Avi/ujkelet.live

A háború 111. napja: Közel négy nap csend után 11 óra körül megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a gázai határhoz közeli Netiv Haaszarában. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Déli front: Az Ejtőernyős-dandár harcosai, akik a dél-gázai Khan Juneszben vannak bevetésen, az elmúlt nap során terrorista célpontokat támadtak az al-Amal negyedben, sok terroristát megölve mesterlövészek tüzével, valamint terrorista infrastruktúrát és fegyvereket semmisítettek meg a térségben, közölte az Izraeli Védelmi Erők csütörtök reggel.

Az egyik művelet során a csapatok azonosítottak négy fegyveres terroristát a katonák felé közeledni, és légicsapást irányítottak rájuk, megölve őket. Egy másik alkalommal a Kommandó-dandár azonosított és légicsapást irányított hat terroristára, akiknél RPG volt.

Gáza középső részén a Jiftach-dandár tartalékos harcosai Hamász telephelyeken razziáztak. Az egyik alkalommal egy terrorsejtet azonosítottak, amint egy épületből tüzet nyitottak rájuk. Perceken belül egy támadó helikoptert irányítottak a helyszínre, hogy csapást mérjen az épületre, likvidálva a terroristákat.

Gáza északi részén, ahol a csapatok a terület irányításának fenntartásán és a Hamász maradék infrastruktúrájának lokalizálásán és megsemmsítésén dolgoznak, az 5. dandár katonái terroristákat likvidáltak és fegyvereket találtak.

Északi front: A hadsereg reggel közölte, hogy két légi célpont, feltehetően drónok, Libanonból belépett Izrael légterébe, és nyílt területeken landolt Kfar Blum északi közösség közelében. Károkról vagy sérülésekről nem érkezett jelentés.

Júdea és Szamária: A határrendészet erői reggel bementek a szamáriai Bir al-Basa faluba (Palesztin Hatóság területe), hogy letartóztassanak két keresett palesztint, egy testvérpárt, akik a gyanú szerint korábban lövéseket adtak le az izraeli csapatokra.

A művelet során az egyik gyanúsított fegyverrel a kezében kijött az épületből és tüzet nyitott az erőkre, akik viszonozták a tüzet, megölték és lefoglalták a fegyverét. A másik keresett palesztint őrizetbe vették.

A Júdea és Szamária-szerte végrehajtott terrorelhárító műveletek során 16 keresett palesztint tartóztattak le, fegyvereket foglaltak le valamint a mérnöki járművek utak alá rejtett bombákat tártak fel.

Amedi: Valamivel több mint két héttel azután, hogy Gázában súlyosan megsérült, a Fauda sztárját, Idan Amedit csütörtökön kiengedték a Siba Kórházból és megkezdi a rehabilitációt otthonában.

Amedi súlyosan megsérült január 8-án egy robbanásban, amely egy nagy hatótávolságú rakéták gyártására szolgáló földalatti létesítmény megsemmisítésének előkészületei során történt a Gázai övezet déli részén fekvő al-Bureidzsben. A súlyos incidensben hat harcos meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült.

Amedi felidézte a kórházba érkezése első pillanatait, mondván, ,,megégve és kormosan érkeztem. Ironikus módon felismerhetetlen voltam, egyszerűen csak ‘John Doe, 22 éves’ voltam”.

,,A művelet, amelyben megsebesültem, fontos és értékes volt. Nem tudom, mit tettek közzé eddig belőle, ezért óvatos leszek” – magyarázta a tartalékos parancsnok. ,,Az ott talált dolgok döbbenetesek voltak. Az alagutak kiterjedése és mélysége, valamint az ott talált speciális lőszer újabb bizonyítéka ellenségeink kegyetlenségének. A jelenleg is vizsgált okok miatt ez a baleset rengeteg kárt okozott erőinkben, ketten a halottak közül harcosok és a csapatom tagjai voltak, Gavirel Blum és Akiva Jaszinszky.”

Az elesettek családjainak intézve: ,,Sajnálom, hogy nem teljesítettem parancsnoki küldetésemet, hogy épségben hazahozzam őket. Ez a fájdalom életem végéig elkísér.”

Amedi azt is elmondta, hogy szíve Izrael legjobb fiaival van, akik elestek, és családjaikkal, akik elvesztették a számukra legkedvesebbet. „Halálukkal megparancsolták, hogy éljünk” – mondta.

,,Azért vagyok itt, mert megértettem, hogy mindazok követe lettem, akik megsérültek. Hozzájuk hasonlóan nekem is hosszú rehabilitációs folyamatra van szükségem. Maga a tény, hogy ma itt állok, egy csoda”.

„A lelkem erősebb, mint valaha. Visszatérek a színészethez és az énekléshez. Ha tehetem, visszatérek a háborúba is.”

,,Majd elmesélem a teljes történetet – jelenleg a gyógyulásra és Izrael nemzetéért való aggodalmamra koncentrálok. Nekünk nemzetként felelősségünk, hogy ne essünk szét – jót közvetítsünk, jót tegyünk, és nincs fontosabb feladat. Csak együtt győzünk. A legfontosabb üzenetem innen: Nem hagyhatjuk még egyszer cserben a túszokat.”

Amedi megköszönte az Izraelből és a világ minden részéről kapott üzeneteket, és azt mondta, hogy a hangsúlyt az összes izraeli katonára kell helyezni, akik jogos háborút vívnak.

The post Nyilatkozott a Fauda sérült sztárja, és helyzet a frontokon first appeared on Új Kelet online.