A fájdalom csillapításában bármely orvostól segítség kérhető, aki a beteget hosszabb vagy rövidebb ideig kezeli. Ez tehát lehet akár a sebész, akár az onkológus vagy a sugárterápiás szakorvos, akár a beteget gondozó háziorvos is. Speciálisan a fájdalomcsillapítás céljából hozták létre a nagyobb városokban elérhető fájdalomambulanciákat. A végstádiumba kerülő betegek gondozását felvállaló hospice szolgálatoknál ugyancsak mindig dolgozik kifejezetten a tüneti kezelésekben, fájdalomcsillapításban tapasztalt palliatív szakorvos. A fájdalomba nem szabad beletörődni, mert a testet-lelket gyötrő panaszok elvonják az életerőt. Mindent meg kell tenni a megfelelő fájdalomcsillapítás érdekében: az orvos útmutatása szerint akár naponta is módosítható az adagolás vagy a fájdalomcsillapítók kombinációja, ha erre szükség van. Csak egyetlen szempont számít: a beteg minél kevesebb fájdalmat éljen át.
Mitől fáj?
Ez az alapkérdés, amelyet tisztázni kell ahhoz, hogy a leghatékonyabb fájdalomcsillapítási módszert meg lehessen találni. A fájdalomingerek minden olyan alkalommal működésbe lépnek, amikor egy szövetet károsodás ér. Fájdalmat okozhat egy műtéti heg éppúgy, mint a daganat növekedése, ha az ráterjed a környező szövetekre, roncsolja azokat vagy a daganat térfoglalása miatt nyomást gyakorol a környezetére, az idegekre. A daganatos betegek fájdalmainak nagy része ebbe a körbe tartozik.
A fájdalom erőssége lehet állandó vagy hullámzó, a fájdalom mozgásra, köhögésre, sóhajtásra, nevetésre hirtelen rosszabbodhat is. Szervi fájdalmat a kezelések mellékhatásai (nyálkahártya-gyulladás, kéz-láb szindróma, székrekedés miatti fájdalmas székletürítés…) is kiválthatnak. Emellett a rákbetegeket is sújthatják a daganattól és a kezelésektől független szervi fájdalmak is, a fejfájástól a gerincsérven keresztül a más jellegű mozgásszervi panaszokig.
Hol fáj?
Erre az egyértelműnek tűnő kérdésre nem mindig kézenfekvő a válasz. Nem ritka, hogy onnan érkezik fájdalominger az agyba, ahol valójában nincs is, ami fájjon. Tipikus esete ennek az amputáció utáni fantomfájdalom, amikor egy elveszített testrész fájdalmát érzi valaki. Sokkal több embert érint az idegi eredetű neuropátiás fájdalom: ekkor az érzületvezető idegpályák károsodnak, emiatt azok olyan fájdalomérzetet továbbítanak, amely nincs is – például a szelíd érintés, a simogatás is fájdalomként továbbítódik. A neuropátiás panaszok jellemzője az égő, sajgó, zsibbadó érzés, a hirtelen hasító fájdalom. Ezt kiválthatja a daganat, lehet onkológiai terápia mellékhatása, de eredhet például cukorbetegségből is. A neuropátiás fájdalmak csillapításának legfontosabb feltétele annak felismerése, hogy az idegrendszerben van a probléma. Célzottan az idegi fájdalmakra ható gyógyszereket kell ugyanis alkalmazni, továbbá használnak depresszió elleni vagy eredetileg az epilepszia kezelésére szolgáló gyógyszereket is.
Súlyosabb és nehezebben uralható a központi (centrális) neuropátiás fájdalom szindróma, amikor a daganat, a gyulladás vagy a vérzés közvetlenül a központi idegrendszerben (agyban, gerincvelőben) okoz szövetkárosodást, emiatt folyamatos fájdalmat vált ki.
Mennyire fáj?
Egy ember aktuális fájdalomérzetét csak ő maga tudja meghatározni, hiszen azt számtalan tényező befolyásolja. Általában egy 0-10 közötti skálát használnak a kórházakban, megkérve a beteget, jelölje meg az adott pillanatban érzett fájdalmának mértékét. Nagyon fontos, hogy a beteg minél pontosabb leírást adjon a fájdalmáról, annak változásáról, mert ez alapján tudják beállítani a fájdalomcsillapítást.
A fájdalom megélése az objektív kiváltó okokon túl függ a beteg lelkiállapotától is. Külön kategóriaként tartják számon a pszichogén fájdalmakat, amelyek nem köthetők közvetlenül fizikai kiváltó okhoz, hanem pszichológiai eredetűek. A pszichogén fájdalom is ugyanolyan erős és valós szenvedést tud okozni, mint a szervi vagy idegi fájdalmak, a legtöbb esetben azokhoz kapcsolódik. A fájdalom megélésében a fizikai és a pszichológiai folyamatok szorosan hatnak egymásra.
Szükség szerint vagy óra szerint?
Az állandósult, krónikus fájdalom csillapítása akkor hatékony, ha a fájdalomcsillapítás pontos időközönként történik, nem csak alkalmanként, amikor a beteg újra és újra elérte a tűréshatárt. Legyen szó akár szájon át szedhető gyógyszerről, akár tapaszról, cseppről, kúpról vagy injekcióról, folyamatosan a megfelelő szinten kell tartani a fájdalomcsillapító hatóanyag koncentrációját, hogy ezáltal féken lehessen tartani a panaszokat. Ez az „óra szerinti” fájdalomcsillapítás.
Krónikus fájdalom szindróma akkor alakulhat ki, ha valakinél nem megfelelő a fájdalomcsillapítás, emiatt állandósul a hosszan fennálló fájdalom. A magyarázat, hogy a fájdalomérzet hatására az idegek működése megváltozik (ezt nevezik az idegműködés plaszticitásának): ha a fájdalomérző pályák károsodnak, állandóan igénybe vannak véve, mert rajtuk gyakran áramlik fájdalominger, akkor a fájdalom önállósodhat és később bármiféle kiváltó ok nélkül is fennmaradhat a fájdalomérzet.
Előfordulnak ugyanakkor olyan esetek is, amikor hirtelen fellépő, néhány perc alatt nagyon erőssé váló, úgynevezett áttöréses fájdalom jelentkezik. Ez esetben a fájdalomcsillapításnak „szükség szerintinek” kell lenni: azonnal alkalmazni kell és gyorsan felszívódó hatóanyagra van szükség. Ha valakinél fennáll az áttöréses fáj- dalom kockázata, arról a betegnek és a családtagoknak is tudniuk kell, s fontos hogy a megfelelő gyógyszer mindig kéznél legyen a beteg számára.
