Csupa havas táj, szállingózó hópelyhekkel, háttérben egy rogyadozó mézeskalácsszerű házikó, jégvirágos ablakában pislákoló fényekkel. Mindezt egy girbe-gurba befagyott patakocska fonja körbe, amelyen apró gyermekek sínkóznak. A szupergiccses, lámpás formájú asztali díszben egy távol-keleti, másfél voltos ceruzaelem akár egy napig is elkápráztat a villogásával. Ilyentájt naponta háromszor is megforgatom, jó nézni, a speciális olajban hol le, hol felfelé úszó hópelyheket. Kínában már csak tudják, hogy kell a magyaros, európai lelkünket szentimentálisan megdolgozni, rájöttek nekünk minden pénzt megér „egy occó” kis nosztalgikus elvágyódás a mesés világba. Ha beszélne is, vajon mit mondana?
Különösen most, hogy minden találkozáskor szinte már gépiesen, boldog boldogtalannak kellemes ünnepeket kívánunk. Emlékszem, még a facebook mentes, békebeli világban a politikusok a napilapok első oldalán, szalagcímben tudatták választóikkal a jókívánságaikat. Ment is a versengés, kié a legütősebb, legegyedibb, legszívhezszólóbb. Végül Kobold Tamás polgármester vitte el a pálmát az áldott karácsonnyal. Leginkább ez honosodott meg a közhasználatban. Miközben az egyszerű kellemes és boldog közhelyessé silányult. Helyettük jött a meghitt és a békés. Újabban pedig már szokássá válik a halmozás – népiesen békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot formátum is. Igaz ezek már bármennyire is tetszenek, olyan hosszúak, hogy a mobiltelefon klaviatúráján nem egyszerű hibátlanul bepötyögni.
Végül ismét megrázom a karácsonyi hangulatot sugárzó csodalámpásunkat. Lemérem, pontosan három percig pelyhedzik le és fel a hó. Közben hallom a tévében, a pontos előrejelzést, fehér karácsonyunk lesz vagy csak csontig hatoló hideg. Hol itt, hol ott. Vagy, vagy, három-négy nap múlva már pontosan tudjuk majd.
Útjára engedek néhány SMS-t. Nem hagyom, hogy megelőzzenek. Az áldott szó kihagyhatatlan, de utána jöjjön a békés és a boldog. Ezek így együtt álmaink netovábbja.
