több hasonló rendezvényt szeretnének.  Megnyugtatásul, ezen dolgozunk.

A régóta felújításra váró zsinagóga mindannyiunk közösségi tere lett és remélhetően lesz is a jövőben. A megmaradt padokon máig ott vannak a valamikori zsidó polgárok névtáblái, ezek láttán elgondolkodtam mennyire örülnének velem, velünk a teltházas eseménynek.

Saccra mondom cirka háromszázan leheltük be a templomot.

Jeleztük, fűtés híján érdemes rétegesen öltözni, mindenki megfogadta a jótanácsot,  majd búcsúzáskor  jelezték forróbb volt a hangulat mint amit adhatott az  egyszál hőlég befúvó. Hogy ne feledjem vendégeinknek meleg teával és hanukai fánkkal kedveskedtünk.

Vonatozás – igazából a Tóra ünnepén volt ehhez hasonló rituálé valamikor régen
Kitünő az akusztikája a miskolci zsinagógának – legközelebb több hangszórót teszünk be
A hőlégbefúvó amelynemcsak a meleg illuzióját szolgáltatta – a didergők, ha lettek volna körbeállják
A Mazsihisz elnöke dr. Grósz Andor professzor úr köszöntötte az ünnepi koncert résztvevőit
Deutsch Miklós a miskolci hitközség elnöke kijelentette ilyen nyílvános nagy hanukai ünnepséget már régen nem rendeztünk

 

Hamarosan kibövül Kerényi László barátom képeivel.

Innentől már Kerényi László szuper fotói.