Avi/ujkelet.live
A háború 116. napja, déli front: Az Izraeli Védelmi Erők este bejelentette, hogy több egysége és a védelmi minisztérium közösen kifejlesztett számos eszközt a nagy áramlású víz befecskendezésére a Hamász terrorszervezet alagútjaiba a Gázai övezetben, a hadsereg által az alagutak kezelésére szolgáló különféle eszközök részeként.
A képességek között szerepel szivattyúk, csővezetékek telepítése, a mérnöki szintű képesség fejlesztésével egyidejűleg, valamint intézkedések a küldetéshez megfelelő alagútbejáratok felkutatására.
A képesség aktiválását szakszerű és átfogó munka előzte meg, amely többek között a terület talajának és vízrendszerének jellemzőinek elemzését is magában foglalta annak érdekében, hogy ne sérüljön a területen a talajvíz hasznosításának lehetősége.
Vizet az alagutakba csak az arra alkalmasnak ítélt útvonalon és helyen szivattyúznak.
A hadsereg szerint az alagutak elárasztása csak egy módszer a Hamász földalatti képességeinek semlegesítésére. A további módszerek magukba foglalják ,,a légi támadásokat, földalatti manővereker és speciális műveleteket technológiai eszközökkel”.
A Wall Street Journal vasárnap arról számolt be, hogy amerikai és izraeli tisztviselők becslése szerint a Gázai övezetben található Hamász alagúthálózat körülbelül 80%-a érintetlen lehet.
A riport szerint tavaly év végén az „Atlantisz-tenger” elnevezésű művelet során Izrael egy sor szivattyút telepített Gáza északi részén, annak ellenére, hogy aggodalmak merültek fel a tengervíz szivattyúzásának a terület édesvízellátására és a föld feletti infrastruktúrára gyakorolt lehetséges hatásai miatt. Az alagutak izraeli bombázása széles körű pusztítást okozott a felszínen lévő épületekben, áll a riportban.
A szivattyúprogrammal kapcsolatban a részleteket ismerő amerikai forrás azt mondta, hogy a hónap elején legalább egy szivattyút szereltek fel Khan Juneszben, és a Gázai övezet északi részén telepített első szivattyúk földközi-tengeri vizet használtak, míg a legutóbbi szivattyúzáshoz Izraelből származó vizet használtak.
Az alagutakban egyes helyeken különböző váratlan akadályok és védekezések lassították a beléjük vezetett víz áramlását, és bár a víznek sikerült némi kárt okoznia az alagutakban, az összesített eredmény nem felelt meg az izraeli várakozásoknak.
Északi front: Izraeli vadászgépek az este csapást mértek a Hezbollah terrorszervezet egyik parancsnoki központjára és megfigyelőállomására a dél-libanoni Khiam faluban.
A vadászgépek továbbá lebombáztak egy másik megfigyelőállomást és a Hezbollah által használt épületet Ajta As-Sabban és Mhaibibben.
A hadsereg szerint Libanonból a nap folyamán rakétát lőttek ki Arab al-Aramse térségre, a lövedék nyílt területen landolt, sérülés nem történt.
Joáv Gallant védelmi miniszter kedden Haifa nagyvárosi területének háborúra való polgári felkeszültségével kapcsolatos helyzetértékelés során azt mondta: ,,eljön az a szakasz, amikor elfogy a türelmünk, és az északi határ békéjének érvényre juttatása érdekében tett erőteljes fellépés Haifa metropoliszra is hatással lesz”.
Túszok: Katari jelentések szerint várhatóan már a jövő héten fogolycserével egybekötött tűzszüneti megállapodás jöhet létre Izrael és a Hamász terrorszervezet között.
The post A hadsereg megerősítette, vizzel árasztott el néhány Hamász-alagutat first appeared on Új Kelet online.