Avi/ujkelet.live

Figyelmeztetés: Az alábbi cikkben egy holttestről készült kép szerepel

A háború 377. napja: Egy izraeli forrás délután megerősítette a helyi médiának, hogy a Hamász terrorszervezet gázai vezetőjét, Jechíje Szinwart likvidálták. Az izraeli rendőrség később közölte, a törvényszéki szakértők a fogairól készült fényképek elemzésével azonosították Szinwar holttestét.

Két hamászos forrás a szaúdi Asharq Al-Awsatnak azt nyilatkozta, hogy a Hamász különböző rangsorai megerősítést kaptak, hogy Szinwar halott. Egy Pentagon-forrás a Sky News Arabiának azt mondta, hogy Szinwart egy tűzharc során megölték a dél-gázai Rafahban.

Szinwar tavaly szukkot utolsó napján indította el a dél-izraeli falvak lerohanását, 1200 civil és katona lemészárlását és 251 személy elrablását, és úgy tűnik, szukkot első napján már nincs az élők között.

A 12-es csatorna szerint tegnap a csapatok azonosítottak egy terrorsejtet egy közeli épületbe bemenekülni a Gázai övezet egyik térségében. Az erők tüzet nyitottak az épületre, tankkal is, melynek következtében a szerkezet összeomlott. A terroristák holtteste a romok alatt rekedt. Az összeomlást követően az erők technológia eszközöket vetettek be a hely átvizsgálására, ahol több holttestet találtak, melyek közül az egyik hasonlított Szinwarra. Egy csapat érkezett a helyszínre, hogy DNS-mintát vegyenek, melyet jelenleg Izraelben tesztelnek.

Az izraeli tisztviselők még várják a DNS és ujjlenyomat megerősítését. Szinwar izraeli börtönben volt, Izrael rendelkezik a DNS-ével és ujjlenyomatával.

A média szerint Izrael DNS-bizonyítékokat talált, amelyek arra utalnak, hogy Szinwar ugyanabban az alagútban volt, ahol az augusztusban kivégzett hat túsz holttestét megtalálták. A hadsereg jelenleg azt vizsgálja, hogy vajon akkor gyilkolták-e meg őket, amikor Szinwar megpróbált elmenekülni a térségben tartózkodó izraeli erők elől.

A Biszlamach-dandár harcosai likvidálták a terroristákat, akiknél készpénzt és hamis személyi igazolványokat találtak. Túszok nyomait nem találták az épületben.

A 12-es csatorna szerint a műveletet nem tervezték be előre, és nem tudták, hogy Szinwar az épületben lehet.

Az épületben még nem fejeződtek be a vizsgálatok, mert a helyet bombákkal csapdázták be. Feltehetően Szinwar holttestén egy mellényt találtak, benne gránátokkal.

Joáv Gallant X-en utalt Szinwar likvidálására, Mózes 3. könyvéből idézve: ,,’Elűzitek ellenségeiteket, és elhullanak előttetek fegyver által’. Az összes terroristához eljutunk – és megöljük őket.”

Binjámin Netanjahu miniszterelnök biztonsági konzultációt hívott össze, berendelve a minisztereket.

A vezérkari főnök, Herci Halevi altábornagy és a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar helyzetértékelést tart útközben:

A Túszok Családjainak Fóruma felszólította a kormányt, hogy használja ki Szinwar feltételezett halálát a túszalku érdekében.

„Az elért jelentős eredmény elismerése mellett a túszok családjai súlyos aggodalmukat fejezik ki a 101 túsz sorsa miatt, akiket még mindig fogságban tart a Hamász Gázában, és követelik, hogy [a kormány] használja ki a katonai sikert, hogy azonnali megállapodást biztosítsanak a hazaatérésük érdekében” – áll a fórum közleményében.

,,Szinwar likvidálása fontos mérföldkő a valódi győzelem felé vezető úton, amelyet csak a 101 túsz visszatérésével lehet elérni” – folytatódik a közlemény. „Az izraeli kormány már több mint egy éve nem tudta kihasználni a gázai harcokban elért példátlan biztonsági eredményeket a túszok szabadon bocsátására… Nincs és nem is lesz totális győzelem mind a 101 túsz szabadon bocsátása nélkül”.

Egy magas rangú izraeli tisztviselő a Wallának a következőt nyilatkozta: ,,Netanjahu miniszterelnök most arra törekszik, hogy bármi áron hazahozza a túszokat. Szinwar likvidálása nagy lehetőséget teremt erre.”

The post Izraeli forrás: Szinwar halott first appeared on Új Kelet Live.