Kislányával videóztatta le a pásztoróráit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat most már csak egykori intézményvezetője

 

Gyomorforgató dologra kényszerítette közel másfél éven keresztül kamaszlányát egy mezőkövesdi anya. B. Viktória lelki zsarolással elérte, hogy gyermeke telefonnal videóra vegye, ahogy ő közösül újdonsült barátjával. A lánynak az aktusok után anyja készülékére át kellett küldenie a felvételeket, melyeket így a pár bármikor újra megnézhetett – írja a Blikk.

 

A gátlástan nőt végül a gyermek apja buktatta le: amint tudomást szerzett az ép ésszel felfoghatatlan eseményekről, azonnal a rendőrségre rohant. Az erősen traumatizált lányt és kisebb testvérét azonnal elvették B. Viktóriától, az eset kirobbanása óta az édesapjukkal élnek. A történet már önmagában is elképesztő, ám még furcsább árnyalatot kap azzal, hogy egy olyan személy követte el, akinek a gyermekek óvása, védelme a hivatása. Márpedig itt pontosan erről van szó. A kétdiplomás B. Viktória ugyanis hosszú éveken keresztül a helyi családsegítőben dolgozott, előtte pedig egy katolikus iskolában volt tanár. Utolsó munkahelye a Máltai Szeretetszolgálat mezőkövesdi kirendeltsége volt, először helyettes, majd vezető beosztásban. Természetesen amint kitudódott, hogy mit tett, innen is távoznia kellett. Jelenleg alkalmi munkákból él. „B.” Viktória (forrás: Blikk) – A mai világban az ember már szinte semmin nem lepődik meg, de bevallom, mindenkit sokkolt Mezőkövesden, amikor kiderült Viktória ámokfutása. Ilyet senki nem tehet egy gyerekkel. Rettentően sajnálom a kislányt, szerintem soha nem heveri ki, amit látott. Rossz belegondolni, hogy ez a nő a gyámügyön más szülők gyerekeinek a sorsáról döntött! – fakadt ki egy neve elhallgatását kérő helybéli asszony. A Blikk információi szerint a gyerekek még kicsik voltak, amikor Viktória elvált a férjétől. A válás után anya és lánya kapcsolata hektikus volt, akadtak jobb és rosszabb időszakok. A gyerek úgy érezte, az anyja rajta vezeti le, ha bármilyen problémája akad az életében. Viszonyuk akkor vált kifejezetten rosszá, amikor a nő életében feltűnt az a férfi, akivel a felvételeken látható. A környezete szerint Viktória az új párja megszállottjává vált. Bármit kért tőle a férfi, ő gondolkodás nélkül megtette. A Blikk utolérte a gyerekek apját, aki lánya és fia védelmében csak röviden nyilatkozott. – Higgyék el, lenne mit mondanom és szívem szerint kiteregetném a szennyest, de pont a gyerekek miatt nem teszem. Amit ez a nő tett, az borzalmas! A lányom a mai napig pszichológushoz jár. Imádom őt és az öccsét is, remélem, egyszer kiheverik a megrázkódtatást – zárta a beszélgetést az édesapa. Amint bejelentést tett a rendőrségen, megindult a büntetőeljárás. B. Viktóriát kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják. Az, hogy a lány igazat mond, egyetlen percig sem volt kérdés, állításait a videók és fotók sokasága bizonyította. – Védencem mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett. Rettentően sajnálja, amit tett. A partnerével szakított és nagyon reméli, hogy még láthatja a gyermekeit – fogalmazott B. Viktória jogi képviselője, dr. Lichy József. B. Viktória szabadlábon védekezhet. A cikk megjelenését követően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az alábbi közleményt küldte meg a bulvárlap szerkesztősége részére: Amint tudomást szerzett az ellene indult büntetőeljárásról, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat haladéktalanul felfüggesztette intézményvezetői beosztásából B. Viktóriát, aki a mezőkövesdi hajléktalan emberek számára nyitott éjjeli menedéket és nappali melegedőt vezette, rövid idő után pedig az asszony munkaviszonya is megszűnt a karitatív szervezetnél B. Viktória a családsegítő központból jött át a hajléktalan ellátó intézménybe. Tette összeegyeztethetetlen a Máltai Szeretetszolgálat küldetésével és értékrendjével, ahol munkaviszonya már másfél hónappal ezelőtt megszűnt.