Kerékpározó autós vagyok – vagy fordítva autó biciklis. Még se érzem úgy, hogy tudathasadás kínozna amikor a Csabai kapuban autózom vagy kerekezek. Egyszerűen csak arra tudok gondolni, hogy aki kitalálta ezt a stoptáblás kerékpárutat nem ült még drótszamáron és jogosítványa sincs.
Mivel a dombon lakom, naponta többször is átmegyek ezeken a kritikus pontokon, lassítva, óvatosan, körültekintve hát ha jön egy száguldó biciklis. Megállok kilesek – mert tudom, hogy a fiatalabbak utaznak a hozzám hasonló öreg fószerekre. Vén hűlye – nem látod, hogy milyen tábla van neked – figyelmeztetnek barátságosan – miközben álló helyzetben utat adok nekik. Hiszen ami jár az jár. Mégis mindig olyan fura érzésem támad, hogy ezek a kerékpározok keresik a konfliktust, eleve harciasan közelítik meg az átjárókat, hát ha sikerül kiprovokálni egy közelharcot, egy apró ütközés, egy kisebb perecelést, amire riaszthatók a rend komor őrei. S egy jót helyszínelhetnek.
Na, én ezt az örömöt nem adom meg nekik.
Aztán amikor én vagyok nyeregben még jobban, közelebbről is érzékelhetem a mindenre elszánt biciklisták harci kedvét. Keresik a kritikus helyzetet amikor fölényesen beszólhatnak az autósoknak.
Talán azok lehetnek akiknek nincs jogosítványuk és nem vezetnek gépi meghajtású járművet. Nem hallottak még a deffenziv vezetésről – hogy mindenre számítva – minden kereszteződésbe úgy hajtsanak be mint csupa hülyékkel lenn telis- tele a közút.
Szóval nincs béke a Csabai kapu gesztenyefák alatt. A biciklisek és az autósok között.
szantograf.hu
