
Szántó István
Related article
Elhunyt Kolozsváry István a miskolci közlekedési vállalat volt igazgatója
Szomorúan tudatom mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy férjem, Kolozsváry István 2020.03.25-én, hosszú betegség után elhunyt. BÚCSÚ Vigyáztam Rád, de szólított Isten: Jöjj...
A zsidó víz – jönnek a jobbak – írásaim a legutóbbi könyvemből
Szódás vagyok. A fröccsöt, a bort, a málnaszörpöt el se tudom képzelni mással, csak buborékos vízzel. Szódapusztítók vagyunk. A spájzban mindig van két-három...
Az ötlet az Észak szerkesztőségében fogant meg – ott volt az első projektülés – a kiadó vállalta a vasanyag árának a lehirdetését – kéretik nem elfeledni a kampány lázában
Ha valaki nem tudná, még 2013 tavaszán a békebeli időkben Kriza Ákos regnálása idején írtam meg az Északba, hogy merő nosztalgiából érdemes lenne...
Gumiszalag paraszolvenciában – megjelent a Miskolci Naplóban – befogadott minket a kóbor kutya
Nem könnyű, de csak sikerül. Hirtelenjében így reagáltam egy kedves olvasó kérdésére, amikor bizonyára udvariasságból gratulált a frissen nyomtatott jegyzetemhez, és megkérdezte: hogyan...
Meghalt Lódi György, a Magyar Televízió korábbi műsorvezetője – emlékét megőrizzük
Hosszan tartó súlyos betegség következtében, 81 éves korában meghalt Lódi György, a Magyar Televízió korábbi szerkesztő-műsorvezetője Miskolcon. Meghalt Lódi György, az MTV Híradó...
Hegedű a kalitkában – megjelent a Miskolci Naplóban – Varsányi Zsuzsával nosztalgiáztunk – volt egyszer egy Művészklub Miskolcon
Egy kiló friss felsál, blokkal a falra szögezve. Előtte egy kalitkában igazi mesterhegedű. Körötte keretezetlen grafikák, értékes kisplasztikák és a bólétálban egy halomnyi...
Kémény nélküli gyár a belvárosban – megjelent a Miskolci Naplóban – kényszeres betűfaló voltam – gágogott a talpam
Még iskolát sem láttam, mire már olvastam. Elsőre csak a nagybetűket. Utcára néző ablakunkból sasszememmel három vagy négy bolt feliratát láthattam. A Villanyrendőrtől...
A ki tudja hányadik komoly figyelmeztetés – kölcsönös kóstolgatás – amikor a nagykövetet behívják –
Emlékszem a múlt században, a hatvanas években az amerikai felderítő gépek úgy csámborogtak Kína felett mint odahaza. A légvédelem észlelte, regisztrálta valamennyit majd...
Megújult a miskolci zsinagóga udvara – félmilliárdos állami támogatással , múzeum is lesz
Tulajdonképpen a rendszerváltásig egy teljesen zárt közösséget alkotott a miskolci ortodox zsidó hitközség. Mondhatom önmagukat szegregálták és az egyházügyi hivatalon kívül semmilyen külső...
Kobold Tamás emlékére – megjelent a Miskolci Naplóban –
Még a decemberi kora délutáni világosban ültünk le beszélgetni Tamás szobájában. A szokásos időközi „raportra”, kimért időre. Jolika, az örökös titkárnő, legalább háromszor...
A sivár karámtól a blaskás fecskéig – megjelent a könyvemben – Az ecetfák városából
Szelektáltam a régi tapolcai képek között. Találtam néhány strandosat, olyanokat, amelyeken lubickolók mosolyognak a kamerába. Látszanak a fecskén fityegő ruhatári blaskák és remekül...
Vágatlanul – vendégem, Mohácsi Gábor az Erzsébet Fűrdő Gyógyászati Centrum igazgatója – vattacukrosként kezdte
Vattacukrosként kezdte majd diszkós is volt. Mohácsi Gábor birkózóként a páston is bizonyított. Amerikában úgy mondják, senkit ne kérdezz az első milliójáról....
Hip-hop lett oda a tapolcai Anna szálló – megjelent a Miskolci Naplóban
Novemberben korán sötétedik a lámpák is takarékon pislákolnak a parkban. Az üdülők már augusztus végén eltűnnek. Tapolca kiürül. Az Anna terasz óriás...
A húzóba nem kértek sorszámot – megjelent a Miskolci Naplóban – mert rágni csak kell – otthagytam a fogamat
Sokszor otthagytam a fogam a Csabai kapui SZTK harmadik emeletén. Nem is olyan képletesen. A rendelőintézet főútra néző, hosszú, harmadik emeleti szárnya, a...
TÁNCOLÓ FEKETE LAKKCIPŐK TÁLLYÁN – KOMÁR LÁSZLÓ EMLÉK HÉTVÉGE – Szeptember 26. péntek
Komár László a hazai popzene történetének legendás énekese, akit életében „Magyar Elvisnek” nevezett el a zenész szakma és a közönség, akinek sajátos magyar...
Ezt is én írtam – találkozzunk – mi voltunk a Kossuth utcai általános iskola utolsó előtti végzősei – 1956/0964 -es évfolyam
Na, ki vagyok? – ez volt a címe ami az Északban is megjelent. S mit ad isten , a múlt héten rám köszön...
Ezt már olvasta?
No Image



