VERES PÁL: LEGYEN A MÁRCIUS A BÉKE ÉS A SZABADSÁG HÓNAPJA!
Miskolc polgármestere március 15-ei beszédében úgy fogalmazott, a béke és a szabadság olyan közös értékeink, melyek mindannyiunkban ott élnek, születésünktől fogva.
Március 15-ei ünnepség az Erzsébet téren I. – Mocsári László képgalériája

Március legyen a háború helyett a béke, a fegyverek helyett a kardból és tankpáncélból öntött ekevasak, az elnyomók helyett a szabadságukért bátran kiállók hónapja – jelentette ki Veres Pál, Miskolc polgármestere az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 174. évfordulóján, az Erzsébet téren.

A városvezető beszédében a szomszédban zajló orosz-ukrán háborúról is szólt (mint ismert Oroszország február 24-én kezdte meg Ukrajna invázióját, azóta heves harcok dúlnak, és emberek millió menekültek szomszédos országokba – a szerző).

– Március van, tavasz. Olyan jó lenne azt mondani, hogy elmúlt a kétéves rémálom, hogy legyőztük a járványt és az élet visszatért a már szinte elfeledett, normális rendjébe, de nem lehet. Mert a szomszédban háború dúl, és a bakancsok topogása elől most is szétszakított családok, szüleiket, nagyszüleiket féltő gyerekek, és fiaikért rettegő anyák kénytelenek menekülni. A mi szívünk és a mi kapunk nyitva állnak előttük, mert mi tudjuk milyen az elnyomás, az üldöztetés, mert mi tudjuk milyen az, amikor legyőzhetetlennek látszó túlerő tör az ártatlan kevesekre. Túlságosan is jól ismerjük és emlékszünk rá 1956-ból és 1848-ból is – mondta.

Fotó: Mocsári László

Veres Pál hozzátette, a háború csak akkor lehet nemes, ha azért folyik, hogy mindenkit ugyanazok a jogok illessenek meg, hogy véget érjen a jogfosztottság, hogy ne legyenek egyenlők között sokkal egyenlőbbek. „Legyenek egyenlők az emberek, legyenek egyenlők a városok, jusson mindenkinek a közösből és jusson mindenkinek ugyanolyan feltételekkel ugyanannyi.”

– A március nemcsak az a hónap, amelyet az antik korokban legalkalmasabbnak hittek háborúk elindítására, hiszen ez az időszak a szőlőmetszés és a szántás ideje is.  Amikor a közös munkából új élet fakad, amikor új reményt hoz a tavaszi szél. Ez a szél a szabadságot kapta a szárnyaira, és a szabadság dallamait suttogja, most éppúgy, mint 1848-ban. Ez a hónap a szabadság hónapja volt akkor és az most 2022-ben is. Tegyünk most együtt hitet a szabadság és a közös akarat, az egyenlőségen nyugvó béke mellett, mert ezek az eszmék ma még aktuálisabbak, mint azt szerettük volna, határon innen és határon túl. Tegyünk hitet a béke és a szabadság eszméi mellett, mert olyan közös, örök értékeink ezek, melyeken nem változtattak a századok, a kurzusok, győzelmek és vereségek. Olyan értékek, melyeket nemcsak megerősített elődeink, őseink áldozata, történelmünk tragédiái, hanem mindannyiunkban ott élnek, születésünktől fogva. Legyen a március a háború helyett a béke, a fegyverek helyett a kardból és tankpáncélból öntött ekevasak, az elnyomók helyett a szabadságukért bátran kiállók hónapja. Emlékezzünk együtt 1848 tavaszára és tisztelegjünk együtt a hősök előtt, akik mertek tenni a változásért akkor is, még ha az ellenség legyőzhetetlennek is tűnt – hangsúlyozta a városvezető.

A beszédet követően Miskolc város vezetése, a megyei kormányhivatal képviselője, valamint intézmények, párok és civil szervezetek emlékeztek koszorúval az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire, majd a Miskolci Nemzeti Színház ünnepi műsorával zárul a rendezvény.

Március 15-ei ünnepség az Erzsébet téren II. – Mocsári László képgalériája

A hagyományoknak megfelelően az ünneplők felkeresték a fontosabb városi emlékhelyeket is. Így a nap reggel Görgey Artúr, a Herman Ottó Múzeum előtti mellszobrának a koszorúzásával kezdődött. Hasonlóan emlékeztek az Avasi temetőben Szemere Bertalan, Palóczy László, Butykai József és Horváth Lajos sírhelyeinél, Petőfi Sándor, Deák Ferenc, Lévay József, Szemere Bertalan és Gróf Széchenyi István szobránál, valamint Gróf Batthyány Lajos és Petőfi Sándor emléktáblájánál is.

Március 15-ei ünnepség az Erzsébet téren III. – Mocsári László képgalériája