Újabb Határvadász-képzés indult Miskolcon
police

Ünnepélyes keretek között indult meg a leendő határvadászok képzésének második szakasza.

A 2016. november 29-én megtartott megnyitó ünnepség elöljárója Pinczésné Kiss Klára r. ezredes Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ főosztályvezetője volt, továbbá dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese Kovács Béla r. ezredes, Bagi István r. ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója és Kalocsai Róbert r. őrnagy a Készenléti Rendőrség osztályvezetője is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt.

 

A Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban a második ütemben újabb 44 leendő határvadász kezdte meg tanulmányait.

 

A képzésük hat hónapig tart és az első két hónap után sikeres modulzáró-vizsgát tett hallgatók már hivatásos állományba kerülnek kinevezésre, majd tanulmányaik befejezését követően a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainál teljesítenek szolgálatot.