Lassan indult a mai nap. A szokottnál is tovább kellett toporognom, míg kihajthattam a Csabai kapui főútra. Negyedórába telt eljutnom belvárosba. Világvárosi volt a forgalom. Kajánul, jó volt látni, a buszokon ülők sem előztek meg. A fővárosba menet már megszoktam, hogy a Budapest táblától csaknem annyi időmbe telik a belvárosba beérni, mint Miskolcról feldöngetni. 
Amikor egy ilyen dugóban araszolunk érdemes bekapcsolni a rádiót, híreket hallgatni. Ám a többség telefonál, jelzi, későbbre várják, mert beszorult a dzsembe. Mások gyengén vagy erősen szidják, aki csak eszükbe jut. Arra viszont nem gondolnak, hogy ez világjelenség csupán a tanyákon élőknek nem jut ilyen élmény. Nincs az a városvezetés, forgalomszervező, aki képes lenne az ilyen rendkívüli helyzeteket kiküszöbölni.
Ma reggel ugyanis a Centrum kereszteződésében egy Polo koccant egy villamossal. S mivel lámpás kereszteződés van amúgy meg a kötöttpályás villamosnak van, elsőbbsége a helyszínelők döntik, el majd kinek van, lehetett igaza. Ehhez pedig fenn kellett tartani az eredeti állapotot, hogy kimérjék, ki állja majd a rendkívüli találkozó költségét.
Egyébként, ami tetszett –az Uitz Bélára most a belső sávból balra lehet, kell kanyarodni. Nos, az ügyeskedők itt levágnak egy szuper sprintet, hogy cselesen befurakodjanak az egyenesbe. Ma ezek a manőverek is megszaporodtak. Jómagam úgy gondoltam még az e heti jócselekedeteim sorába befér, ha egy két ilyen száguldozót magam elé engedek. Az a fél perc már se ide se oda. Megtettem. A példa ragadós volt, a mögöttem araszolók is sorra beengedtek egy egy ilyen trükkös autóst. Cserébe megcsillantak a köszönős indexelések.
