Számos vidéki sátoros lagziban voltam vendég. Emlékszem, Rásonysápberencsen a
lakodalmas háztól a templomig
vonultunk katonás rendben,
nótázva, kezünkben a sörös-,
borosüvegekkel. Miközben egy
jókedvű, de szigorú ember őrmesterként egzecíroztatott, ki,
kivel menjen, és a zenészeket is
ráncba szedte. Ő volt a hopmester, aki a lánykikéréstől a menyasszonytáncig vezényelte le a
fiatal pár nagy napját.
Szűcs László barátom a
Miskolci Egyetemen végzett
1992 nyarán. Friss diplomájával beállított a diósgyőri vasgyárba, hogy ő bizony mérnök
lenne. Megmosolyogták, hiszen akkor bocsátottak el egyszerre kétszáz embert. Kényszerűségből biztosítási ügynök
lett, ahol hamar kiderült, jó a
beszélőkéje, sikeres a dumája,
így aztán már nem sok kellett,
hogy átnyergeljen lakodalmas
vőfélynek.
Immár harminc éve címzetes
nagyvőfély. Szerencsés, hiszen
kívülről nézve merő szórakozás, amit csinál. Kevesen tudják, hogy precíz forgatókönyv
szerint dolgozik. Ráadásul az
egybekelés – a munkanapja –
igencsak hosszú és fáradságos,
kora hajnaltól éjfélig topon kell
lennie.
Faluhelyen máig is megadják a módját a szülők búcsúztatásának és a lánykikérésnek.
László vallásos, szegényparaszti családból, Ináncsról származik, s szerencsére megőrizte a
falusi dialektust, ízes s jó ízlésű,
de ha kell, pikáns rigmusokkal
szórakoztatja a násznépet.
„…Nem dicsérem, dicsérje
meg magát, mert belevágtam
két oldal, jó vastag szalonnát,
12 disznó elejét, hátulját, hát
keresse meg magának a menyasszony a farkát.” Ez a vers valamennyink kedvence, ezzel a
kínálóval ajánlja a tejfölös töltött káposztát.
Különben a mester több
jobbnál jobb ki-beszólásos szórakoztató rigmusra van felkészülve, ő a család, a menyaszszony és a vőlegény szószolója.
Például a hagyományos reggeli
lánykikérőnél, amikor az ara
helyett akár négy-hat nőszemélyt is felkínálnak, addig képes alkudozni, míg meg nem
kapják az igazit.
Jelmezes szerepjáték az övé.
Nem öltönyös, nem csokornyakkendős. László autentikus,
ahogyan mondja, szolgálati
ancúgja a kalotaszegi, zsinóros
fekete csizma csizmanadrággal,
bőujjú, csipkés aljú ing, mellény
kalappal. Éppen most a tálylyai kishegyen szedett rá friss
árvalányhajat. Kezében az elmaradhatatlan fokos, amelyre
már a lányos háznál ráteszik,
rákötik a szalagot, amelynek a
két szárán a fiatalok neve van.
A lakodalmas menet megtervezése mellett szórakoztatni is
kell a násznépet. Van, ahol még
dívik a vőlegény nadrágszárán
átbujtatott tojással való játék,
újabban biztonságképpen főtt
tojással. Bár ez a menyasszonyok szemérmessége okán már
kihalóban van. Vagy a menyasszony elrablása, cipőjének ellopása van még szokásban. Az
igazi show azonban a menyaszszony- vagy a menyecsketánc,
ahány ház annyi szokás, egy
azonban általános, az ara cipőjéből egy hajtásra kell kiinni
a pezsgőt.
A szakmának vannak árnyoldalai is. László tudja, minden
lagziban vannak kapatosak,
akik nem rejtik a véleményüket
véka alá. Ők azok, akik a lagzi után megmondják, mit hogyan kellett volna csinálni. Velük szemben egyetlen megoldás
a józan érv.
Szűcs László nagyon kapós,
ismert nagyvőfély a szakmában. Jakabszállástól Zala megyéig egész nyárra be van táblázva. Volt már olyan, hogy egy
héten tizennégyen is licitáltak
rá, így aztán jól ismeri a konkurenciát, szorult helyzetben tud
maga helyett másokat ajánlani.
Szívfájdalma, a fia informatikus, nem fűlik a foga ezekhez
a fellépésekhez. Viszont a lánya, Alexandra hajlik rá, hogy
édesapja nyomdokaiba lépjen.
Gondosan jegyzi a verseit, tanulmányozza a teendőit, így
aztán hamarosan lesz egy nőfély is a piacon…
SZÁNTÓ ISTVÁN
A
