Az elmúlt években, a megelőzés területén valamint az állampolgárok segítésében nyújtott kimagasló teljesítménye miatt díjazták sétarepüléssel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség felterjesztése alapján, a szervezetekhez tartozó szakembereket.
Az élményrepülést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanács titkára azaz Majó Márk Gábor, a ROGAIR Aviation csapata, valamint a Promise Egyesület irodavezetője, Szabó Péter ajánlotta fel, aki – pilótaként – személyesen vitte a fellegek közé a díjazottakat.
„Fontosnak tartjuk, hogy lehetőség szerint ne csak szóval, hanem a jövőben élményekkel, képzési lehetőségekkel is elismerjük azokat a szakembereket, akik valóban tenni akarnak a közösségért, az állampolgárokért a megelőzés területén, hiszen a prevenció közös társadalmi érdek kell, hogy legyen.” – mondta Szabó Péter.
„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Tanácsban, valamint a megyei megelőzés feladataiban szerepet vállaló szakemberek rendkívül fontosak és munkájuk értékes. Össze kell fognunk, mert együtt hatékonyabbak vagyunk és közösen sok-sok embernek segíthetünk.” – mondta Majó Márk Gábor.
Az elismerésben részesültek Kovácsné Leskó Anna r. őrnagy (Miskolci Rendőrkapitányság), Törő Attila tű. alezredes (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) és Losonczi János (polgárőrség) voltak.
Budapest, 2019. december 30., hétfő (OS) – Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 2020. január 1-jei hatállyal kinevezte a Kalocsai Fegyház és...
A mai napon a Toyota Central Europe - Hungary Kft. budaörsi telephelyén került sor a Magyar Országos Horgász Szövetség horgászszervezeti gépjármű flottájának megújítása...
2022. szeptember 30. (péntek) 19.00 Ír whisky kóstoló Kóstoljuk meg együtt az Írek nemzeti kincseit együtt, a Végállomásban! Whiskey sor *Peaky Blinder Blended...
2021. 09. 01., sze – 15:27 ORFK Kommunikációs Szolgálat Dr. Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány adta át a kinevezési parancsot dr....
A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása érdekében Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) idén is...
Tetszett már látni motoros vagy pilóta bőrsapkát? Ha máshol nem, akkor régi magyar filmekből lehet ismerni. Olyan fülest, ami áll alatt összekapcsolható. Amihez...
A Gyermekétkeztetési Alapítvány szervezésében idén is megrendezésre kerül a XIV. Töklámpás Fesztivál, október utolsó szombatján este Budapesten ad helyszínt a közösségi összejövetelnek. Az...
A Semmelweis nap alkalmából Schmehl János vezérőrnagy a büntetésvégrehajtás országos parancsnok helyettese tüntette ki dr. Csiba Gábort a megyei kórház volt főigazgatóját, aki...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Ónodi-Szűcs Zoltánnal, a tárca egészségügyért felelős államtitkárával a mai napon hivatalában fogadta a Kórházszövetség Elnökségét....
Kis Grófo édesapja nyomdokait követve, a mai naptól tovább viszi a Roma Szeretetszolgálat Jószolgálati Nagykövet címet! Célunk segítséget nyújtani minden hátrányos helyzetű ember...
Izrael nem nagy ország így nagyon büszkék, hogy immár csaknem 10 millióan vannak. A függetlenség kikiáltása óta szinte folyamatos harcban, háborúban állnak az...
Nézzék el, hogy az internet hálózat akadozott. Sátoraljaújhely és Miskolc között nem volt annyira stabil, mint előző nap a Svájci kapcsolás. A lényeg,...
Jubileumát ünnepli a Diósgyőri Mikulásvonat és Mesebirodalom Huszadik alkalommal indul útjára a Diósgyőri Mikulásvonat, amely már több százezer gyermek álmát váltotta...
Beszélgetés Platthy Iván nyugalmazott egyházügyi címzetes államtitkárral a közoktatás és az egyházak finanszírozásának aktuális kérdéseiről Platthy Iván neve nem csak a közelmúlt politikai...