Avi/ujkelet.live

A háború 615. napja: Az Izraeli Védelmi Erők csapatai az éjszaka letartóztattak több Hamász-operatívot Dél-Szíriában.

A Hamász terroristáit az Alexandroni-dandár (3.) tartalékosai fogták el Beit Dzsinn faluban, amely mintegy 6 kilométerre fekszik az izraeli határtól, kívül az izraeli irányítás alatti ütközőzónán.

„Az elmúlt hetekben gyűjtött hírszerzési adatok alapján az Izraeli Védelmi Erők egy célzott éjszakai műveletet hajtott végre Szíriában, és letartóztatott több Hamász-terroristát, akik számos terrortámadást próbáltak előmozdítani izraeli állampolgárok és az izraeli hadsereg csapatai ellen Szíriában” – közölte a hadsereg.

A terroristákat Izraelbe vitték, hogy a Katonai Hírszerző Igazgatóság 504-es egysége kihallgassa őket.

Ezenkívül a rajtaütés során több fegyvert is lefoglaltak.


Háttér: A katonai rádió szerint Beit Dzsinn falu egyike azon távoli célpontoknak Szíriában, ahol az izraeli erők az elmúlt hónapokban a terepen tevékenykedtek az új szíriai „biztonsági övezet” kapcsán. A biztonsági szervezetek terrorizmussal átitatott faluként definiálják, ahol a Hamász terrorizmusának teljes rendszere működik. Az éjszaka letartóztatott gyanúsítottak terroristákként viselkedtek szokásos tevékenységeik során, és nagy mennyiségű fegyvert tartottak otthonaikban.

A katonák razziát tartottak a gyanúsítottak otthonaiban: Mindegyiket a saját otthonában fogták el. Az akció komplex volt, mert az erők egyidejűleg érkeztek a célpontokhoz. A faluba belépő erők 45 percen belül már minden gyanúsított elfogtak, majd távoztak.

Az egyik, a hadművelet célpontjául szolgáló ház, a legfontosabb gyanúsított otthonának körbe vétele során az épülethez közeledő erők azonosítottak egy gyanús alakot, aki elhagyta a házat. A harcosok nem tudták megállapítani, hogy volt-e fegyvere vagy sem, de fenyegetést éreztek – lelőtték és megölték. Jelenleg vizsgálják, hogy ki volt a megölt férfi.

Az al-Saraával kapcsolatos aggodalmaik ellenére az izraeli tisztviselők a változó körülményeket – különösen Irán és a Hezbollah távozását Szíriából – is áttörési lehetőségnek tekintik.

Az Alexandroni, mely a hadműveletet vezette, azon dandárok egyike, amelyek a háborúban a legtöbb tartalékos napot teljesítette. A dandár katonái átlagban már közel 400 tartalékos napot teljesítettei 2023. október 7 óta, és ez a dandár – amely Libanonban is harcolt – negyedik harcköre. Az Alexandroni mellett a 9. dandár 7006-os zászlóalját is bevetették, amely szintén közeledik az Alexandronihoz a tartalékos napok számában.


Normalizáció? Binjámin Netanjahut miniszterelnök azt mondta Tom Barrack amerikai megbízottnak, hogy érdeklődik a tárgyalások iránt az új szíriai kormánnyal, az Egyesült Államok közvetítőként való részvétele mellett, hivatkozott a Walla hírportál két izraeli tisztviselőre.

Netanjahu érdeklődik egy frissített biztonsági megállapodás megtárgyalása és egy teljes körű békemegállapodás kidolgozása iránt, állította az egyik magas rangú izraeli tisztviselő. Ezek lennének az első ilyen jellegű tárgyalások Izrael és Szíria között 2011 óta, és különösen figyelemre méltónak tekinthető a közelmúlt eseményeit tekintve.

A Netanjahu-kormányt komolyan aggasztotta az új, Törökország által támogatott szíriai kormány, és lobbizott a Trump-kormánynál, hogy óvatosan közeledjen hozzá. Az izraeliek megdöbbentek, amikor Trump a múlt hónapban Szaúd-Arábiában találkozott Ahmed al-Saraával, és bejelentette az összes Szíriával szembeni amerikai szankció feloldását.

