Kategória: Zsaruhírek
KÉT ÚJABB KÁBÍTÓSZERGYANÚS ANYAGOT MAGÁNÁL TARTÓ FÉRFIT FOGTAK EL A BORSODI RENDŐRÖK
Letartóztatásban van már az a két férfi, akiket a rendőrök összehangolt akció során fogtak el, és akiktől összesen 171 gramm fehér színű kábítószergyanús...
Miskolcra vezethető vissza az új dizájnerdrog megjelenése, amihez 11 halálesetet kötnek – itt a Bika
Új, életveszélyes hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg a magyar kábítószerpiacon, amely a jelenlegi információk szerint már tizenegy ember haláláért felelős – jelentette be a...
Rendőrök sorfalával búcsúztatták a miskolci alezredest csaknem negyven év szolgálat után
Sorfallal búcsúztatták kollégái 39 év szolgálat után Leskó András alezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetőjét – írták a Magyar Rendőrség Facebook...
Szerencsen , én voltam a szerencsés, a kiválasztott – befutó lettem a hármunk közül – valaki majd elmagyarázza – nem pikkelnek csak tippelnek
Cseleznek a rendőrök. Jogosan . Például a szerencsi körzetben nem bízzák a véletlenre a gyorshajtók megregulázását. Normális körülmények között a traffipaxos felvételeket kipostázzák,...
No Image Available
UNOKÁZÓS CSALÓKAT FOGTAK EL A BORSODI RENDŐRÖK
Három ózdi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, és vettek őrizetbe a miskolci nyomozók. A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...
No Image Available
100 év az 100 év – centenáriumát ünnepli a magyar rendőrség – néhány sor a naplójából
A MAGYAR RENDŐRSÉG· naplójából – A családnevem magyar, a keresztnevem rendőrség és éppen 100 éves vagyok. Igen, 1920. nem csak az antwerpeni olimpia,...
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság közleménye – bocsánatot kérnek , mert részben jogszerűtlenül bilincseltek
Budapest, 2020. július 30., csütörtök (OS) - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság bocsánatát kéri Nagy Jánosnak azért, mert a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság beosztott járőrei 2015....
ELTŰNT SIPOS ZOLTÁN TIBOR
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi férfi megtalálásához. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 05060-157/38/2020. körözési számon körözési eljárást folytat Sipos Zoltán Tibor 55...
ŐRIZETBEN
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a férfit, akivel szemben a hatóság szexuális erőszak elkövetése miatt indított eljárást. Szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott...
HÁZHOZ MENTÜNK MISKOLCON, A SZÁMOZOTT UTCÁKBAN
A lakosság vagyonbiztonsága érdekében a rendőrség az elmúlt évhez hasonlóan idén is folytatja országos kampánysorozatát, legutóbb Miskolcon, az úgynevezett számozott utcákban jártak kollégáink....
Burkolt lopás – trükkös módszerrel – mindig tanul az emberfia
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 50 éves helyi férfival...
Sikerült csaknem félszáz közlekedési balesetet megelőzni – kiszűrték a bódult sofőröket
Egy hét alatt nyolc közúti közlekedési balesetben is ittas volt a sofőr Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az ittas vezetők súlyos kockázati tényezők a közutakon, veszélyt...
Miért nem lettem perui nagykövet – hogyan zajlik az átvizsgálás mifelénk – Gábor belerondított a nagypolitika langyos pocsolyájába – tényleg Miskolcon öltözött fel a celdömöki papbarátjával
Egy szerencsés ország vagyunk. Nincs is nagyobb gondunk mint ez a fránya Kaletaügy. Nagyon belerondított a nagypolitika langyos, álló pocsolyájába. Egy talpig becsületesnek...
Motorbalesetben meghalt Koncz Ferenc fideszes parlamenti képviselő, aki pénteken 9 óra előtt Bekecsen szenvedett balesetet.
„Ma reggel egy tragikus balesetben életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője. Képviselőtársunkat a frakció saját halottjának tekinti, és osztozik a család...
