ujkeletlive

Diplomácia

Szaúdi normalizáció: Sullivan „majdnem” elfogadott megatervvel érkezett Jeruzsálembe

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó tegnap találkozott Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel, és tájékoztatta a Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel folytatott korábbi találkozójáról, illetve arról a nagyszabású megállapodásról, amely magában foglalhatja az Izraellel való normalizációs egyezményt, – áll a Fehér Ház közleményében.

Netanjahu jeruzsálemi irodájában találkozott Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, és hivatala szerint – „a két fél megvitatta a gázai harcok folytatását, különös tekintettel Rafahra, az övezet lakóinak nyújtott humanitárius segítségre, a túszok visszatérésével kapcsolatos kapcsolatfelvételre, és az északi szektorban zajló eseményekre.”

A találkozót követően, a Fehér Ház közleményében megjegyezte, hogy Sullivan Dammamból [Szaúd Arábia] érkezett Izraelbe, ahol integrált, a Közel-keleti régióra összpontosító konstruktív megbeszélést folytatott bin Szalmán koronaherceggel, amelyhez kapcsolódó lehetőségekről tájékoztatta Netanjahu miniszterelnököt.

Eközben, jeruzsálemi tartózkodása során Sullivan tájékoztatást kapott a gázai övezetben zajló izraeli katonai műveletekről, és megvitatták „a Hamász legyőzésének módszereit, szem előtt tartva a civileknek okozott károk minimalizálását.” A Fehér Ház megbízottja ugyanakkor ismételten megerősítette Joe Biden elnök „régóta fennálló álláspontját Rafahát illetően,” egy sor konkrét intézkedést javasolva annak érdekében, hogy több segély érkezzen az övezetbe.

A Fehér Ház továbbá közölte, hogy Netanjahuval, és tárgyaló csapatával folytatott megbeszélései során Sullivan hangsúlyozta:

  • a Hamász gázai vezetőinek felkutatására és bíróság elé állítására irányuló izraeli erőfeszítések amerikai támogatását, kiemelve, hogy Washington továbbra is kiáll a zsidó állam mellett a Hamász vezetői elleni célzott műveleteket illetően, többek között Rafahban is,
  • Izrael katonai műveleteit olyan politikai stratégiához kell kötnie, amely biztosíthatja a Hamász tartós vereségét, az összes túsz szabadon bocsátását, és egy jobb jövőt Gáza számára.

Emellett, Sullivan tájékoztatta izraeli kollégáit az Egyesült Államok Egyiptommal folytatott megbeszéléseiről, melyek célja „a rafahi határ teljes, és a humanitárius segélyek Kerem Salom átkelőn keresztül történő folyamatos áramlásának biztosítása.”

A miniszterelnöki találkozón részt vett Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős miniszter, Tzahi Hanegbi – Netanjahu nemzetbiztonsági tanácsadója, illetve Brett McGurk, az Egyesült Államok elnöki megbízottja és Közel-keleti koordinátora.

Netanjahu hivatala szerint, a találkozót követő tárcaközi megbeszélésen hosszan tárgyaltak a gázai háború folytatásáról, különös tekintettel a rafahi tevékenységre, valamint a humanitárius erőfeszítések fokozására az övezetben.

Izraeli – amerikai diplomáciai akadályok

Az Axios hírportálnak nyilatkozó izraeli és amerikai források szerint Binjamin Netanjahu miniszterelnök a gázai háború kezdete óta többször is megtiltotta hírszerzési és biztonsági főnökeinek, hogy amerikai tisztségviselőkkel és törvényhozókkal találkozzanak.

Legutóbb, David Barnea kémfőnök, illetve Ronen Bar – a Sábák vezetője nem beszélhetett az amerikai szenátus titkosszolgálati bizottságának alelnöke, Marco Rubio republikánus szenátorral, nagyjából három héttel ezelőtti izraeli látogatása során. Az egyébként a miniszterelnökkel is tárgyalásokat folytató Rubio, akit Izrael nagy támogatójának tartanak, a peszáchi ünnepek alatti látogatása során, mint az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának alelnöke maga kérte a találkozót az említett hírszerzési és biztonsági vezetőkkel, amely végül nem jött létre. 

Magasrangú amerikai és izraeli források úgy vélik, Netanjahu azért akadályozza ezen találkozókat, mivel ellenőrizni akarja a Fehér Ház felé továbbított üzeneteket, egy olyan időszakban, amikor kormánya mélyen megosztott háborús stratégiája közepette, nem mellesleg az Egyesült Államokkal való kapcsolatok is egyre feszültebbé váltak.

A találkozó blokkolása nem Rubio ellen irányult, mindinkább a Szimchát Tóra-i mészárlások, és azt követően kezdődött háború óta a miniszterelnök irányából érezhető gyanakvás áll a hátterében, különös tekintettel arra, hogy Netanjahu nem hajlandó napirendre tűzni a gázai háborút követő izraeli stratégia megvitatását, miközben kormányának radikális tagjai kormányfői mandátumát egyre inkább a Palesztin Hatóság felszámolása, illetve a Gázai övezet megszállásától teszik függővé.

A kongresszusi küldöttségek, illetve a Fehér Ház, és a Izraelbe látogató magas rangú tisztviselői évtizedek óta rendszeresen találkoztak a katonai és biztonsági szolgálatok vezetőivel. Az Axios forrásai szerint az amerikaiak általában hitelesnek, szakszerűnek és politikamentesnek ítélték meg a biztonsági ügynökségek vezetőit. Az októberi mészárlások után a washingtoni szövetségesi, és nem utolsó katonai támogatásra támaszkodó jeruzsálemi vezetés, következésképpen a miniszterelnök az elmúlt közel nyolc hónap alatt azonban csak egyszer engedélyezett egy kongresszusi delegáció illetve a Moszad és a Sábák vezetői közötti találkozót, ami jelentős visszaesés az előző időszakokhoz képest.

Összegezve, a miniszterelnöki hivatal felől érkező blokkolások célja, hogy az Egyesült Államok kormánya ne juthasson olyan információkhoz, amelyek esetleg ellentmondanak a koalíció politikai érdekeinek, ugyanakkor az Axiosnak nyilatkozó forrás hozzátette, Netanjahu tiltása csak részben hatékony, mert a két ország tisztviselői megtalálják a módját a kommunikációnak.

The post Amerikai diplomácia – majdnem szaúdi normalizáció, és blokkolt kétoldalú biztonsági találkozók first appeared on Új Kelet online.