Tizenkét esztendősen még
nem erősségem a korán kelés. Hiába világosodik, félálomban cammogok be életem első munkahelyére, a
belkereskedelmi szállítási vállalat telepére. Hét óra
előtt blokkolok, mint a nagyok, és kötelességszerűen
tárom szét az elnyűtt iskolai
sportszatyromat. Benne az
olvadó vajas kenyér és paprika, felkarikázott retekkel.
Na meg a hideg tea, édesanyám specialitásai.
Olyan korán nem tudok
bemenni, hogy megelőzzem a mestert, Hallgató
Lajos autóvillamossági szerelőt. Fogadja a köszönésemet, de úgy hiányzok neki,
mint púp a hátáról. Bácsikám a cég igazgatója, régi
nagy cimbik, így nem véletlenül nála leszek több mint
másfél hónapig nyári mikulás. Sokat vakargatja kopaszodó fejét, mit is találjon
ki nekem, hogy szó ne érje
a ház elejét. Egyenként küldözget a raktárba izzókért,
kapcsolókért, és jobb híján
a villanymotorok tekercseit smirglizem. Hogy ez miért jó, sosem tudom meg.
Időnként egy –egy nagyhangú sofőr ront be dérrel-dúrral, hogy fuvarba indulna,
de vacakol az IFA gyújtása.
Sanyi bácsi megígéri, hogy
megnézi, de kéri a bal első
kerék leszerelését, hogy hozzáférjen az elektromossághoz. Az első pilóta csaknem
fülön fogva engem rángatna maga helyett az abroncs
leszerelésére. A mesterem
megóv, mondja, a nálamnál
súlyosabb 70 kilós kereket
még fellazítani sem tudnám.
Tűröm a lenézést, mígnem
harmadnap már csak azért
is megcsinálom. Dagadok a
büszkeségtől.
Nagyon várom a 10 órás
sziesztát. Ilyenkor varázslatos pontossággal elhalkul
a szerelőcsarnok, leteszik a
franciakulcsokat, megáll az
élet. Mindenki megterít, elemózsia nélkül nem járunk
munkába. Csak az emeleti irodákban zajlik tovább
az adminisztráció, ott akkor falatoznak, amikor csak
kedvük támad. Jómagam
mindvégig egy kis furgon
szélvédője előtt majszolom
el az uzsonnámat. Mivel korán megcsapott a benzingőz,
összekötöm a kellemeset a
hasznossal, míg eszem, forgatom a volánt, időnként
még a gyújtást is ráadom.
Tilitolizom egy pár métert,
mint a főnök öcsikéje, ezt is
túlélem.
Mindez arról jutott eszembe, hogy mennyit változott a
világ. Annak idején, ha nem
is egész nyáron, de diákként
dolgoztunk legalább egy hónapot. Minden vállalatnál
helyet teremtettek az ott dolgozók gyerekeinek. Nemcsak
ifjúsági építőtáborok voltak,
nemcsak a Hanságot csapoltuk le, hanem országszerte megismerkedtünk a való
világgal. Az igazival. Jómagam ott tapasztaltam meg,
milyen is dolgozni, pénzt keresni, és kilestem, ki hogyan
próbál boldogulni.
A nyári diákmunka most
is létezik. A hírek szerint
nagyobb is a kínálat, mint a
kereslet. Sok szülő a majomszeretet jegyében mégsem
erőlteti a csemetéit erre a
kikapcsolódásra. Egyébként
büszkén mondom, amikor
nyugdíjazás előtt összeszámolták a bedolgozott éveimet, csaknem másfél esztendő kerekedett ki a nyári
munkáimból.
SZÁNTÓ
