Mamámat alig 24 évesen
megszámozták. Gyakran felemlegette, miután megérkeztek Auschwitzba, mindannyiukat kopaszra nyírták, majd
bal karjára tetoválták az A betűvel kezdődő számát. Sosem
takargatta, kérdezgették, mi
ez a belég, honnan van, mások azt firtatták, miért nem
veteti le. Talán e miatt mindig
is ódzkodtam, hogy bármilyen
motívummal is megjelöltessem
magam. Az átkosban szocializálódtam, akkor még Horthy
Miklósnak is felrótták, hogy
karjait tengerész módra szigonnyal és vasmacskákkal rajzoltatta tele. A Ludas Matyiban is a borostás mackósok
kezét tetkókkal illusztrálták.
Most a magyar tenger partján ejtőzőm, önkéntelenül
szembesülök a hazai valósággal. Alig láttam olyan hölgyet,
férfit, aki ne lett volna kidekorálva. A 90-es évek elején jelent meg az első hivatalosan
bejegyzett – talán Tatoo néven – bőrfestő szalon a Városház tér környékén. Jó áron
rendeltek a Déli Hírlapban
egy hatalmas szalagcímes reklámot, amelyhez bevezető cikk
is dukált. A mester elmagyarázta, hogy a tetoválás az ősi
kultúrák szerves része, és a testünkre rajzolt motívumoknak
spirituális jelentősége is van.
Már akkoriban is ódzkodtam
minden ilyen örökös megjelöléstől, mint az ördög a tömjén
füstjétől. A reklám és a cikk
megjelenése napján raportra
rendelt a kiadó kisebbségi tulajdonosa. Sosem láttam még
ennyire kiakadva. Igazából
sosem avatkozott a lap szellemiségébe, de ez a tetkószalon kiverte nála a biztosítékot.
Kérte, másnaptól mondjam
fel a hirdetési szerződést. Ő
nem látott a jövőbe, annál inkább a múltba. Szerinte csak
a deklasszált elemek, bűnözők és a deltájukkal hivalkodó
izomemberek tetováltatnak
magukra primitív mintákat
vagy érzelgős szerelmi vallomásokat kis és nagy szívekkel
kombinálva. Hozzátette, a sitten ülők merő szórakozásból
szokták egymást kidekorálni.
Ostoba módon, mert a bűnügyi nyilvántartásba a testi
ismertetőjeleket azonnal bejegyzik. Megértettem.
Azt viszont nem gondoltam
volna, hogy mostanára reneszánsza lesz a testi dekorálásnak. Egy szociológus bizonyára ismeri az okát. Szerintem
a múltban a körülményesség
volt a legnagyobb visszatartó erő. Aki nem tudná, még
a múlt század derekán is szenet dörzsöltek a tűvel megsebzett bőrbe. Türelem, kitartás
és óriási fájdalomtűrő képesség kellett egy egyszerű rajz
elkészítéséhez is. Egy mostani
szalon vezetője szerint régen
kockázatos beavatkozásnak
minősült egy-egy ilyen tetoválás. Ma már géppel dolgoznak, egy festékkel teli tű,
mint egy varrógép, ráhímezi
a kiválasztott mintát. Színeset
is. Ha valaki nem allergiás a
festékanyagra, kutyabaja lesz,
három-négynapi, könnyen
csillapítható fájdalom árán
bármilyen kínai vagy maori
motívumot, sárkányokat vagy
ördögöket álmodhat a hátára.
A mester már nem könyvből
dolgozik, az internetről választhatnak képeket. Elárulta,
a hölgyek elég bátrak és merészek, képesek a legintimebb
testrészeik köré is erotikus
rajzokat rendelni. A művész
óvatos, igyekszik senkit nem
befolyásolni a választásban.
Mindenkit figyelmeztet, a felvitt tetoválások utólag nehezen tüntethetők el. Ráadásul
az alakunk változásával a képek is torzulhatnak. Hogy ez
mennyire igaz, százszámra
láttam erre példát a Balaton
partján. Különben a mester
egy speciális ajánlattal lepett
meg. Szerinte a mellkasomon
egy Remington írógép, a hiányzó, ernyedő bicepszemen
pedig egy Mont Blanc töltőtoll
lenne a legstílusosabb. Tutira
megbámulnának.
SZÁNTÓ ISTVÁN
( A címképen látható kelet-nyugatnémet egyesített turista képe a széplaki Calypsoban készült. Ezzel kapcsolatban lesz még egy írásom.)
