Avi/ujkelet.live

A háború 332. napja: A Hisztadrut (Munkavállalók Szakszervezete) elnöke, Arnon Bar-David délután közölte, hogy tiszteletben tartja a Munkaügyi Bíróság azon döntését, hogy 14 óra 30 perckor véget kell vetni a sztrájknak, melyet azért indítottak, mert a kormány nem tudta biztosítani a a Gázában fogva tartott túszok szabadulását.

„Fontos hangsúlyozni, hogy a szolidaritási sztrájk jelentős intézkedés volt, és én kiállok mellette. Annak ellenére, hogy a szolidaritást próbálták politikainak beállítani, polgárok százezrei támogatták részvételükkel” – áll a közleményben.

„Köszönöm mindannyiótoknak – bebizonyítottátok, hogy a túszok sorsa nem jobb- vagy baloldali kérdés, csak élet vagy halál, és nem hagyjuk, hogy az életet cserbenhagyják”.

A Ben-Gurion reptéren is sztrájk volt:

Mindeközben a Túszok és Eltűntek Családjainak Fóruma arra buzdítja a lakosságot, hogy az ítélet ellenére is folytassák a tüntetéseket.

„Ez nem a sztrájkról szól, hanem annak a 101 túsznak a megmentéséről, akiket [Benjámin] Netanjahu [miniszterelnök] a kabinet múlt csütörtöki határozatával cserben hagyott” – közölte a Fórum, utalva a miniszterek szavazatára, amellel támogatták az izraeli erők folyamatos jelenlétét a Philadelphi-folyosón.

A heti kormányülésről kiszivárgott idézetek szerint Binjámin Netanjahu miniszterelnök a Hisztadrut sztrájkját egyrészt elbagatelizálta másrészt a Hamász terrorszervezet és vezetője, Jechíje Szinwar támogatásának szégyenteljes demonstrációjának minősítette.

A sztrájk „szégyen. Ez azt mondja Szinwarnak: Hatot megöltél; itt vagyunk, támogatunk benneteket” – mondta Netanjahu a minisztereknek, utalva a múlt héten megölt túszokra, akiket a hadsereg szombaton talált meg.

„A Philadelphi-folyosón kell maradnunk; ez elengedhetetlen az izraeli biztonsághoz. A kormányfő ragaszkodása ahhoz, hogy a hadsereg ne vonuljon ki a gázai-egyiptomi határfolyosóról a Hamász fegyvercsempészetének megelőzése érdekében, jelentések szerint a túszok szabadulását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodás egyik fő akadálya.

A Hisztadrut válasza: ,,Az uszító állítás, miszerint a Gázában haldokló túszok hazahozatalára irányuló felszólítás segít Szinwarnak, azt a célt szolgálja, hogy az izraeli közvélemény elfelejtse, ki volt az, aki dollármilliárdokat engedett át bőröndökben a Hamásznak” – utal a közlemény egy korábbi Netanjahu vezette kormány által bevezetett gyakorlatra, mellyel lehetővé tette a katari segélyek készpénzben történő eljuttatását a Gázai övezetbe. ,,A miniszterelnök, akinek felügyelete alatt a legnagyobb katasztrófa érte a zsidó népet a holokauszt óta, jobb, ha erőfeszítéseit fiaink és lányaink hazatérésébe fekteti – életben és nem fekete zsákokban.”

Reggel Jichák Wasszerlauf szélsőjobboldali törvényhozó felszólította Járiv Levin igazságügyi minisztert és Szimcha Rothmant, a kneszet Alkotmány, Jog és Igazságügyi Bizottság elnökét, hogy módosítsák a 2006-os izraeli csoportos keresetről szóló törvényt annak érdekében, hogy a nyilvánosság beperelhesse a Hiztadrutot a mai országos munkabeszüntetéssel kapcsolatos károk megtérítésére, amit „illegális sztrájknak” nevezett.


Tüntetések: Országszerte százezrek vettek illetve vesznek részt a tüntetéseken.

Körülbelül 1000 tüntető skandált, kiabált, és akadályozta a forgalmat Tel-Avivban, a Begin utcában a túszok szabadulását követelve.

A tüntetőknél lévő plakátokon az „Értékek mindenek előtt” szöveg szerepelt, azzal vádolva Izrael kormányát, hogy a nemzet ellen cselekszik.

Riportok szerint Tel-Aviv régió rendőrfőnöke utasította az erőket, hogy indoklás nélkül tartóztassák le a tüntetőket.


Ellentüntetés és politika: A gyászoló családokat tömörítő jobboldali Gvura Fórum tagjai Jeruzsálemben a Miniszterelnöki Hivatal előtt tiltakoztak, ideiglenesen eltorlaszolva a bejáratot, ellenezve a Hiszradrut sztrájkját.

A Fórum tagjainak a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter azt mondta, megpróbálja kihasználni a kormányban betöltött hatalmát, hogy megakadályozza a túszok szabadulását biztosító tárgyalásokat.

,,Ma hatalmunk van a kormányban, és nem szégyellem kijelenteni, hogy ezt a hatalmat arra használjuk, hogy megakadályozzunk egy meggondolatlan alkut, és teljesen leállítsunk minden tárgyalást”.

,,Ti erőt adtok nekünk, szóval kiabáljatok tovább, mi pedig megtesszük a dolgunkat annak érdekében, hogy Netanjahu ne engedjen, és ne legyen meggondolatlan alku”.

Joe Biden amerikai elnök hétfőn az újságírókkal beszélve kijelentette, hogy közel állnak egy megállapodáshoz a túszok szabadon bocsátásáról, de nem hiszi, hogy Netanjahu eleget tesz érte.


Pszichológiai terror: A Hamász terrorszervezet hétfőn közzétett egy videót a múlt héten kivégzett hat túszról.

A felvételen Karmel Gat, Eden Jerusalmi, Hersh Goldberg-Polin, Alex Lubnov, Almog Szaruszi and Ori Danino bemutatkoznak.

A klip végén a terrorszervezet azt ígéri, hogy órákon belül közzéteszi a túszok utolsó üzeneteit.

Az izraeli hadsereg szombaton 20 méter mélyen egy rafah-i alagútban találta holttestüket, egy kilométerre a helytől, ahol Farhan Qadit öt nappal korábban élve kimentették.

Az izraeli egészségügyi minisztérium szerint a túszokat 48 és 72 órával a boncolás előtt, azaz csütörtök és péntek reggel között ölték meg.

Az Abu Kabir Törvényszéki Intézet által végzett vizsgálat megállapította, hogy mind a hat túszt közelről többször meglőtték.

A Haaretz hírportál egy forrást idézett, mondván, a hat túsz boncolásának eredményei azt mutatják, hogy mindannyiukat fejbe lőtték, és kétségtelen, hogy a lövések következtében haltak meg.

A forrás szerint bár a túszok gyenge fizikai állapotban voltak, ha nem lövik le őket, életben maradtak volna. A holttesteken nem találtak más fizikai sérülés nyomát.

The post A sztrájknak vége, a Hamász pszichológiai terrorja folytatódik first appeared on Új Kelet Live.