
Vágatlanul – Somogyi László Tajvanról jelentkezik – várják Miskolcon az országúti kerékpárosok


Ez a csoportkép a kilencvenes években készült. Erő és elszántság jegyében felemeltük a szavunkat az idegen, a külföldi médiabefektetők ellen. Akkor ugyanis az...
Szerintem, ezek után csak levegőt együnk….vagy még azt sem ?…… ÉVEK ÓTA BECSAPJÁK A VILÁGOT, ÉS MINKET! A megetetett társadalom… Vajon nem...
A miskolci zsidó hitközség kezdeményezett egy zsidó- keresztény párbeszédet, amely a miskolci egyházak közös társadalmi, kulturális és szociális összefogását és kiállását szorgalmazza. Az...
A Magyar Telekom Nyrt. szolgáltatásfejlesztése során keletkezett hibák miatt szükségessé vált a Havas utca egy szakaszának helyreállítása. A...
A foci nemzeti sport. Már bánom, hogy leragadtam az asztali tenisznél. Ott is a sportpályafutásom végén játékvezetőként szorgoskodtam. Elmondhatom Miskolcon a mostani Vigadó...
– Nagyon jól bírjuk a karantént, de az biztos, hogy mire a gyerek újra mehet óvodába, addigra úgy fog káromkodni, mint egy...
Amikor még ez a kép készült megyénk egyik hetilapjában megszerkesztették a régió legbefolyásosabb embereinek a listáját. Emlékezetem szerint ez a névsor vagy két...
Tele az internet olcsó mobiltelefonok kínálatával. Sokszor töprengtem már azon, hogy egyes online kereskedések miként tudják 30-40 ezer forinttal olcsóbban kínálni a szolgáltatóknál...
Tudom Önnek már mindene van. Az automata mosógéptől a kenyér kihajigálós pirítós sűtőig teljesen gépesített a háztartása. Ám fogadjunk, ha elsétál Miskolci a...
Ma reggel kicseleztem a családot. Azt mondtam megtöltetem a szódás ballont, mert különben nem lesz fröccs. Elhitték. Persze tudtam, készültem, hogy egy...
Kedves Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör tag! Mózes közvetítésével kaptuk meg a Tízparancsolatot, kőbe vésve. Meglepő, de igaz, hogy ezeket az intelmeket szinte...
A miskolci zsidó hitközség az idén először a miskolci vigadóban rendezte meg a hanuka bált és fogadást. Markovics Zsolt főrabbi és Szlukovinyi Péter...
Amikor 1948-ban az ország megszületett, David ben Gurion azt mondta: „Az egész nép maga a hadsereg, az ország minden pontja harctér”.43 évvel később,...
A nyitóképen: Orbán Viktor, miniszterelnök / Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher 122 Blikk-összeállítás Orbán Viktor mondott beszédet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Gazdasági...
Ez volt az a nap amikor nekem már korán reggel át kellett tekerni drága Édesanyám és növére összes óráját. Kezdtem a kari időmérőikkel,...
Mint a kés a vajon úgy ment át a Magyar orvosi kamara kérése a kormány eddigi ellenállásán. A miniszterelnök bejelentette jogos az egészségügyi...
Jó lesz meggondolni mit írunk. A lényeg, hogy minden portal üzemeltetője, szerkesztője felelos az oldalán megjeleno velemenyekert. Természetesen nemcsak a moderátor hanem a...
Hétpárti egyeztetést kezdeményezett a honvédelmi tárca. Magyarország és a magyar emberek biztonsága kiemelt jelentőséggel bír, ezért a honvédelmi miniszter csütörtökre egyeztetésre hívta a...
2021. 08. 30., h – 13:39 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Az ország legjobbjának járó díjat ebben az évben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ...
No Image

