Szántó István
Related article
Nyugodj békébe Kati – az MSZP nekrológja
Korinthus Katalin (1953-2020.) Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Korinthus Katalin az MSZP miskolci szervezetének egyik alapítója, a párt egykori országgyűlési képviselője. 67 éves...
Na mi jobb – amikor a harisnyatartó elengedett – szavazzunk melyik az erotikusabb – egy bécsi kirakat látványossága
Már szakértők vizsgálják, elemzik, kutatják, hogy miért bír nagyobb hatással a férfiakra egy ilyen maradi harisnyatartós hölgy mint az újmódi harisnya nadrágos. Emlékeimben...
Kerényi fotók – A nagy egyes – perbeszédverseny a Dózsa György utcában – ki kit ismer fel –
Alig egy két héttel ezelőtt írtam a Dózsa György utcai nagy egyesről. A szép emlékű ügyvédi munkaközösségről.S már is előkerültek az illusztrációs fotók...
Volt ami volt – Csendom és a Blum bolt emléke fennmaradt – utánuk jöttek a garázsbazárok – villamossal fedeztem fel a várost
Emlékeim szerint Miskolc belvárosában két maszek élelmiszer boltocska volt. Olyan nagyon nem voltak kiskereskedők ebben a szakmai profilban. Egyik a képeken látható Csendom...
Szívhangok az úttörő áruházból – ezt is én írtam – Lajos semmit nem változott – az Idenéz törökmézben ebédeltünk
Esküdni mertem volna, hogy sosem volt villamosmegálló a Kossuth utca sarkánál. A lenti kép tanúsága szerint tévedtem. Mit nem adtak volna ezért a...
Arra mindig büszke leszek – hogy kerül egy makkegészséges újságíró a kórházba – Szegedi Laci drótpostája
„Arra mindig büszke leszek, hogy egyetlen magyar ápolóként dolgozhattam a Presbeterian Kórházban New Yorkban, ami másnak csak a Vészhelyzet sorozat, utána pedig Európa...
A temesvári nyomda avatásának emléke – hogy is volt, mi lett volna a ha – a történelem átmasírozott rajtunk
Egy biztos a rendszerváltás után az Észak-Magyarország új osztrák tulajdonosai hosszu távra terveztek Magyarországon. Jómagam sokáig értetlenkedtem, hogy mi keresnivalójuk van nálunk. Nehezen...
Péter elleste az operatőrséget – megjelent a Miskolci Naplóban- Igazi hőskor volt, a tudósítóval együtt sztárok voltak, nem minden meghívásnak tehettek eleget, de ha ők megjelentek, annak az eseménynek rangja volt
Három szupernyolcas filmfelvevőm is volt, valamennyivel felsültem. Egyetlen maradandó alkotást sem forgattam le. A videókamerákkal már több szerencsém volt. Most, hogy a ’80-as...
Malacfarok-húzógatos , szerencséthozó kéménykotrós boldog újesztendőt – vírusmentes újévet , felejtsük már el a deltás omikronosat !
Kedves Barátaim, Kedves Ismerőseim, Kedves Hirdetőim, Üzletfeleim, Kedves címzettek, Mély sajnálattal értesítelek Benneteket, hogy az idén sem sikerült feltornáznom magamat az első...
A mobil telefónia 25 esztendős – elszállt az idő – vonalhiba miatt megbénult az ország
Mintha ma lett volna. Őt esztendeje ünnepeltük a mobil telefónia kezdetének huszadik évfordulóját Budapesten a Vörösmarty téri rendezvényházban. S már is a huszonötödiknél...
Elbúcsúztatták Zoltai Gusztávot – a koporsót közösen vitték
Több százan kísérték utolsó útjára hétfőn délben a tegnapi napon elhunyt Zoltai Gusztávot. A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek...
Parádé a Vörös téren – megjelent a Miskolci Naplóban – mi is ott voltunk, több ezer lövegtoronnyal gazdagítottuk a világot a diósgyőri technikával –
Ki nem hagytam volna a közvetítéseket a moszkvai katonai parádékról. Az első színes televíziónkat fél áron vásároltam az ideiglenesen már hosszú ideje nálunk...
Hol volt hol nem volt – a miskolci tévé hőskora – eljött a visszaemlékezések ideje
A képen az első miskolci városi televízió stábja látható. Hej ha én is köztetek lehettem volna … de nem voltam. Mégis magamnak vindikálom...
Motoros bandázás – ezt is én írtam az Északba – bélel fejfedőben kucorognak – kis Jávával is döngettem
Tetszett már látni motoros vagy pilóta bőrsapkát? Ha máshol nem, akkor régi magyar filmekből lehet ismerni. Olyan fülest, ami áll alatt összekapcsolható. Amihez...
Hová csapott a villám – restaurálják a miskolci zsinagógát – hol volt az utolsó kóser húsbolt
Ha figyelmesen megnézi a zsinagóga tetőzetét egy keresztet láthat rajta. Nos, ez csak a fotós trükkje. A miskolci zsidóság Isten házának homlokzatán egy...
Anna halála – Dr. Csiba Gábor kitalált története – hatodik fejezet
ANNA HALÁLA Kisregény – 6. fejezet Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve. —– A fegyelmi...
Egy babás zsúr gyermeknapra – Sanyival kakaóztunk – a huszonnegyedik órában még megszervezhetjük az osztálytalálkozót
Ez a kép a miskolci Kossuth utcai általános iskola melletti szakszervezeti otthonban készülhetett talán 1959 nyarán. A szülői munkaközösség a gyermeknap alkalmából szervezett...
Volt egyszer egy István malmunk – ezt is én írtam – ráuntunk a görögdinnyére – mintha már liszt nem is kellenne
/ Számomra sosem volt közömbös ez a malom. Édesapámnak ez volt az utolsó munkahelye. Amikor fiatalon alig 48 esztendősen elhunyt Zoltán József volt...
A kirekesztett Gömöri – ezt is én írtam – az egyik könyvemből – nekem Miskolc tényleg az első
Van Miskolcon egy csodálatos olasz, neoreneszánsz stílusú Gömöri pályaudvar, s alig látjuk. El van dugva, be van kerítve. A végül csak megépült közúti...