
Mikszáth Kálmán forog a sírjában – kilábal e a MUOSZ a válságból – honnan jöttünk, s hová megyünk ….
A Magyar Újságíró Szövetséget pontosan 1896 elején alapították. Abban az időben mondanom sem kellene a nyomtatott sajtó uralta a világot.…

A Magyar Újságíró Szövetséget pontosan 1896 elején alapították. Abban az időben mondanom sem kellene a nyomtatott sajtó uralta a világot.…

Bizonyára felismerik a mellettem lévő kollégát. A felvétel idején egyszerre kaptuk a megyei rendőr-főkapitányság díszes vázáját egy régmúltbéli sajtónapon. Ő…

Bérczi Linda, a kiállítás kurátora, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese és Oberlander Báruch, rabbi a megnyitón Fotó: Kovács Attila Mikvék, elfeledett…

Felvetés és részletesen, mégis tömören, közérthetően kidolgozott szakmai felelet a vastagbélrákról és végbélrákról, hogy azokra a kérdésekre is egy…

Bizonyára sokan kitalálják miért is parkolt ez a feldíszített csoda limuzin a Sever áruház előtt tegnap délután. Tudjuk a megfejtést,…

Gasztroműhely, üdvözlünk a hirdetőink táborában. Jó csapatba kerültél. Aki nem ismerné a társaságot, ők azok akik a Rokit viszik a…

Nehéz abbahagyni ezt a történetet. Egyre többen kommentálják. Mi sem természetesebb, hogy akik ebből szuperül jöttek ki azok hallgatnak. Ám…

Az energiavilág hihetetlen ütemben fejlődik, és mindig új, fenntartható megoldásokra van szükség. Az üzleti vállalkozások helyi áramtermelése gyakorlatilag kibocsátásmentes lehet,…

Időnként nekem is túrhatnékom van. Valamikor még az ócskapiacon is körülnéztünk látja e valaki, hogy a használt holmik között matatunk.…

Nagy nap volt a mai. Úgy öt óra tájban megállt egy véget érni nem akaróan hosszú fehér limuzin a miskolci…

Azt hiszem, ez a kép ritkaságszámba megy. Kerényi László barátomnak köszönhetem, aki különös érzékenységgel fedezi fel az egyszerű hétköznapok megismételhetetlen…

Pár napja lettek nyilvánosak a legutóbbi SZJA felajánlások részletei. Az EMIH-nek csaknem ötven százalékkal többen ajánlották fel idén az…

Most szombaton nem működött a bankkártya terminál a miskolci Búza téri uniócoop árucsarnokában. Igaz nagy betűkkel kiírták a bejárati ajtóra,…

A Magyar Triatlon Szövetség nagyszabású sportágfejlesztési stratégiát mutatott be. Budapest, 2016. október 6. ̶ Két olimpiai ciklust átölelő, nagyszabású…

„Ugye megmondtam. Ha kell Strasbourgig is elmegyek ” – magamat idézzem. Pelczné dr Gáll Ildikó az Európa parlament alelnöke meghívta…

Győztünk vagy nem győztünk. Csuda faramuci a helyzet. Mára mindenki azt harsogja, jobbról balról, hogy győztek. Egyszerűen nem értem, de…

Ma már ha nem tetszik a börtönkoszt vagy a közlekedési rendőr minden ok nélkül leint sajátos fenyegetésbe kezdünk. Ha a…

Kedves Barátom, Te biztos jól tudod, hogyan kell tölteni a telefonod vagy notebookodat? Ha valami nem világos megtalálsz a miskolci Bazártömb Kazinczy Ferenc…

Nincs az a finom kávé amelyet nem lehetne még jobbá tenni. Ma már se szeri se száma különleges kávéízesítőknek. A…

A bánhorváti Demeter házaspár, Zoltán és Zsuzsa református lelkészi szolgálatának harmincadik évfordulóját ünnepelték az elmúlt hétvégén. A hálaadó istentisztelet után…

Balog Zoltán miniszter Bánhorvátiban járt az elmúlt szombaton. Sikerült interjút készítenem vele az ottani hálaadó Istentisztelet után. A cikk a…

Nagy nap volt ma Bánhorvátiban . Hálaadó Istentiszteletet tartottak a Demeter házaspár, Zoltán és Zsuzsa lelkészi szolgálatának 30. éves jubileumán…

A 25 éves fennállását ünneplő FUX Zrt. vezetése és munkatársai, faültetéssel köszöntötték a csillagászati ősz kezdetét. A rendhagyó…

Az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a FUX Zrt. Ebből az alkalomból – környezetünk megóvására sa cég vezetői , munkatársai…

Mága Mádon: Nagy sikert aratott a jótékonysági koncert A Bibliából, vagy a Tórából is ugyanaz az Isten szól hozzánk,…

A Vodafone Magyarország szerdán megújította a Miskolci Nemzeti Színházzal 2014-ben kötött támogatói szerződést. A megállapodás értelmében a vállalat a…

Százmilliós nagyságrendben épül a Kárpát-medencei zsidóság történetét bemutató oktatási és emlékközpont. Horovitz Tamás, Debreceni Zsidó Hitközség elnöke elmondta, az építkezést…

Merkel kancellár asszony megtört. A szeme elől elpattant a hályog. Felébredt a csipkerózsikás álmából. S most már végre bejelentette –…
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.