Bár Giacomo Puccini művei az operairodalom legkedveltebb darabjai közé tartoznak, és Budapesten a kezdetek óta – két kivétellel – a teljes életművet bemutatták, játszották és játsszák, az Opera homlokzatán látható szobrok, tizenhat zeneszerző között az olasz géniusz mégsem kapott helyet. 2013. december 21-én, Puccini születésének 155. évfordulója alkalmából a Magyar Állami Operaház szobrot emelt a szerzőóriás tiszteletére – akinek műveit ez idáig több, mint ötmillió vendég látta az Opera színrevitelében.
Csak a Pillangókisasszony 1124 alkalommal hangzott fel az Andrássy úti zenepalotában, de a Bohémélet, az Opera egyik originális előadása is meghaladta már az ezres előadásszámot. A Lidérceken és a Fecskén kívül valamennyi Puccini-opera műsorra került, a Tosca szinte folyamatosan, minden évadban repertoáron van. Giacomo Puccini operái eddig összesen 4601 alkalommal kerültek színre a Magyar Állami Operaház előadásában, jóval több, mint ötmillió néző előtt. A szerző így méltán érdemelte ki, hogy az Opera portrészoborral tisztelegjen nagysága előtt.
Az Operaház első szobrai a megnyitás előtt három évvel, 1881 szeptemberében kerültek fel a színház homlokzatának felső párkányára. A báró Podmaniczky Frigyes intendáns elnöklete alatt összeült szoborbíráló bizottság választotta ki a megörökíteni kívánt 16 zeneszerzőt és kérte fel a kor legkiválóbb szobrászait a munkára. A komponisták listája mai szemmel furcsának hat. Guido d’Arezzo, Palestrina, Jacopo Peri, Orlando di Lasso, Pergolesi, Lully, Cherubini, Spontini, Haydn, Gluck, Mozart, Beethoven, Weber, Meyerbeer, Rossini és Wagner képmását a kor jó nevű szobrászművészei faragták ki. Az akademizáló stílusú alkotások anyaga azonban nem bizonyult időtállónak, s az évtizedek során szétmállottak. 1939-ben, miután egy szobor lezuhant a magasból, az összeset eltávolították. Pótlásukra csak évtizedekkel később, 1966 decemberében került sor. Ekkor az eredeti szobor-ciklus számos tagját más zeneszerzőkre cserélték, különös figyelemmel a baráti országok operaszerzőire. Míg az Operaházban sohasem játszott Scarlatti és Glinka, vagy Smetana és Moniuszko, akiknek operái évtizedek óta nem kerülnek színre, helyet kapott a Népköztársaság úti homlokzaton, addig olyan nagyságok, mint a vitathatatlan népszerűségnek örvendő Puccini és Richard Strauss kimaradt a panteonból.
Strauss szobrának felavatása már előkészítés alatt áll, a közelgő Strauss150 Fesztivál idején leplezik le a német szerzőről mintázott portrét. Giacomo Puccini portrészobrát, Lelkes Márk alkotását december 21-én avatta fel Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója. Az ünnepi eseményen Turandot hercegnő nemzetközi színtéren is emblematikus megelevenítője, Puccini-szerepek ihletett tolmácsolója, a világhírű Marton Éva is megjelent. A szobor két hétig szabadtéren, a Hajós utcai Szfinx-teraszon tekinthető meg, azután az Operaházban kap helyet az alkotás.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatja a lakosságot, hogy az Otthon Melege Program keretében kiírt lakossági energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszere a túlterheltségéből adódó technikai...
A hazai ingatlan kereskedelem egyik fontos meghatározója Miskolcon is megtelepedett. A Goldwalden jelezte, hogy szívesen együtt működik az önkormányzatokkal a gettók, a lepusztul...
Szegény Bajor Imre – életemben először találkoztam vele egy múlt századbéli Szárszói találkozón. Akkoriban még inkább Oli a fodrász volt. Közvetlen kedves és...
A Szerencsi Középiskolai Kollégiumban a tanév végével lezárult az NTP-KNI-20-0076 pályázat. A Nemzeti Tehetség Program keretében, a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő...
Rendkívüli döntés és intézkedés után a szombat esti eső miatt az Operaházban rendezték meg a szabadtérre tervezett Szabadság OperaGálát. Az 5-én kezdődött...
A képen látható rádió kifogástalan állapotban eladó. Van még Yamaha elektromos csónakmotor, öt sebességes, áron alul, hatvan ezer forintért, újszerű állapotban. Szekrények Német...
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az egész országot megrázta a hír, hogy 103 éves korában elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója. 103...
Ábrahám Róbert, az ismert jobboldali youtuber az Ultrahang vele készített interjújában élesen kritizálta azokat a baloldali és jobboldali médiumokat, amelyek lassan egy hónapja...
A tavalyi sikeren felbuzdulva a hétvégén második alkalommal rendezték meg a Monoki Babfesztivált, amelynek középpontjában természetesen a főzőverseny állt. A finomabbnál finomabb ételek...
Az izraeli hadsereg elfoglalta a Hamasz újabb erődítményét a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezet elleni háború harminckettedik napján – jelentette az izraeli hadsereg...
Gondolkodóba estem. Merre van a legközelebbi postaláda? Emlékeimben él, hogy csak a villanyrendőr környékén kettő volt valaha. A Kazínczy utca sarkán és a...
Örömmel osztok meg egy kis ízelítőt az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt kínálatából. Hiszem és tudom,hogy városunkban és vonzáskörzetében igény van a minőségi antikvár...
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet /ZSIMA/ az elmúlt hetekben hat határon túli magyar hitközséggel kötött keretszerződést, melynek értelmében működésüket mostantól a ZSIMA égisze alatt...