ujkeletlive

Hétfő este kezdetét vette a náci üldözés hat millió zsidó áldozatának tiszteletére évente megrendezésre kerülő Holokauszt Emléknap. Izraelben az egy hétig tartó gyászt bevezető Jom HaSoa kezdete előtt már délután bezárnak a hivatalok, a boltok, illetve az éttermek, és az emlékezés csendje borul az országra. Hasonlóan az egy hét múlva az elesett katonákra tiszteletére tartott Jom Hazikron zárja a megemlékezés jegyében megrendezésre kerülő eseményeket közvetlenül a Függetlenség Napjának ünnepe előtt.

A náci üldözés áldozataira való megemlékezés vasárnap este a Holokauszt Mártírjai és Hősei Emléknap állami szertartással kezdődött helyi idő szerint este 8-kor a jeruzsálemi Jad Vasem múzeumban, ahol hagyományosan hat fáklyát gyújtanak a hat millió meggyilkolt zsidó emlékére.

Idén az emlékezés fáklyáit 6 holokauszt-túlélő – Michael Bar-On (Lengyelország), Raisa Brodsky (Ukrajna), Arie Eitani (Magyarország), Allegra Gutta (Líbia), Pnina Hefer (Románia) és Izi Kabilio (Jugoszlávia) – gyújtotta meg.

Hétfőn reggel 10:00 órakor 2 perce megszólalnak a szirénák az áldozatokért.

A Jad Vasemben tartott szertartáson egy üres hely jelképezte mindazoknak a hiányát, akiket október 7-én a terroristák elszakítottak szeretteiktől. Az est folyamán többek között beszédet mondott Benjámin Netanjahu miniszterelnök, és Jichák Herzog elnök.

Herzog: október 7 visszhangozta a borzalmakat

Az elnök beszédében utalva az emlékezés idejére, ami az izraeliek számára az „áhítat napjai” néven ismert, amikor szent szellem száll le a földre, és csend borítja be az egész országot, hangsúlyozta, hogy az idén nem egy szokványos emléknapon emlékezünk a náci borzalmakra, mivel ebben az évben Izrael Állam háborúban áll.

Kétszáztizenkét nap telt el a Hamász terroristái által csecsemők, gyermekek és idősek, nők és férfiak ellen elkövetett szörnyű mészárlás óta. Azóta a nehéz napok és a súlyos vérontás időszakát éljük. Azóta fivéreinket és nővéreinket túszul ejtette egy kegyetlen ellenség, és velük együtt a mi szívünket is. Szívből fordulok a túszok családjaihoz, és az egész nemzet nevében kiáltok, imádkozom, remélek és elkötelezem magam: nem nyugszunk, és nem hallgatunk, amíg fiaink és lányaink haza nem térnek,” – ígérte az elnök.

A holokauszt óta eltelt évtizedek során újra és újra biztosítottuk magunkat arról, hogy „soha többé”, és megesküdtünk, hogy a zsidó nép soha többé nem fog védtelenül maradni. És mégis, mindezek ellenére a holokauszt borzalmai mindannyiunkat megráztak az októberi mészárlások idején, visszhangozva mindannyiunk szívében.”

Az elnök azontúl, hogy a nácik által elkövetett népirtást összefüggésbe hozta a Szimchát Tóra-i mészárlásokkal, mondván a Hamász terroristái bennük látták a követendő modellt, kijelentette „ez nem holokauszt volt – mert a holokauszt az emberi történelem legmélyebb szakadékát jelentette, minden tekintetben. Bár október 7-e volt a nap, amikor a Soá óta a legtöbb zsidót gyilkolták meg és mészárolták le egy nap alatt, és bár a tragédia következményei, és a sokk még mindig kísért bennünket, az izraelieknek megvan az, amiről a holokauszt idején meggyilkolt testvéreink csak álmodhattak, csak elképzelhettek: egy saját ország és hadsereg,” – tette hozzá.

Az elnök a túszok hazatérését követelve, hangsúlyozta – „teljes és abszolút meggyőződéssel mondom, a minket sújtó katasztrófa és gyász ellenére – ezt az otthont semmi sem rombolhatja le.”

A miniszterelnök hasonlóan elvetette a fekete szombat vérengzésének összehasonlítását

Binjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnapi beszédét szokatlan módon angol nyelven mondta el, szimbolikusan szólítva meg a nemzetközi közvéleményt.  Kiemelve a hadsereg rafahi szárazföldi hadműveletével szembeni nemzetközi ellenállást, a miniszterelnök hangsúlyozta – „egyedül fogunk harcolni, ha kell,” – majd a hágai nemzetközi bíróság meglebegtetett elfogatóparancsára utalva, kijelentette – „az ilyen lépések aláássák az izraeliek legalapvetőbb jogát, hogy megvédjék magukat, és súlyos foltot vetnének a nemzetközi igazságszolgáltatás puszta fogalmára.”