Szépkorú hölgyeknek, asszonyoknak mutogatta magát a miskolci szatír
A Miskolci Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte egy huszonöt éves férfi letartóztatását, aki Miskolcon nemi vágyának kielégítése céljából,...
TIZENHÁROM ÉV UTÁN KÖSZÖN EL A MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNY – Horváth Szabolcs interjúja – MINAP
Horváth Szabolcs írása Dr. Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány 13 év után távozik posztjáról, hogy Zala megyében vegyen át hasonló beosztást. Ez remek alkalmat...
Pórul járt a góbé – lezuhant a vitorlázógép megsérült az oktató és a tanítványa
Felszállás közben a földre zuhant egy vitorlázó repülőgép a miskolci repülőtéren vasárnap délelőtt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. A...
Ha kedd akkor bíróság – egésznapos mozizás – még mindig tart a rémálom – a rendészek elleni vizsgálat máig is a felderítés szakában van – az alagút vége máig is sötét
.Ha kedd, akkor törvényszék. Hála az égieknek, a járvány helyzet miatt elmaradt tárgyalások menete felgyorsult. Egy héten belül kétszer is a bírói pulpitus...
BESZÁMOLT A FŐKAPITÁNY A MEGYE KÖZBIZTONSÁGÁRÓL, MAJD ELKÖSZÖNT – dr. Vereckei Csaba tábornok, főkapitány új szolgálati helye Zala megye lesz
A megyei közgyűlés egyik témája a térség közbiztonsága volt.Beszámolt és elköszönt dr. Vereckei Csaba megyei rendőr-főkapitány. Csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a nyomozati...
Séf-őrnagy bűnmegelőzési receptjei
2020-06-25 POLICE-Bűnmegelőzés A lecsókrémleves úgy függ össze a bűnmegelőzéssel, mint a pénztárca a kézi táska zipzárjával, tehát szorosan. Séf-őrnagy bűnmegelőzési ajánlásaival nemcsak jót ehet,...
EGY NAP ALATT KÉT BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSE MIATT HALLGATTÁK KI A RENDŐRÖK
Az első elkövetett bűncselekményére még aznap hozzátett egy másikat az a felsőgagyi férfi, akit a rendőrök egy nap alatt kétszer hallgattak ki gyanúsítottként....
A Kék nyíl újra célba talált – a rendőrök feszítették a húrt – bajnokság eredménye
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tizenkettedik alkalommal rendezte meg 2020. június 19-én a Kék Nyíl Rendőr Íjász Mesterlövő Bajnokságát. A helyszínt – mint eddig...
Rendőrkézen a sorozatbetörő
Kazincbarcika Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy helyi férfival szemben. Több hónapos...
Letartóztattak a Vizoviczki-ügyben egy volt rendőr alezredest
Letartóztatták a Vizoviczki-ügy egyik vádlottját, egy volt rendőr alezredest a korrupciós vádak miatt folyó büntetőperben. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán közleményben tudatta:...
Ki ismeri fel – adatokat lopott – körözi a rendőrség
A tiszaújvárosi rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 05050/420/2020. bűnügyi számon személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének gyanúja miatt...
A RENDŐRÖK ELFOGTÁK A RABLÓKAT
2020. 06. 02., k – 11:14 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Három személy bántalmazott egy 15 éves fiút Miskolcon, majd elvették az értékeit. A...
Migránsokra leltek Aszalón – az eltévedt palesztinokat visszakisérték a biztonsági határhoz
Jogellenesen jutott be az ország területére két illegális migráns. Az Encsi Rendőrkapitányság munkatársai 2020. május 30-án 16 óra előtt Aszaló község belterületén két...
Bűnős kiváncsiság – tudni akarta, észreveszik e a lopást
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 15 éves fiúval szemben....
A kiváncsiskodóknak -a fegyveres támadás ügye nyúlik mint a rétestészta – a bizonyítási kisérlet folytatásos paródiája várja az engedélyt a vetítésre
Többen is érdeklődtek miként alakult az az állítólagos fegyveres támadásom Szabó Krisztián volt rendész ellen. Hol tart az eljárás, s mikor szabadulok. Nos,...
