SzántóGráf » » My beautiful picture
My beautiful picture
![](https://szantograf.hu/wp-content/litespeed/avatar/1dcb1c7739c4adb0d6a3b5da210b7368.jpg?ver=1721514920)
Szántó István
Related article
Maszkot fel!
A koronavírus-járványnak már abban a szakaszában tartunk, amikor bárki és bárhol fertőzött lehet. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy nem csak...
Szántó István
0 Comment
EGY TELEPÜLÉS, KÉT BŰNCSELEKMÉNY
Mádon történt két lopás egy-egy elkövetőjét fogták el a rendőrök. A Szerencsi Rendőrkapitányság lopás vétség, illetve bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást...
Szántó István
0 Comment
Mit ér a tudomány, ha nem áltudomány?
Január 12-én futótűzként égette be magát a hír szinte valamennyi hírportál oldalára: a Gazdasági Versenyhivatal 30 millió forint bírságot szabott ki a HYD...
Szántó István
0 Comment
Vendégek a zsinagógában – búcsúztunk a süllyedő templomtól – bízunk a segítségben –gulyás és birkapörkölt a látogatóknak-a mélygarázs a hunyó
A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a miskolci Kazinczy utcai zsinagóga talán utolsó nyílt napján, vasárnap. Mint ismeretes a megsüllyedt templom életveszélyessé...
Szántó István
0 Comment
Idén másképp ünnepel Miskolc a város napján
Idén a koronavírus-járvány miatt másképp ünnepli Miskolc a város napját. A város ünnepét a közgyűlés 1993-as döntése óta május 11-én tartják,...
Szántó István
0 Comment
Szemtanút keresnek – egy ózdi sötét színű Poló gázolhatott
Az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05070/1366/2017. bűnügyi számon közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint...
Szántó István
0 Comment
Satuzni kellett – méteres útakadályok a sztrádán – kommunikáció a segélyhívóval
A szokásos tempóban döngettem hazafelé Pestről csütörtökön délután. Nagyon figyelni kellett a sztrádát, mert az egyik csapadék cellából a másikba szaladtunk. A tök...
Szántó István
0 Comment
Országosan négy idősotthonban kezdik meg az oltást, a miskolci Őszi Napsugár Idősotthon is köztük van
Miskolc Város Önkormányzata a koronavírus-járvány első- és második hullámában is megtett mindent, hogy az általa üzemeltetett idősotthonokban mindenki biztonságban legyen. A járványügyi...
Szántó István
0 Comment
Országos szobakoncerttel támad a Quimby
Nagybetűs felszabadultságot, próbatermi csomagolásban megvalósuló, teltházas Varázszenét ígér a Telekom jóvoltából az ország szinte bármely pontján élőben követhető újévi koncertjére a Quimby. “Nem...
Szántó István
0 Comment
A zuglói Palotanegyedbe kirándul a Gyógyulj Velünk Egyesület csapata
Program A zuglói Palotanegyedben végigsétálnak a híres Stefánia úton és néhány mellékutcáján, közben Herczeg István egyesületi tag mesél házakról, sorsokról, érdekességekről és saját...
Szántó István
0 Comment
A külföldi vendégek egyre szívesebben vásárolnak az úticél Németországban
Frankfurt am Main, 2013. október 2. – A külföldi vendégek nemcsak kulturális úticélként tartják nagyra Németországot, de szívesen vásárolnak is itt. „A kiváló...
Szántó István
0 Comment
Dr. Csiba Gábor kisregénye – Anna halála – kitalált történet – itt a hiányzó hetedik fejezet
ANNA HALÁLA Kisregény – 7. fejezet Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve. —– A Wartburg...
Szántó István
0 Comment
Séfőrnagy bűnmegelőzési receptjei – A túrófánk
2020-08-07 POLICE-Bűnmegelőzés Hogy mit vigyünk a strandra, a tópartra? A válasz egyszerű csak a legszükségesebbeket és túrófánkot. A nyári készülődéshez nyújt vagyonvédelmi receptet a...
Szántó István
0 Comment
Harcok, gázolási kísérlet, és összecsapások telepesek és palesztinok között
Avi/ujkelet.live A háború 130. napja Júdea és Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők reggel közölte, hogy egy terrorista megpróbált civileket elgázolni a Gus Ecion-csomópontnál....
Szántó István
0 Comment
Adathalászok sündörögtek a rendszerben – nemcsak engem akartak lenyúlni – a régi szoftver jobb volt – online lottózni kényelmesebb, s veszélyesebb
Nem blöffölök, mióta kitalálták , hogy online lehet lottózni, csak interneten fogadok. Miután a közelmúltban teljesen átszabták ezt a szisztémát igazából elment a...
Szántó István
0 Comment
III, Őszi Bekecsi Vigasság a hétvégén -megemlékeznek a világháborús áldozatairól -gasztronómiai túra , sörívó és lepényevő verseny – ki ne hagyja
A héten, Bekecs községben pályázatból megújult, I. és II. világháborús áldozatokra kegyelettel emlékező szobrot és emlékfalat adnak át, 2017. szeptember 09.-én, 10. órakor...
Szántó István
0 Comment
Ki látta a garázdaságot?
Tanúk jelentkezését várják a kazincbarcikai rendőrök. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 05040/132/2016. bűnügyi számon garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A rendelkezésre...
Szántó István
0 Comment
A Kreml elismerte, hogy hibákat követtek el a tartalékosok mozgósításában
Hibákat követtek el az orosz hadsereg tartalékosainak mozgósítása során – ismerte el a Kreml. Több jelentés szerint katonai gyakorlattal nem rendelkező, rokkant, illetve túl...
Szántó István
0 Comment