Avi/ujkelet.live
A háború 209. napja: Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közel áll ahhoz, hogy ,,heteken belül” történelmi védelmi megállapodást kössön egymással, mely magában foglalja a kapcsolatok normalizációjának lehetőségét Rijád és Jeruzsálem között, jelentette a Bloomberg.
Amint az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia megállapodásra jut, választás elé állítják Binjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt: vagy csatlakozik a megállapodáshoz, amely hivatalos diplomáciai kapcsolatokat jelent Szaúd-Arábiával, több beruházást és regionális integrációt, vagy kimarad belőle. A kulcsfontosság feltétel: a gázai háború befejezése és a palesztin államhoz vezető út elfogadása, melyről Netanjahu és szélsőjobboldali kormánya hallani sem akar.
Az amerikai kormány számos tisztviselője nagy optimizmusának ad hangot a megállapodás lezárása iránt, ami Antony Blinken külügyminiszter szerint nagymértékben megerősíti a két ország védelmi szövetségét. Azonban Washington és Rijád is készül arra a lehetőségre, hogy a megállapodást Izrael nélkül kötik meg.
Az utóbbi időben valóban felgyorsultak a felek közötti kapcsolatfelvételek, és a becslések szerint mára már kevés részlet maradt hátra a megállapodás kidolgozásának befejezéséig. A lépés részeként Szaúd-Arábia fejlett amerikai katonai felszerelésekhez, fejlett technológiákba, köztük mesterséges intelligenciába való kiterjedt beruházásokhoz jut, és segítséget kap egy polgári nukleáris program kidolgozásához is.
Az Egyesült Államok részéről a megállapodástól várt egyik fő eredmény a kínai technológia jelentős visszaszorítása a királyságban. A Szaúd-Arábiával kötött előrehaladott védelmi megállapodás megkötése garantálná az amerikaiaknak, hogy megvessék a lábukat a térség egyik legjelentősebb országában, Peking és Moszkva növekvő befolyása közepette.
Ennek ellenére sokan kételkednek abban, hogy Biden képes-e előmozdítani egy ilyen lépést Izrael bevonása és Szaúd-Arábiával való normalizálása nélkül.
Sokan szkepticizmussal tekintenek arra a lehetőségre, hogy az Amerikai Kongresszus jóváhagyja a lépést, amely óriási előnyökkel jár Szaúd-Arábia számára, különösen nukleáris területen, ha Izrael úgy dönt, kimarad a dealből.
,,Biden számára ez egy esély a külpolitikai győzelemre a novemberi elnökválasztás előtt. Mohammed Bin Szalman trónörökös elkerülné azt a bizonytalanságot, hogy Donald Trump volt elnök elfogadja-e az alkut, ha nyer a választásokon, noha a Trump-kormány kezdeményezte az Ábrahám-egyezményt, amely ilyen szövetségeket képzelt el Izrael és szomszédai között.
Netanjahu, a legnagyobb kérdőjel, a Közel-Kelet legnagyobb gazdaságával és az iszlám legszentebb helyeinek őrzőjével normalizált kapcsolatért zsebelhetné be az elismerést – mely már régóta áhított célja” – jellemezte a helyzetet a Bloomberg.
A KULCSFONTOSSÁGÚ TŰZSZÜNET
Amerikai tisztviselők szerint Joe Biden elnök személyesen is részt vett az elmúlt napokban az Izrael és a Hamász közötti túsz- és tűzszüneti megállapodás elérése érdekében folytatott intenzív erőfeszítésekben, amely egy sokkal szélesebb hazai és külföldi stratégia kulcsfontosságú eleme, jelentette a Walla hírportál tegnap, amerikai tisztviselőkre hivatkozva.
,,Ha sikerül tűzszünetet elérni, valami tartósabbat érhetünk el, és akkor talán véget vethetünk a konfliktusnak, és talán továbbléphetünk a normalizáció felé [Izrael és Szaúd-Arábia között], de ennek egy megállapodással kell kezdődnie, és haza kell hozni ezeket az embereket a családjaikhoz” – mondta John Kirby, a Fehér Ház szóvivője kedden.
Netanjahu kedden kijelentette, hogy megállapodással vagy anélkül elrendeli az izraeli hadsereg offenzíváját a dél-gázai Rafahban. A város a Hamász utolsó fellegvára az enklávéban, ahol több mint 1 millió lakhelyüket elhagyni kényszerült palesztin talált menedéket.
Biden minden tőle telhetőt meg akar tenni ennek elkerülése érdekében, és tűzszünetet akar kötni, amely szerinte felfüggesztené az izraeli katonai hadműveletet Rafahban – ha nem végleg lekerülne az asztalról – mondják amerikai tisztviselők.
- A Fehér Ház úgy véli, hogy a fogolycsere részeként megkötött tűzszünet a térségben más tüzeket is elolthat, köztük a jemeni húti lázadók hajók elleni támadásait a Vörös-tengeren– állítják amerikai tisztviselők.
- Biden magas rangú tanácsadói szerint a megállapodás Izraelt és a Hezbollah terrorszervezetet is visszaránthatja a háború széléről az izraeli-libanoni határon, ahol a feszültség az elmúlt hat hónapban lassan eszkalálódik.
- Biden csapata abban reménykedik, hogy a tűzszünet segíthet csökkenteni a feszültséget a Biden Izrael-politikáját kritizáló amerikai egyetemi campusokon zajló tüntetések körül.
- Ez abban is segíthet Bidennek, hogy megpróbálja újjáépíteni megrontott imázsát az arab szavazók körében a kulcsfontosságú Michigan államban.
Az ideiglenes tűzszünet tartóssá is válhat, amely lehetővé tenné a Biden-kormány számára, hogy visszatérjen a tárgyalásokhoz Szaúd-Arábiával, és kihasználni egy történelmi békemegállapodás lehetőségének előmozdítását Izrael és Szaúd-Arábia között. Ennek részeként pedig rávegye Netanjahut, hogy belemenjen egy palesztin állam létrehozásába.
A SZAÚDI NÉZŐPONT
A szaúdi királyi család egyik forrása csütörtök reggel a KAN közrádiónak azt nyilatkozta, hogy Rijád az amerikaiakon keresztül azt üzente Izraelnek, hogy a rafahi hadművelet nagy hiba lenne, és tönkre tenné az országok közötti normalizációt.
Ugyanezen szaúdi tisztviselő szerint egy ilyen akció Iránt szolgálná, amely nem kíván békét látni Gázában. Ilyen helyzetben lehetetlen a normalizáció Izraellel. Szaúd-Arábiát áruló országként ábrázolnák.
A tisztviselő még azt is hozzátette, hogy Izraelnek áldozatokat kell hoznia a béke érdekében Irán és a Hezbollah megszorítása érdekében, hogy a már meglévő együttműködésen alapuló regionális szövetséget hozzon létre arab országokkal. ,,A palesztin kérdést magunk mögött kell hagynunk”.
Ugyanebben az ügyben a szaúdi forrás azt mondta, hogy ha nem lesz palesztin állam, akkor Izrael nem tud békét kötni Szaúd-Arábiával. Rijád nem veszítheti el ezt a kártyát a muszlim országok között elfoglalt helye miatt.
The post A kulcsfontosságú tűzszünet és a Közel-Kelet átformálása first appeared on Új Kelet online.