Avi/ujkelet.live
A háború 120. napja: A Kommandó-dandár folytatta bevetését Nyugat-Khan Juneszben, a Hamász fellegvárában, jelentette pénteken az Izraeli Védelmi Erők.
A csapatok sok Hamász-terrorsejttel találkoztak a térségben, és közelharcban megölték őket.
Az egyik incidensben a héten a Maglan kommandós egység csapatai három Hamász-operatívval kerültek harcba és megöltek őket, később egy testkamerát találtak az egyik terroristán, melynek felvételét közzétették:
A Maglan csapatai a közelmúltban egy mecsetben lévő Hamász-telepet is lerohantak, és egy alagútbejáratot találtak benne, a mecset közelében pedig egy fegyverraktárt.
A hadsereg a Khan Juneszben bevetett Maglan és Egoz kommandós egységekről is megosztott felvételeket, Ez az Egozról készült videó:
Kutatás: Az Izraeli Védelmi Erők egykori szóvivője szerint a katonák kiástak néhány sírt Gázában, hogy megerősítsék, nem temettek el ott halott túszokat.
„Izraeli túszok holttestét keresik a temetőkben. Olyan területeket nyitottak fel, ahol friss sírok vannak, hogy izraeli túszok holttestei után kutassanak” – mondta Jonathan Conricus tartalekos alezredes a CNN-nek, mint közel-keleti szakértő.
„Ilyen mélyre kell süllyedniük az izraeli csapatoknak, hogy megpróbáljanak izraeli túszokat találni. Még mindig 136 túsz van Gázában. Néhányuk, valószínűleg a fele, halottnak tekinthető, és az Izraeli Védelmi Erők feladata életben lévő túszokat találni, és ha nem lehetséges, akkor halottakat” – mondta.
„Még a [gázavárosi] Sifa Kórházban is az izraeli csapatoknak be kellett menniük a hullaházba, és izraeli holttesteket kell keresniük, mert hírszerzési információk arra utaltak, hogy a Hamász fogta az izraelieket, és a Sifa kórházban tartotta őket egy raktárban. Tehát be kellett mennünk és DNS-tesztet végeznünk”.
„Ez az, amire szükség van, ha olyan ellenséggel van dolgod, mint a Hamász. Amikor olyan mélyre süllyednek, hogy holttestekkel üzletelnek, akkor végsősoron az Izraeli Védelmi Erőknek haza kell hoznia őket”.
,,Ezeket az embereket el kell temetni, és megfelelően kell eltemetni őket otthon. És még ha ez rossz fényt is vet rá, Izraelnek kötelessége megtenni” – mondta Conricus.
A túszok holttesteinek felkutatása mellett a katonaság közölte, hogy legalább egy Hamász támadóalagutat találtak egy gázai temető alatt.
Megállapodás: A Moszad kémszolgálat vezetője, David Barnea csütörtökön bemutatta a kibővített kabinetnek a párizsi csúcson született megállapodások kereteit. A minisztereknek ismertetett információk szerint minden elengedett túszért egy nap tűzszünetben állapodtak meg, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató tegnap este. Az első szakaszban ez körülbelül 35 nap, de lehetséges, hogy nőni fog. A megbeszélésen részt vevő egyik miniszter azt nyilatkozta a Kan-nak, hogy ,,még messze vagyunk a végleges megállapodástól. A részletek megtárgyalására még nem került sor, és még hosszú út áll előttünk”.
Egy izraeli tisztviselő pénteken azt mondta, Katarból még nem érkezett hivatalos válasz a Hamász álláspontjával kapcsolatban. Csütörtökön nem tárgyaltak a hadikabinetben a túszok ügyéről, mert nem érkezett válasz a Hamásztól.
A Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád vezetői, Iszmail Hanije és Ziad Nahala egyeztetik álláspontjaikat. A Hamász terrorszervezet közleményében leszögezte, hogy tanulmányozni fogják a „Párizsi Dokumentumot”, a harcok teljes befejezésére, az izraeli erők övezeten kívüli kivonására, a blokád feloldására, a Gázai övezet helyreállítására, a humanitárius segélyek kellő mennyiségben történő beengedésére, valamint egy átfogó fogolycsere ügyletre összpontosítva.
Északi front: Az izraeli hadsereg péntek este csapást mért a dél-libanoni Kfarchuba faluban egy teherautóra, amelyet a Hezbollah fegyvereinek tárolására használtak. Vadászgépek támadták továbbá a Hezbollah egyik telephelyét Blidában.
Pénteken számos támadást hajtottak végre Libanonból Izrael ellen, beleértve rakétaindításokat Avivimre és Jir’onra. Sérülés nem történt.
The post Túszok maradványai után kutatva a sírok között is Gázában first appeared on Új Kelet online.