Háború van a szomszédban. Nem újdonság, hiszen tudtuk Ukrajna keleti végében már régóta egymásnak feszülnek a testvérnépek. Elég régóta tartottak az oroszajkú tartományokkal folyó belső villongások. Nemrégiben arra ébredtünk, hogy Hruscsov ajándéka a Krím félsziget pedig ismét az oroszoké. Visszavették, bevették. Csönd volt hallgattunk, a világ gyorsan tudomásul vette, ez van, legyen ez az ő bajuk. Igazából mi fotelharcosok nem nagyon rendültünk meg erre sem elég messze van az a félsziget mi inkább Thaiföldre vagy Horvátországba járunk.
Vagyunk a 10 millió politikai szakértő országa, de egy jó meccs kedvéért bármikor lemondunk a friss hírekről. Van is ebben igazság, hiszen ha Putyin bal lábbal ébred vagy Biden színtévesztő és a zöld gomb helyett a pirosat nyomogatja, a kutya sem kérdezne minket mi a véleményünk erről. Lesz, ami lesz, szurkolhatunk mi a békének is, de ennyi, amit tehetünk. Van egy felelős kormányunk, amely helyesen békepárti, s hogy miért is ez nagy körmönfont óvatosság tökéletesen megérthető. Magyarosan, ahol az elefántok párzanak ott érdemes óvatosnak lenni, még minket is eltaposnának.
Persze ha a nyugati katonai szövetség másként döntene,( erről beszélt Márky Zay Péter) nem maradna időnk gondolkodásra. Szerencsére a NATO vezetői is hideg fejjel modellezik a történetet. Rájöttek, Putyin számára ez a háború már nemcsak Ukrajna függetlenségéről szól, s ez az ő túlélését is kockáztatja. Véletlenül se gondoljuk azt, hogy Oroszország itt a valódi korszerű haditechnikáját vetette be, egyszerűen lebecsülte a szomszédok védelmi képességét. S senki ne higgye el, hogy Putyin megelégszik egy döntetlenre hajazó békepaktummal, egy ilyen presztízsveszteséget soha nem tudna megemészteni. Oroszország most előre megy nem hátra, s ha nem akarja a világ, hogy totális háborúvá fajuljon a helyzet muszáj egy tisztes visszavonulási lehetőséget biztosítani Putyinnak. Nem égetheti magát sem a világ sem a népe előtt.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd a nyugati vasfüggönyt keleten húzzák fel. Jómagam hivatalból havonta legalább kétszer jártam Munkácson, Ungváron és a környéken. Az Észak tulajdonosa arról ábrándozott, hogy Erdély után a Kárpátalján is újságot ad ki. Mivel a rendszerváltás előtt soha nem voltam arrafelé, számomra minden ilyen határátkelés, kiruccanás egy élmény volt. Egy igazi időutazás. Bármerre jártunk visszaköszönt a régmúlt, a Szovjet idők nyomorúsága. S rengeteg olyan idejemúlt káderrel volt alkalmunk tárgyalni, akiknek a gondolkodásmódja a hruscsovi időkre emlékeztetett. Míg a vezérkar konzultált igyekeztem Ungváron egyre több helyre eljutni. Voltam egy teljesen kihalt, szuper óriás nyomdában– esküszöm ott bizony sok minden nem változott Lenin halála óta, s ha a sötét folyóson összefutok, Sztálinnal vagy Berijával nem lepődök meg. Minden ilyen egy-két napos túra fénypontja a Meggyes étterem, kisvendéglő volt. A helyi maffiázok, kiskirályok találkozó helye. A parkolóban több volt a lesötétített óriási városi terepjárók hada, mint talán Moszkvában. A cég kopott Passzátjával jobb volt távolabb megállni. A borcs leves után rendre libamájat kértünk, amelyet 30-40 dekában porciózták. Nevetséges áron volt minden.
S a lényeg, körülnéztünk a városban, hogy miként oldjuk meg egy napilap terjesztését. Most tessék figyelni, nem volt napilap, illetve ami létezett három naponként került az Olvasóhoz. A nagy távolság és a logisztika hiányossága miatt. Személyesen néztem meg a nagy házakat – amelyeket most a tévében látom, hogy megtépáztak az orosz rakéták – emeletről emeltre jártam, hová is teszik majd a lapokat. Postaláda a földszinten sehol nem volt. A bejárati ajtók levélbedobóit pedig biztonsági okokból bedeszkázták. Na, meg hogy ne szökjön meg a meleg. S az erkélyeken látszottak a kis kályhák, a falakból kilógó füstcsövek. Állítólag akkoriban a központi fűtés is úgy működött, mint a napilap terjesztése 2-.3 naponként nyomtak a egy kis meleget. A fürdési napokat amikor forró vizet is adtak előre meghirdették. Persze évről évre látszott a fejlődés, megesett, hogy két hétig nem mentünk s ez idő alatt egy faluban felhúztak egy csupa réz hagymakupolás templomot. Vagy egyik hónapról a másikra egy megnyitottak egy szuper bevásárló központot. Talán a munkácsi piac volt az egyetlen, amelyen nem fogott az idő vasfoga. Az mindig olyan volt, mint valamikor nálunk az ellengyelesedett zsarnai ócska.
Végezetül – a fél szemem a friss híreken – Putyin azzal vádolja Zelenszkijt, hogy titokban nukleáris és vegyi fegyverek barkácsolásán dolgozott. Csudaismerős ez a vád – mintha az iraki és a líbiai elnököt is valami ilyesmivel gyanúsították volna. S végül mit is találtak náluk egy fényűző palotát csupa tükrös hálószobákkal. Szerintem Zelenszkijnek nem ilyen az ízlése, s ki az a balga, aki egy ilyen szuperhatalom közvetlen szomszédságában ilyen fegyverek kísérletezésére pazarolná az anyagi erőit.
Minek is? Készen is kapható szerte a világban.
