Hosszú aktív pályafutásom során sok miniszterelnöki látogatáson aszisztáltam újságíróként. Talán valamennyire emlékszem, sőt még a vizitet megelőző procedurákra is.
Amikor Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc jött a szerkesztőségbe, mindegyikőjüket megelőzte az úgynevezett felderítő brigád. Élén egy tűzszerész felirattal ellátott foxikutyával. Társával egy szépre nőtt német juhásszal teljes egyetértésben bejárták a szerkesztőséget, szimatoltak, s egyetlen íróasztalt se hagytak volna ki a szaglálásból.
Kolléganőim ájuldoztak a cuki kutyusok láttán. A négylábúak hagyták, türték a szerető simogatást, s hálásan csóválták a farkukat. Olyan idili volt a miliő. Majd megjöttek a szírénázó felvezetők, a rendőrkocsik és a nagy fekete autók, lezárták a teljes Zsolcai kaput, hogy a miniszterelnökök teljes biztonságban jöhessenek fel a szerkesztőségbe. Kollégáim egymás lábát taposva nyomultak utánuk, miközben kattogtak a fotómasinák. Ez most arról jutott eszembe, hogy Orbán Viktor a teljes nyilvánosság kizárásával, szinte magányosan betoppant a Sátoraljaújhelyi kórházba, ahol meglátogatta az intenzív osztályon dolgozókat.
Felvette a maszkot – mondom nekem is ugyanilyenem van – magára öltötte a védőruhát – nekem ilyen nem jutott, de remélem nem is kell – s megkérdezte az orvosokat, bírják e a gyűrődést. Megnyugtatták, nincs más választásuk. Erre esküdtek fel.
Volt kollégám, a legbennfentesebb elárulta, hogy a miniszterelnök a börtönbe is benézett, ahol a fogvatartottak a maszkokat készítik. Erről nem láttam képeket, de elhiszem Liszkay Laci barátomnak.
Nos, ha nincs ez a válsághelyzet, ha nem olyan kihaltak lennének az utcák mint egy neutronbomba támadás után, ez a látogatás is másként zajlott volna. Ott lettek volna az újságírók, a fotósok és a tévések. A hír közben felkerült a közösségi oldalakra is és máris posztolni kezdték a különleges eseményt.
A nagy többség jogosan jegyzi meg, nincs szükség ilyen kockázatos helyekre menni. Lám Nagy Brittánia miniszterelnöke is megfertözödött, pedig ő nem is járt az intenzív osztályon.
Nem érdemes kockáztatnia az egészségét, az életét a védekezést irányító operativ törzs főnökének.Írják, hogy tanácsadói lebeszélhették volna az ilyen rizikós helyek látogatásáról. Ide még a foxis, német juhász párost se küldenék be. S nem azért mert még nincsenek rájuk szabott maszkok.
Tulajdonképpen amikor ezt a cikket átveszem, közhírré adom akár elfogultsággal is illethetnek. Hiszen jómagam is ennek az állítólagos kamerarendszernek vagyok az egyik áldozata....
Mivel belülről ismerem a média működési rendszerét, kijelenthetem semmin nem csodálkozom. Félévszázad alatt nagyon sok necces lapzártát megértem. Sokszor álltam a szőnyeg szélén...
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a mai napon a hivatalában fogadta Peter Frank német szövetségi legfőbb ügyészt. A felek között meglévő szoros munkakapcsolat...
Mindenkinek vannak rossz napjai. Olyan, amikor józanul magunkkal is összeveszünk, s haragszunk az egész világra. Sanyi kifogta ezt nálam. A borongós fülledt reggelen...
A közgyűlésen köszöntőt mondott Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnöke, Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője. Az ünnepségen átadták a megye...
Szeretném megosztani a következő tanulságos történetet, bizonyára sok sorstársamon segíthetek ezzel. Éltem a kormány nyújtotta pályázati lehetőséggel így kaptam 5 millió forintot egy...
Az ötvenes évek mindennapjai és ’56 falusi eseményei elevenednek meg a Skanzenben az ünnepi hétvégén. Megtudhatjuk, hogyan éltek a falusi emberek a forradalom...
Dicsekszem. Büszkélkedem. Hamarosan megkezdem a kötelező nevelőmunkámat. Semmi pánik, tizenkét esztendős koromban váltottam ki a munkakönyvem. Tehát mindig is dolgoztam. Hozzá vagyok szokva....
A miskolci közlekedési cég 2019 után, 2021-ben is megnyerte az V. Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyét. A megmérettetést a MÁV Baross Gábor Oktatási...
Magyarország jelenlegi európai helyét és szerepét a második világháborút lezáró béke határozza meg. A magyar szellemi-és közéletben máig indulatos vitát kavarnak Magyarország függetlensége...
Nagy nap volt ma Bánhorvátiban . Hálaadó Istentiszteletet tartottak a Demeter házaspár, Zoltán és Zsuzsa lelkészi szolgálatának 30. éves jubileumán a település 1791...
Bécsben vettem észre, hogy a belvárosi nagy szupermarketekben mindenütt van egy külön stand, amelyen kifejezetten a környéken készült termékeket kínálják. Számukra nagyon fontos,...
Eladó Komlóstetőn 2 szobás tégla lakás, első emeleten Ládi telep u. 7 1/4.eladó. Buszmegállóval szembe. Tároló is van hozzá. Csok vagy hitel igénybe...
Magyarország Ügyészsége Augusztus 15-től Dr. Orosz Anikó képviseli a magyar ügyészséget az EUROJUST-nál nemzeti tagként dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész döntése alapján....