Szörnyű – hogy nekem, mindenről eszembe jut valami. A hóhér. Tetszett már látni igazi állami gyilkolót. Remélem nem volt dolguk velük. A munkám során nekem volt kötelességem már messziről megfigyelni ilyen szörnyűséget. A miskolci hármas gyermekgyilkost akasztották, Zsják úrat, aki ott lakott a Lévay József utcában. ( Ez is egy jó téma lesz.) Egyébként nem egy közkedvelt foglalkozás – 1956 után úgy 1963-ig volt munkájuk, később már csak alkalmi munkából tengődtek, de a tisztes fizetést mint megtudtam havonta megkapták. Akkor is ha volt mit tenniük vagy éppen készenléti állományban pihentek.
Történt egyszer úgy a hatvanas években, hogy Lux Laci bácsi félrehív az Anna szálló teraszán. Vacsoráztunk – s a fülembe súgja, hogy nem akárki van a szomszédos asztalnál. Egy középkorú úr feleségével és kislányaival fogyasztják ott az estebédjüket. Laci bácsi – mondja ne nézzek arra – de jó ha tudom az a Bogár úr az állami hóhér. S éppen itt nyaralnak az Anna szállóban.
Eddig nem is gondoltam arra, hogy oda bámuljak de innentől mást se teszek, mint nézem. Addig fikszírozom, hogy kezdett elhatalmasodni bennem a félelem – mintha visszalesne. Engem. Elfordulok, erre úgy érzem, szúr a tekintete a tarkómon. Őrület, ez a nyakamat méregetheti – s már le is rakom a kést és a villát, elment a kedven a falatozástól.
Laci bácsi visszajön – akarsz e vele egy riportot. Gondolkodóba estem. Mit is kérdezhetek ettől a szimpatikus embertől. Hogyan tetszik akasztani, számít e a nyakméret és mit érez amikor katonásan megroppantja az ádámcsutkát. Vagy valami ilyesmit. Lehúztam még egy pohár sört. Laci bácsi biztat, ám a lányok elálmosodtak a Bogár család feláll és köszönés nélkül elmennek.
Tudom, akkor az a beszélgetés egyetlen lapban se jelenhetett volna meg. Ám, most már bánom, hogy gyáván megfutamodtam. Hol és mikor fogok én már egy aktív gyakorló hóhért faggatni. Soha ebben a büdös életben.
szantograf.hu
