Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a mai napon megkapta
Dr. Inge Gräßle,
az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága
elnöke
meghívóját, amelyre az alábbi választ adta.
LEGFŐBB ÜGYÉSZ
Dr. Inge Gräßle asszonynak
elnök
Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága
Brüsszel
Tisztelt Elnök Asszony!
Köszönettel vettem megtisztelő levelét, amelyben
meghív az Európai
Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága 2019. március
4. napján
megtartandó ülésére. A meghívó szerint a 2017. szeptember
18-án
Budapesten tartott eszmecsere folytatásaként az ülés tárgya
az
Európai Ügyészséggel, a szervezett bűnözéssel, a nemzetközi
bűnügyi
együttműködéssel, továbbá az OLAF ügyekkel és az azokban
tett
igazságügyi ajánlásokkal összefüggő kérdések megvitatása.
Sajnálattal tájékoztatom Elnök asszonyt, hogy még a
meghívó
megérkezését megelőzően a magyar sajtóban nem csupán a
meghívás
ténye, hanem annak oly módon értelmezett tárgya is
megjelent, hogy
az ülés az OLAF Magyarországot érintő ajánlásai nyomán
elrendelt
nyomozások értékelése lenne.
Az újsághírek alapjául szolgáló európai parlamenti
bizottsági tag
Facebook bejegyzése - amely egyben azt a hamis látszatot is
kelti,
hogy a magyar legfőbb ügyész megjelenési, sőt beszámolási
kötelezettséggel tartozik a Bizottság felé - egyértelműen
olyan
politikai dimenzióba helyezi a meghívást, amely a már
folyamatban
lévő európai parlamenti választási kampányhoz köthető.
A magyar
Alaptörvény (Alkotmány) ugyanakkor megtiltja a magyar
ügyészségnek,
az ügyészség bármely tagjának, hogy politikai tevékenységet
fejtsen
ki, illetve ilyenben közreműködjön.
Ennek megfelelően még a látszatát is kerülni kell
annak, hogy a
magyar legfőbb ügyész közreműködésével tartott bizottsági
meghallgatás politikai kampányeseménnyé váljon.
Minderre figyelemmel az egyébként nagyon szoros
határidővel és
előzetes egyeztetés nélkül történt meghívásnak nem tudok
eleget
tenni. Továbbra is elkötelezett vagyok az Európai Unióban
történő
szakmai együttműködés iránt, és természetesen a magyar
ügyészség
minden segítséget megad a Bizottságnak feladatai
elvégzéséhez.
Budapest, 2019. február 19.
A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása érdekében Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) idén is...
Családok átmeneti otthonába keresünk intézményvezetőt, családgondozót, gondozó/szakgondozót A jogviszony időtartama: Határozatlan idejű munkaviszony, 3 hónap próbaidővel. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A munkavégzés helye:...
Egy F-15I vadászgép pilótája a 69. repülőszázadból az akció előtt 2007 szeptember 5. Fotó: Izraeli Védelmi Erők Avi/ujkelet.live Az Izraeli Védelmi Erők korábban...
Ma délután tartották a Semmelweis napi ünnepséget a Borsod Abaúj Zemplén megyei központi kórház és egyetemi oktatóházban Borsod – Abaúj – Zemplén Megyei...
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 141. alkalommal tartja meg nyílt napját június 26-án szombaton, 10:00 és 14:00 óra között...
Pontosan 1956 tavaszán hagytam el az országot életemben először. Drága mamámmal utaztunk kettesben Losoncra, Jolánka nénihez. Apukám nem jöhetett velünk. Így is egy...
Tősgyökeres miskolci, és neve sem cseng ismeretlenül a városban. Dr. Barkai László professzor, gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász, egyetemi tanár. Alig egy hónapja pedig Miskolc egyik...
Ez tényleg nem hülyeség. Szerintem sokkal hatásosabbak ezek a nem éppen szívderítő fotók mint egy-egy prominens mentőfőorvos vagy egyetemi kórházigazgató oltakozásra való buzdítása....
Az elmúlt héten, pénteken országszerte megemlékezéseket tartottak 1956. október 23-a tiszteletére. Tiszaújvárosban a Hunyadiban és a Széchenyi Általános Iskolában is méltóképpen tisztelegtek a...
Kedves hölgyeim, uraim, drága barátaim hadd büszkélkedjek, a már megszokott szerénytelenség nélkül , folyamatosan egyre nő a miskolci zsidó múzeum baráti köre. Magunk...
2024. 12. 16., h – 13:09 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök őrizetbe vettek egy Miskolcon bujkáló szlovák férfit, aki kábítószert terjesztett ismerősei...