Hivatalosan is elhangzott, nem vagyunk takarékosak. Ki tudja miért a lakosság zöme egyik hónapról a másikra él a fizetéséből, a nyugdíjából. Nem szívesen kommentálom ezt a fentről jövő megállapítást. Nem is az én dolgom ezen lamentálni. Talán ha a jövedelmünk a mostaninál több lenne, bizonyára előrelátóbban gazdálkodnánk.
Jut eszembe, hogy az átkosban, amikor újságíró gyakornokként havonta 1200 forintot kaptam azonnal beléptem a vállalati KST csoportba. Megjegyzem, ez nem a KGST, hanem a KST – azaz a kölcsönös segítség tagságának a rövidítése. A tagoknak minden hónapban lecsíptek a fizetéséből egy két száz forintot. Emlékszem sokat élcelődtünk ezen, hogy mennyivel jobb ez, mint az ezt megelőző békekölcsön rendszer. Jómagam havi 100 forinttal szálltam be ebbe a projektbe. Karácsony előtt pedig egyszerre visszakaptam egy havi fizetést. Dicsértem is az eszemet, hogy milyen jól sáfárkodtam. Akkoriban eszembe se jutott, hogy ugyanezt akár magam is megtehettem volna az otthoni persellyel.
Félreértés ne essék nem sírom vissza ezt a megoldást. Ám aki a szemünkre vetette, hogy szorosabbra húzzuk a nadrágunk szíját biztosan valami ilyesmire gondolt. Hogy aztán azokat a lecsipegetett ezreseket addig is a kincstárat gyarapítsa.
Különben erről a KST szisztémáról is eszembe jutott egy vicc. Pistikét apukája megkérdezi a fagyos szobában, hogy akar e valami kellemeset. A fia nem zárkózik el a lehetőségtől. Így az apja ajánlja, dugja ki a lábát a meleg dunyha alól. S majd meglátja milyen jó lesz ha visszahúzza…. szóval ez a lényege ennek a takarékossági ötletnek, miszerint érdemes lenne mindenkinek a jövedelmét egy bizonyos szinten megcsapolni.
