
Véget ér a látogatási tilalom a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamennyi telephelyén feloldják a látogatási tilalmat június 17-én, délután 16:30-tól,…

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamennyi telephelyén feloldják a látogatási tilalmat június 17-én, délután 16:30-tól,…

A Magyar Hang adta hírül, hogy a Duna Televízió négyrészes dokumentumfilm-sorozatot készíttetett a romániai rendszerváltásról. Ebben az a kolozsvári születésű…

A goláni dandár egyik katonája avatkozott közbe és segített elmenekülni egy palesztin férfinak Hebronban péntek este erőszakos zsidó fiatalok csoportja…
Két héttel korábban még senki nem tudta előre, hogy a járványhelyzet miatt az idei mártírmegemlékezést megtarthatják e a miskoci avasi…

Nem értem fideszes képviselőtársaimat. Hetek óta álhírekkel turnéznak a kormánymédiában, rémhíreket terjesztenek Miskolcról. Arra kérem Önöket ne…

Más bűncselekmények elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható az a férfi, aki Miskolcon rátámadt egy nőre, majd Mezőkövesden egy férfira. Fegyveresen elkövetett…

Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MSZP Facebook-oldalára felkerült videó okán, amelyben megjelent Korózs…

Váratlanul minden előzmények nélkül ismét őrségváltás történt pénteken az Észak megyei napilap élén. Csákó Attilát a Világgazdaság szerkesztőjét nevezték ki…

Mára az egyik leghatékonyabb kitörési pont a középszerűségből egy óriási nyeremény valamelyik szerencsejátékon. Ez az egyetlen lehetőség, ahol háromszáz forintos…

A második világháború során elkövetett borzalmaknak se szeri, se száma, így a csupán tervezett, végre nem hajtott brutalitásról ritkábban esik…

Van egy sejtelmem, idáig bármi is történik a világban úgy is minden begyűrűzik hozzánk is. És most nemcsak az oljaválságra…

A Miskolcon működő oktatási intézményekben is folytatódik az elmaradt kampányoltások megszervezése a hetedik osztályos tanulók részére. Ez…

A Miskolcon működő szakképző oktatási intézményekben 2020. június hónaptól megkezdődnek a beiskolázási előzetes szakmai alkalmassági vizsgálatok. Az érintettek…
A depresszió a betegség bármely szakaszában előfordulhat. Leginkább a diagnózis közlésekor alakul ki, kritikus helyzet lehet egy csonkító műtét utáni…
Amint arra dr. Kopper László és dr. Tímár József patológus professzorok a Klinikai Onkológia folyóirat 2020. februári lapszámában emlékeztetnek, régóta…

A 13-as csatorna szerda esti riportja szerint Izrael orvosi személyzettel és felszereléssel repülőgépet küldött Szudánba, hogy megmentsen egy koronavírussal…

Ilyen is régen volt. Valahányszor meghirdettük ezt a miskolci lottóházi lakást nyomban egy tucat jelentkező volt. Jelenleg viszont egyetlen komoly…

Vasárnap délután 3 órakor a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság 317-es tárgyalótermében hivatalosan kezdetét vette Benjamin Netanjahu miniszterelnök korrupciós pere. A…

Folyamatosak az egészségügyi ellátás biztonságos újraindítását szolgáló szervezési munkálatok a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató…

Több száz izraeli weboldal tartalma módosult csütörtök reggel, miután az uPress webhelyszolgáltató szervereit feltörték. A szokásos tartalom helyett a…

A…


A Kanadai Magyar Vállalkozók Szövetsége nevében az óceánon túl élő örökösen miskolci Márkus György aki a két ország között jelentős…

Egy kis segítséget kérnék. Volt egy kedves osztálytársam a miskolci Kossuth utcai általános iskolában.Tasnádi volt a vezetékneve. Most telefonáltak, Andrásnak…

A Miskolc Holding Zrt. vezetése a járványügyi veszélyhelyzet márciusi bevezetése után, április elején kényszerű munkáltatói intézkedésként, hogy senkit…

Budapest, 2020. május 14., csütörtök (OS) – Magyarországon évtizedes hagyomány, hogy a következő évi vasúti menetrend tervezése a…

Csodálatos ez a Volga. A nagy Szovjetunió autógyártásának a remekműve. Kezdetben, nagy szárnyaló szarvas díszítette a motorháztető elejét. Úgy mint…

Folyamatosan dolgoznak a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban az ellátási keretek bővítésén – adta közre honlapján…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.