– Imre bácsi mennyire elégedett mostanában?
– Mivel fiam…
– Úgy általában. Amit megfogalmazott, követelt, mind beteljesült. Kimentek az oroszok…
– Azok ki. Egyedül maradtunk. Magunkban. Jól el is vagyunk.
– Nem lettünk semlegesek, de függetlenek vagyunk.
-Azok vagyunk. Már a valutaalaptól se függünk. Kész Hawwai..
– Többpártrendszer, mintha ezt is szerettük volna.
– Túl is teljesítettük. Talán a kevesebb most több lenne. Az egy polgárra jutó pártok számában világelsők lettünk. Mint a giliszták úgy gyarapodnak. S mindegyik mást akar, s mindentől el szeretne határolódni. Sokan lettek. Lassan minden pártszékház falán ott lesz a tábla – tagokat keresünk…
– Tudja Imre bácsi nem volt könnyű nekünk. Az egyik szomszédunk Nagy Imre bácsi a földszinten nem anyakönyvezhette a fiát, maga után. Lebeszélték, mondták legyen János – nehezen tudta kimagyarázni magát – végül Szent István után lett Pista gyerek.
– Hallottam ilyenekről még a száműzetésem idején is. Ez legyen a legnagyobb bajuk.
– Imre bácsi megjárta Moszkvát és Romániát –hol volt jobb?
– Egy kutya. Mindenütt jó, de legjobb itthon.
– Unalmas lehet itt a hídon álldogálni egész nap.
– Áh, ne sajnáljon, kifejezetten szórakoztató. Jönnek a turisták, a japánok és a kínaiak, sorra fotozkodnak velem. Még meg is simogatnak. ilyenkor feláll a szőr a hátamon.
– Tudják, hogy mit keres itt, kivel is fényképezkednek?
-Fogalmuk sincs, de nekik olyan muris, ahogyan ezen a göröngyös hídon feljönnek és balról, jobbról belém karolnak. Kérdezősködnek, hogy ki lehetek. A legmurisabb az volt, amikor egy amerikai Chaplinnek egy másik meg egy filmbéli egy gátőrnek nézett. Csak azért mert a hídon állok.
– Miért tartja a fejét balra?
– Tudja, konokul baloldali vagyok. Ezt csak a poén kedvéért mondtam. Csak azért mert a szemembe sütne a délelőtti nap. Meg már ezt a nagy felbontást se bírom nézni, ami itt, megy a Kossuth téren. Csak már egyszer végre legyen ennek a nagy felfordulásnak. Állítólag az 1944-es állapotok szerint újítják fel a teret. Engem ugyan ez nagyon aggaszt – miért pont az 1944-est szemelték ki. Csaknem ez volt a legjobb évünk?
– Ne tessék ezen idegeskedni. Azt tudja e Imre bácsi, hogy minden párt magát tűzi a zászlajára. Most ezen a fényes ünnepen is magát idézik majd.
– Vagy kiforgatják a szavaimat. Ez nekem nem új, megszoktam a bírósági tárgyaláson.
– A fáma szerint itt a népnek a Kossuth téren úgy mondta anno, hogy elvtársaim – s akkor kipfújjolták.
– Csak kíváncsi voltam figyelnek e. Figyeltek, egyébként is rájárt a nyelvem, akkoriban így szólítottuk egymást. Ha urazom őket akkor meg azért fütyülnek. Ma már én is maradnék a kedves barátaimnál… erre nem tudtak volna pántlikát fűzni.
– Ki a kedvence a mai politikusok közül.
– Ne provokáljon. ha tudnék, se mondanék ilyet. Balról nehéz is lenne a választás, jobbról meg csak egy lenne. No, meg ha nem jót válaszolok én is mehetek József Attila után a rakpartra, úszó dinnyehéjakat számolni. Keblemre ölelném az összest. Jól mutatnánk.
– Akkor legalább csak annyit – mit üzen a mai politikusoknak.
– Nagyon vigyázzanak magukra. S adjanak hálát a Jóistennek, hogy ma már nincs halálbüntetés. Különben egyék, meg amit főztek.
– Rossz napja van Imre bácsinak.
– Lehet, de már ideje, hogy arrébb álljon – látja, mennyien szeretnének velem még fotózkodni. Na, minden jót. Máskor meg előre, írásba kérem a kérdéseit. Ez a szokás megtanulhatná már.
– Köszönöm.
szantograf.hu
