
Hol volt hol nem volt – mire buknak a böngészők – már rá se ismerni
Időnként kedvtelésből, néha meg a hirdetőimnek okulásból megnézem a portálom látogatottságát. Mostanában, meg úgy általában a kínai és a török…

Időnként kedvtelésből, néha meg a hirdetőimnek okulásból megnézem a portálom látogatottságát. Mostanában, meg úgy általában a kínai és a török…

Derczó István, a sárospataki Weinberg ‘93 Építő Kft. ügyvezető igazgatója kapta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei TOP 100 Gála Gazdasági Különdíját.…

Az elmúlt tizenhárom évben közel 6000 nevező nevezett a <19 Szabadfogású Számítógép versenyre, ez bizonyítja, hogy a 19 év alatti…

Az újpesti Szent István tér korszerűsítésének részeként 2017 őszén elkészülő új piacot egyedülálló módon szennyvízhő hasznosításával teszik energiatakarékossá. Az elmúlt…

A Telekom és a Fenntarthatósági Média Klub tagjai jótékonysági sütemény-vásárt rendeztek az Önkéntesség Világnapján, 2016. december 5-én. Az idei akcióhoz…

Véletlenek pedig nincsenek. A héten éppen a D4D végéről búsongtam a szokásos jegyzetemben, a csütörtöki Északban. S mit látok ma…

A Véradók Napjához kapcsolódva az idén 25 esztendős FUX Zrt-nél önkéntes véradásra volt lehetősége a dolgozóknak. Szerdán a miskolci cég…

Kampány van. Szűrik a prosztatánkat. Időnként eszébe jut valakinek az egészségügy berkeiben, hogy érdemes lenne az egyre nagyobb számú prosztata…

Budapest, 2016. november 30. – A interim menedzserek – vagy szupermenedzserek – kritikus helyzetben lévő cégeken segítenek azzal, hogy átmeneti…

Pozsonyban szólalt fel az Európai Unió tagországainak képviselői előtt Dr. Hörcsik Richárd, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának elnöke. A pozsonyi…

Elhunyt Fidel. Élt kilencven esztendőt. Megpróbálta a hazáját a saját képére változtatni . Tűzzel vassal, erőszakkal. Ő volt a személyi…

Földindulás, átrendeződés forradalmi változások várhatók a hazai médiapiacon. A kedves Olvasók mindebből vajmi keveset észlelnek. Egy biztos, a felmérések szerint…

Ha kíváncsivá tettem, a csütörtöki Északban tessék elolvasni: kik buherálták a miskolci írógépeket. Egy kis nosztalgikus búsongás a klimpírozó masinák…

A WING Csoport fejlesztésében épülő székházat a 21. századi technológia és a nagy ívű építészeti megoldások teszik majd a…

Ha Jani mondja az tuti úgy van. Nagy János a miskolci Gold GSM tulajdonosa elárulta, hogy miért keresik a mobilszolgáltatók…

Egyre nehezebb, s fárasztóbb közérdeklődésre számot tartó helyi témát találnom minden héten a szokásos jegyzetemhez. Ám ha már ezt a…

Gyorspostával jött a kép. S ez még nagyon amatőr, telefonos felvétel. Találkozott ma délután a Földesista 4H osztály a miskolci…

Ez egy nem akármilyen felvétel. Nem tudom ki kattintotta, de arra emlékszem, hogy 1968 őszén eshetett meg. Sopronban voltunk osztálykiránduláson.…

Miskolc. A vendéglő tulajdonos-ügyvezetője, Deutsch Miklós a megyeszékhely köztiszteletben álló vállalkozója, aki az iparág meghatározó személyisége. Emlékszik még a kezdetre?…

Úgy illik, hogy minden új hirdetőt köszöntünk, üdvözlünk a csapatban. A Kádár család Gres csempe és szaniter szalonja is felkerült…

A fenti kirakat láttán sokáig erőltettem az agytekervényeimet. Nehezen fedeztem fel benne a mondanivalót. Az eszmeit. Hiába , de én…

Egy időben kipróbáltam egy csodálatos fogyókúrát. Minden reggel csak egy banánt ettem. Látványosan leadtam a pocimat.Akkor jöttem rá, hogy ez…

Aldiban tanúi lehetünk az egyszerű hétköznapi csodáknak. Ezért is szeretek ide járni. A Lidlnél is jobban kedvelem, bár itt jobbak,…

Mivel rákérdeztek, mondhatom, hogy igen. Az Ab Ovo jóvoltából az idén is egy csomagban megvehetők majd az összes eddig kiadott…

Vissza a babaruhát. Mi lebontottuk, a szomszédok visszaépítik. Ezen a felvételen Horn Gyula volt miniszterelnök éppen neki veselkedik, hogy széttrancsírozza…

Ma reggelre túl vagyok az első hét óra visszaállításán. Rutinmunka volt. Ám ha alapos akarok lenni a gyűjteményemet is rükvercbe…

Edit és szeretett mamája Rózsika Évike, Gyuri és Sanyi Meg javában tart a hetedhét országra szóló szülinap a Calypso különtermében.…

Időnként érdekes képekkel bombáznak. Ezek a felvételek egy kiszáradt indiai patakból vagy folyóból bukkantak elő. A kutatók értetlenül állnak a…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.