  • Az Egyesült Államok drámai elmozdulása az új szíriai kormány felé fokozatosan politikai váltást eredményezett Izraelben is.
  • A Netanjahu-kormány kapcsolatba lépett az al-Saraa-kormánnyal, először közvetve, harmadik feleken keresztüli üzenetváltásokkal, majd közvetlenül titkos találkozókon harmadik országokban – közölte két izraeli tisztviselő.
  • Egy magas rangú izraeli tisztviselő a múlt héten azt nyilatkozta a Wallának, hogy al-Saraa kedvezőbb álláspontot képvisel, mint Izrael gondolta, és nem szalad engedelmeskedni az Ankarától kapott parancsoknak. „Jobb nekünk, hogy a szíriai kormány közel áll az Egyesült Államokhoz és Szaúd-Arábiához” – mondta a tisztviselő.

Barrack, az Egyesült Államok szíriai nagykövete és Trump régi bizalmasa, a múlt héten Izraelbe látogatott, és találkozott Netanjahuval és más magas rangú tisztviselőkkel.

  • Az izraeliek elvitték Barrackot a Szíriával közös határvidékre, a Golán-fennsíkra és a Hermon-hegy szíriai oldalára is, egy stratégiai előőrsre, amelyet az Izraeli Védelmi Erők az Aszad-rezsim bukása után vett át.
  • Egy héttel korábban Barrack Damaszkuszban járt. Találkozott al-Saraával, és újra megnyitotta az amerikai nagykövet rezidenciáját a szíriai fővárosban.
  • Damaszkuszban Barrack „megoldható problémának” nevezte a Szíria és Izrael közötti konfliktust, és hangsúlyozta, hogy a két országnak „egy megnemtámadási megállapodással kellene kezdenie”.

Amikor Barrack a múlt héten találkozott Netanjahuval, a miniszterelnök azt mondta neki, hogy a Trump-al-Saraa találkozó lendületét ki akarja használni arra, hogy az Egyesült Államok közvetítésével tárgyalásokat kezdjen Szíriával.

  • Egy magas rangú izraeli tisztviselő azt nyilatkozta, hogy Netanjahu célja egy sor megállapodás megkötése, kezdve egy, az 1974-es erők kivonásáról szóló megállapodáson alapuló, frissített biztonsági megállapodással, módosításokkal, és végül egy békemegállapodással a két ország között.
  • A miniszterelnök úgy véli, hogy al-Saraa azon törekvése, hogy szoros kapcsolatokat építsen ki a Trump-adminisztrációval, diplomáciai lehetőséget teremt. „Mihamarabb normalizálni akarjuk a viszonyt Szíriával” – mondta a tisztviselő.
  • A tisztviselő szerint Barrack azt mondta az izraelieknek, hogy al-Saraa nyitott az új megállapodások megvitatására Izraellel.
  • Izraeli látogatása után Barrack Washingtonba utazott, és tájékoztatta Trump elnököt és Marco Rubio külügyminisztert. „Biztosíthatlak titeket, hogy az elnök víziója a külügyminiszter végrehajtásával nemcsak reménykeltő, de megvalósítható is” – írta X-en.

Egy amerikai tisztviselő azt nyilatkozta, hogy az izraeliek prezentálták Barracknak a Szíriával kapcsolatos „vörös vonalaikat”: nem lehetnek török katonai bázisok az országban, nem lehet ismét iráni és a Hezbollah jelenlét, valamint Dél-Szíria demilitarizálása.

  • Az izraeliek azt mondták a Barracknak, hogy addig tartják erőiket Szíriában, amíg alá nem írnak egy új megállapodást, amely magában foglalja Dél-Szíria demilitarizálását.
  • A tisztviselő hozzátette, hogy egy Szíriával kötendő új határmegállapodásban Izrael amerikai erőket akar csatolni a korábban a határon állomásozó ENSZ-erőkhöz.

A jövőbeli izraeli-szíriai béketárgyalások egyik nagy kérdőjele a Golán-fennsík lesz, amelyet Izrael az 1967-es háborúban foglalt el.

  • Az elmúlt három évtizedben az Aszad-rezsim minden Izraellel folytatott tárgyalási fordulójában teljes vagy majdnem teljes izraeli kivonulást követelt a Golán-fennsíkról a békekötésért cserébe.
  • Első ciklusa alatt Trump elismerte a Golán-fennsíkot Izrael részeként. A Biden-kormány nem változtatta meg ezt a döntést.
  • Izraeli tisztviselők úgy vélik, hogy az új szíriai kormány a jövőbeli béketárgyalások során fel fogja vetni a Golán-fennsík kérdését, de rugalmasabb lehet ebben a kérdésben, mint az Aszad-rezsim volt.

The post Szíriai akció és normalizációs hajlandóság first appeared on Új Kelet Live.