Tetten érték az autókat dobáló fiúkat – a sztráda felüljárón szórakoztak
A három fiú Mezőnagymihály közelében, az M3-as autópálya egyik felüljárójáról kövekkel dobott meg közlekedő kocsikat. Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított...
Elfogták a naftás zsiványokat – leszívták a tankot
Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei előállították azt a két férfit, akik a gyanú szerint az M30-as autópálya-építés Novajidrány, és Szikszó települések közötti szakaszán teherautókból...
RENDŐRKÉZEN AZ EMBERKERESKEDŐK
2020. 05. 22., p – 12:37 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Prostitúciós tevékenységre közvetítettek fiatal nőket, a borsodi rendőrök elfogták őket. A Borsod-Abaúj-Zemplén...
A telefonját autóra cserélte – pénzbírsággal megússza
Az Edelényi Rendőrkapitányság járőrei 2020. május 19-én 17 óra után Edelény, Cseres utcán ellenőriztek egy gépjárművezetőt, aki járművével úgy közlekedett, hogy a biztonsági...
No Image Available
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik a segítséget – videó a lopásról
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/1943/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást...
Pénztárcát lopott – körözik – ki ismeri fel
A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/1503/2020.bűnügyi számon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ez idáig...
ELFOGTÁK A RENDŐRÖK A GARÁZDA SZEMÉLYEKET
Haragos viszony miatt esett egymásnak három férfi Hernádnémetiben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2020. május 7-én 10 óra előtt Hernádnémetiben, a Kossuth...
A BETÖRŐ HÉTMILLIÓ FORINTOT ZSÁKMÁNYOLT, A RENDŐRÖK ELFOGTÁK
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bükk Közterületi Támogató Alosztály, és az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek abban az ózdi elfogásban, amelynek eredményeként egy...
No Image Available
GYANÚSÍTOTTKÉNT HALLGATTÁK KI A RUDOLFTELEPI GARÁZDÁT
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Garázdaság és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 40...
Nem rossz – legényesezés pihenőidőben – még kedvük is van hozzá
https://www.facebook.com/watch/?v=2924332790935938 ...
No Image Available
VALÓTLAN BEJELENTÉSBŐL HATÓSÁG FÉLREVEZETÉSE – AZ ELKÖVETŐT A RENDŐRÖK GYANÚSÍTOTTKÉNT HALLGATTÁK KI
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 36 éves helyi...
A volánnál is tesztelnek – kiszűrik az alkoholizálókat – most se lehet belső fertőtlenítéssel vezetni
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenkét ittas, és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizennegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna....
ELLOPOTT EGY PÉNZTÁRCÁT, KI ISMERI FEL?
A Kazincbarcikai rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 05040/259/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított...
Rémhírterjesztés miatt csípték meg Ózdon- kamunak mondta a járványveszélyt
Az új koronavírussal kapcsolatos hamis állításokat tett közzé az egyik videómegosztó oldalon egy Borsod megyei férfi és lánya. Rémhírterjesztés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja...
A RENDŐRÖK EGY NAPON BELÜL ELFOGTÁK A BETÖRŐKET
04. 05., v – 11:44 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói azonosították és elfogták azt a három férfit, akiket három...
Csak nem lesz előrehozott ítélkezési szünet – megszületett a rendelet a távmeghallgatásos tárgyalásra – a technikai feltételek még hiányosak, de reménykedjünk…..
Aki még nem tudná, ne bánkodjon , holnap április másodikán lett volna a következő bírósági tárgyalásom, a miskolci posta előtt elkövetett fegyveres támadásom...
Vigyázat, csalók járnak a miskolci önkormányzat nevében
n A koronavírus-veszély miatt kialakult helyzetben, – a házi segítségnyújtásban nem részesülő – 70 éven felüliek ellátása az önkormányzatok feladata, ezt kormányrendelet...
A 49-ES SOROZAT – a Kazincbarcika Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát
Több hónapos nyomozás eredményeként a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai azonosították azt a három férfit, aki 2019. május 27-ét megelőzően, negyvenkilenc alkalommal...

