A 2010-es választást követően az Észak stratégiai vezetése úgy döntött,
hogy a következő időszak nagyobb nyilvánosságának a megteremtésére
meghívjuk a régió újonnan megválasztott képviselőit.
Igen Sebestyén László képviselő úr egy színházi látogatás miatt már csak a vacsorára esett be így sajnos lemaradt erről a csoportképről. Nos, hogy ki ki mellett áll annak nincs jelentősége. A fotózás teljesen spontán történt. Nem úgy mint az uniós találkozókon ahol – magam is láttam – a fontos emberek nevét felrajzolják a padlóra. Hogy tudja, mindenki, hol a helye.Csöbör Katalin és dr. Iván László professzor. Laci bácsi most 85 esztendősen arra készül, hogy még egyszer ellátogasson Göncre a szülővárosába. A gráf elkíséri erre a nagy útra.Szabó Miklós a cég ügyvezető igazgatója, dr. Ódor Ferenc és Balog ZoltánJó csapat jött össze. Látszik, csaknem tíz évvel fiatalabbak voltunkIván Laci bácsi volt az egyetlen aki végül mindannyiuk nevében nyilatkozott: jó volt az ötlet, s ha rajta múlik ezeket a kötetlen találkozókat rendszeressé kellene tenni. Na nem rajtunk múlt…Dr. Mengyi Roland, Csöbör Katalin és Ríz GáborEz volt az a pillanat amikor Iván Laci bácsi elmesélte, ő a miskolci Erzsébet kórházban kezdte a gyógyítást. Itt az első főnöke a legendásan jó hírű Bagothay professzor volt. Innen jött az ötlet, hogy akkor dr. Argay László professzor támogatásával elhelyezünk neki egy emléktáblát. Ezt végül nemsokára dr. Kriza Ákos polgármester Iván Laci bácsival együtt leplezte le.Megbeszélés, jobb szélen Tamás Barnabás, jelenleg Putnok polgármestereAz üdítő kínálatBalról dr. Zsiga Marcell , jobbra Tamás Barnabás
Óriási reményekkel vágtunk neki a projekt megvalósításának, főszerkesztő helyettesként valamennyiüket egyenként felhívtam, hogy számíthatunk e a megtisztelő látogatásukra. Nehéz volt az elérésük, nem ismertük még a számukat, s akadt olyan aki zokon vette, hogy megszereztük a mobil számát. Végül csaknem mindenki igent mondott, s egyetlen egy képviselő kivételével mindenki pontosan érkezett.
A miskolci City Hotel különtermében prezentáltuk a média és ezen belül
az Észak szerepét a hiteles tájékoztatásban. A frissen megválasztott kormánypárti
képviselők érdeklődéssel hallgatták, hogy a nyomtatott sajtó, a megyei
napilap a korábbiaknál több és részletesebb tájékoztatást vár
munkájukról. Kollégáim készítettek néhány jól sikerült fotót az eseményről, amelyeket
akkoriban nem közöltünk. A mulasztást pótolandóan most közzéteszem. Annak ellenére, hogy az elmúlt kilenc esztendő során már sok víz lefolyt a Szinván, de vannak bizonyos dolgok, események amelyekről időnként érdemes megemlékezni. Akik most ide kukkantanak sok minden eszükbe juthat, talán ezért is fukarkodom a képekhez fűzött szöveggel.
Rendkívüli ülésre hívta össze Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlését 2022. október 20-án csütörtökön 09:00...
Az Európai Bizottság közzétette az éves jogállamisági jelentését, amely Magyarország Ügyészségét érintően több pontatlanságot és valótlanságot tartalmaz. Az ügyészség a közvélemény korrekt és...
Igazából elszoktunk a vasárnapi bevásárlástól. Furcsa volt ismét az Auchanban kolbászolni a hét utolsó napján. Az áruház viszont nagyon rágyúrt erre a napra....
Alakszai Zoltán fideszes képviselőtársaival rendszeresen, lelkesen áll a nyilvánosság elé, hogy megpróbálja a Kriza Ákos polgármestersége és saját jegyzői megbízatása idejéből származó gondokat...
Teljes elégedettséggel veszem tudomásul, hogy kicsúszott az irányításunk alól a Miskolci Zsidó múzeum baráti körének a rendezvénysorozata. Az eltelt fél esztendő során szinte...
A szomszédunkban zajló háború és az elhibázott brüsszeli szankciók egész Európában energiaválságot és háborús inflációt okoztak. A szankciók visszafelé sültek el, ma már...
A megyei önkormányzat Alkotói díját 2021-ben Majoros Péter, Majka kapta meg. A szociális területen dolgozókat jutalmazták ma a megyeházán, ahol átadták a megyei...
Sosem teszem túl magam, amít velem műveltek a miskolci rendészet megvadult rendészei.Akik nem sokkal később hasonló bűncselekmények okán mint amit velem szembe követtek...
Veres Pál 49 p. jegyezte be a közösségi oldalán · Tisztelt Miskolciak! Magyarország Kormánya a tegnapi kormányülésen olyan fontos döntéseket hozott, melyek minket,...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – lakossági bejelentés alapján végzett helyszíni vizsgálatot követően – elrendelte a 2019.11.25.minőség-megőrzési idejű San Benedetto Oligominerale Naturale megnevezésű,...
Egy Németországban dolgozó orvosnő üzeni a világnak (fordítás egy yahoo.com-on megjelent hozzászólásról) Tegnap a kórházunkban megbeszélést tartottunk a nálunk kialakult...
Kár lett volna kihagynom a tegnapi Orbán Netanjahu találkozót. Több volt, mint egyszerű protokolláris esemény. Alaposan megdolgoztam érte. Kollégáimmal együtt csaknem két órával...
A szerződést ma írták alá a gyártó német Diehl céggel. Maróth Gáspár közölte: az új rakétafegyverzet beszerzése a honvédségben 2006 óta szolgálatban álló...
Tisztelt felsődobszai lakosok! A hideg idő beköszöntével Önkormányzatunk a közfoglalkoztatási program kertészetében termelt paprikát betakarította, melyet felkínál a lakosság részére ingyenesen ingatlanonként 2...
NNépes gyászolók körében búcsúztatták ma délelőtt az 56 esztendős korában elhunyt dr. Grajz Lászlót Mezőcsát szülöttét. Családja, barátai, ismerősei nagy számban jelentek meg...