Ez a fotó fontos része a régió mobiltelefonálás történetének. Feleségem szaküzletét Sugár András barátom, a mobilszolgáltató vezérigazgatója nyitja meg. A szokásoknak megfelelően óriási médiafelhajtást szerveztem, ha már úgy is csak ehhez értek. A polgármester nem ért rá egy szalagátvágásra viszont telefonált, hogy ha ráérünk, menjünk át a hivatalába. Jól esett a figyelmessége, s az is, hogy András hosszan méltatta ennek a hangulatos kis üzlet megnyitásának a jelentőségét.
Ahogy mondani szokás, minden jó, ha vége jó. Ám rossz természetemhez híven csak elárulom, hogy miként jutottunk el idáig és milyen kalandos körülmények között kaptuk meg ezt a belvárosi üzletet. Nem a hét, hanem kilencfejű sárkányt kellett leküzdenünk, mígnem nyitásra készen álltunk.
Az ötletet az inspirálta, hogy a frissiben megnyitott Kossuth Lajos utcasarki üzlet vezetője folyamatosan kifogásolta a feleségem alig kilenc négyzetméteres nem éppen dizájnos telefonos boltjának a közelségét. Hogy ne bosszantotta volna mikor náluk a számítógépes rendszerben egy-egy telefon átadása akár negyedórát is tarthatott, nejemnél ennyi idő alatt akár hat mobilt is eladtak. Nálunk nagyobb volt rutin, több volt a szakértelem és szoros kapcsolatot ápoltunk a központi raktárral. Akár hiszik akár nem abban a hőskorban, arányaiban jobbnak bizonyultunk, mint a szolgáltató saját üzlete. Ment is a mószerolás ellenünk, mígnem jött a levél keressünk egy nagyobb és egy nívósabb boltot. Ha a piacon akarunk maradni.
Kinéztem magamnak a szemközti Rákóczi ház földszinti üzletsorát, amely akkoriban már csaknem 10 éve be volt deszkázva. A galéria megújult ám a földszintre már nem jutott pénz. Sejtettem, hogy én, mint egyszerű miskolci polgár hiába hozakodnék elő, hogy szúrja a szememet ez a szégyenfolt, és ha megengedik, saját pénzemen rendbe hozatom. Így nem maradt más, mint, hogy Sugár András a Westel első embere tett egy ajánlatot a galéria igazgatójának, hogy egy jelentős összeggel támogatja majd az intézményt, cserébe viszont szeretné megkapni a lenti üzletsort. Ez érthetőbben azt jelenti, hogy a város tulajdonában lévő képtár minden hónapban kapott egy rahedli pénzt és ennek ellenében átadták nekünk a helyiségeket. Tiszta üzlet volt, persze az irigység és a rosszindulat valamint pénzsóvár erők azonnal lendületbe jöttek. Átvettük a romhalmazt, aminek a pincéjében állt a víz akár csónakázhattunk volna benne. Megkaptuk az eredeti építési tervet és az eredetileg kijelölt lakásépítő kft árajánlatát. Vérlázító volt mindkettő. Barátaim, hozzáértők megnézték és csípőből felháborítónak találták. Világosan megmondták ez arra készült, hogy ha önkormányzati pénzből újítják fel, akkor a vállalkozók és a megrendelők családja bekerüljön a pénzes emberek listájára. Maga a tervező nehezen fogta vissza magát, naponta bejárt kötekedni, hogy próbára tegye a tűrőképességemet.
Ha látják a képet – a falakat kékre, sötétkékre és arany csillagokkal meghintve kérte, követelte. Mondván ez a Rákóczi ház török korabeli. Ja és nem engedte a mennyezeti világítást, előírta fali lámpák kellenek és csak onnan, kőből ahonnan ő szeretné. Egyenként 200 ezer forintért. A 30 milliós padlófűtést egy rendes vállalkozó egy millióért készítette el. Akkor jöttem rá, hogy miért is volt 10 éve bedeszkázva ez az üzletsor. Ennyi túlárazott ajánlatot, mint amennyi ott a dokumentációban szerepelt még sehol nem láthattam. Persze, hogy mindenki összeesküdött ellenem, amikor megtudták, hogy szabad kezet kaptam a felújításhoz.
Hogy miként működött a bolt és mi lett a vége arról majd legközelebb. Annyit elárulok, hogy amikor színre lépett a szocialista városvezetés már nem is törődtek a Westel támogatásával. Csak az volt a fontos, hogy elzabrálják azt az üzletsort, amit önerőből magunk újítottunk fel. Egy forint kártérítést nem fizettek. Természetesen a mobilszolgáltató azonnal felmondta a galéria nagyvonalú támogatását.