Emellett, beszéde során megemlítette az októberben elrabolt túszokat, akiket még mindig a Hamász pincéiben tartanak fogva, megígérve, hogy kihozzuk őket a pokolból, és a sötétségből, és befejezzük a Hamász képességeinek felszámolását is.

Megidézve a nyolcvan évvel ezelőtt, a holokauszt idején történt borzalmakat, amikor a zsidó nép teljesen védtelen volt azokkal szemben, akik a megsemmisítésükre törekedtek, és egyetlen nemzet sem jött a segítségükre, Netanjahu megjegyezte – „ma ismét szembekerülünk a megsemmisítésünkre törő ellenséggel.”

Mindazonáltal által, hogy a Hamásznak ugyanaz a szándéka, mint a náciknak, az október hetedikei Izrael elleni támadása „nem holokauszt volt – és nem azért, mert hiányzott a szándék a megsemmisítésünkre, hanem azért, mert hiányzott a képesség,” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve – „a Hamász gyilkosait pontosan ugyanaz a cél vezérli, bár a holokauszt idejétől eltérően Izraelnek ma van olyan ereje, amely képes megvédeni.”

Végezetül, a világ vezetőihez szólva folytatta, mondván – ” semmilyen nyomás, semmilyen nemzetközi fórum döntése nem fogja megakadályozni Izraelt abban, hogy megvédje magát. Ha Izrael kénytelen egyedül maradni, akkor egyedül marad. De tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, mert világszerte számtalan tisztességes ember támogatja igazságos ügyünket. És én azt mondom Önöknek: le fogjuk győzni népirtó ellenségeinket. Soha többé!, most van,” – majd héberül hozzátette – „a holokauszt idején némák és védtelenek voltunk. Nem térünk vissza azokhoz a sötét időkhöz.”

Gantz – az október hetedikén tapasztalt hősiesség hasonló volt ahhoz, amely a zsidókat a holokauszt idején a kétségbeesés és a terror leküzdésére motiválta

A hadikabinet minisztere, Beni Gantz a Jad Mordechai kibucban tartott megemlékezésen szólalt fel, melynek immár ő is lakosa, mióta az októberi mészárlások után bejelentette, hogy  támogatásként családjával az érintett közösségbe költözik.

Gantz beszédében felidézte, hogy az október 7-e utáni napokban százakkal beszélt, akik a poklot élték át, miközben a második holokauszt kifejezés nem egyszer hangzott el.

A történetek ismét a hősiesség történetei voltak. Kisgyerekek, akik az óvóhelyeken feküdtek és legyőzték a félelmet. Katonák, rendőrök, a biztonsági és mentőerők tagjai vagy civilek, akik leleményesen és bátran vívták meg a csatákat. Akik százakat mentettek meg, fegyvertűz alatt és cselekkel. Fiatalok, akik gránátokra ugrottak az óvóhelyeken, és puszta kézzel harcoltak a terroristák ellen. Akik felfedezték a kölcsönös felelősséget, és feláldozták az életüket,” – mesélte, majd arra szólított fel, hogy az elkövetkező napokban az izraelieknek „még több ilyen bátorságot kell meríteniük, hogy legyőzzék a dühöt, és a haragot a förtelmes gyilkosok szabadon engedése, és a harcok elhalasztása miatt,” – tette hozzá, utalva a Gázában maradt túszok kiszabadítására.

Lapid édesapja emlékét idézte fel

Az ellenzék vezetője, Jáir Lapid a Nemzetközi Holokauszt Tanulmányok [Tel Jichák] Intézetében tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy a Hamász rakétatámadása idején a háza pincéjében a holokauszt túlélő édesapjára gondolt.

„Apámra [Tomi Lapid] gondoltam. Egy másik pincében, a gettó pincéjében, egy 14 éves zsidó fiúra, aki tudta, hogy nincs kihez kiáltania. Nincs az a hadsereg, amelyik eljönne megmenteni őt. De éppen ott, éppen a gettóban a remény nem halt meg, hanem megszületett,” – mondta, majd arra hívta fel a, hogy – „a holokauszt emléknapján, ezen a helyen azért jöttem, hogy ne a kétségbeesésre és a borzalomra emlékeztessem önöket, hanem arra, ami mindössze három évvel utána történt,” – felidézve, hogy a háború után édesapja Izraelben kötött ki, és bevonult a zsidó hadseregbe.

Lapid végezetül hangsúlyozta, hogy a zsidó nép túlélte a Soát, és úgy döntött, hogy létrehozza Izrael államát, „a zsidó népnek azzal a szilárd elhatározással kell kijönnie október 7-e után, hogy egy új, erősebb, jobb társadalmat itt hoz létre,  amely méltó lesz szüleink emlékéhez, és még ennél is több – amely méltó lesz gyermekeink életéhez.”

The post Soá Emléknap – nyitó szertartás az október hetedikei mészárlások árnyékában first appeared on Új Kelet online.