Kedves Olvasó, gyerekkori barátom, Imre halála előtti hetekben küldött egy levelet. Nem először, de ez más volt mint a többi. Üzletet ajánlott, írjam meg az életét, mert szerinte ez nagy durranás lesz. Tudja meg a világ , hogy mindenen ment keresztül. Az első részig eljutott s nem sokára bekövetkezett a tragédia.
Magam folytatom majd. Már amennyire sikerült ,megtudnom az összes részletet. Aki begépelte a kézírást, kérdezte lesz e folytatás. Tehát őt lekötötte. Ígérem, barátom emlékére csak befejezem. Hátha kapunk egy Nobel díjat. Így kezdődik.
Nevem: XXXXXX Imre, 1952. november 14-én születtem Miskolcon. Magyar állampolgár vagyok, zsidó szülők gyermeke… Egy húgom van, Vera, a budapesti Zsidó Múzeumban dolgozik mint recepciós évek óta. Vendéglátóipari Szakközépiskolát végeztem Sopronban, 1970-ban sikeres érettségi vizsgát tettem. Két nyelvből alapfokú, németből középfokú nyelvvizsgám van. Olvasok héberül. Elvégeztem a felsőfokú Idegenforgalmi Főiskolát Egerben.
Általam igen tisztelt ügyvéd Asszony!
Most rátérnék életem történetére 18 éves koromtól. Mivel a sors akaratomon kívül több vidéki városba sodort, kronologikus sorrendben írom történetemet.
Igen tisztelt Ügyvéd Asszony!
Kérem, olvassa végig írásom és a végén vonja le a szükséges konzekvenciákat.
Első házasságom története Emesével:
1972-ben egy szép napsütéses napon autókázni volt kedvünk Pistával, gyermekkori barátommal. Miskolc-Tapolcára mentünk, ahová épp akkor érkezett három csinos fiatal lány. Üdülni jöttek egy üdülő kerestek. Nehéz csomagjaik voltak, így elvittük őket oda. Nekem Emese megtetszett, hosszú, fekete hajú, vékony lány volt, fekete nadrágot viselt. Távozáskor megkérdeztem tőle, akar-e másnap velem találkozni. Nem zárkózott el tőle. Szinte minden nap találkoztunk, később közeli kapcsolatba kerültünk. Az üdülés végén telefonszámot cseréltünk, szerelem alakult ki közöttünk. Mindennap telefonáltam munkahelyemről, emiatt fegyelmit is kaptam. Kéthetente jött hétvégenként hozzánk. Hat évvel volt idősebb nálam. Ez így ment 2 évig, közben Olaszországban is voltunk együtt. Nem akartam komoly kapcsolatba kerülni vele. Annál is inkább nem, mert mindig úgy érzetem feszült és el akar valamit mondani. Sokára egyszer elmondta, hogy neki van egy 7 éves fia házasságon kívül, Gyurika, akit 16 éves korában szült meg. Emese szegény családból származott, édesanyja nevelte őt nővérével, Marival. Édesanyja villamos kalauz volt. Gyurikát a nagymama nevelte, mert Emese volt a családfenntartó. A gyerek eleven, nevelhetetlen volt, hiába akartam jó kapcsolatot kialakítani vele, nem sikerült. Én abban az időben Miskolc-Tapolcán az Anna szállóban dolgoztam, mint szálloda portás. Egy nyári délután felhívott telefonon és közölte, négy hónapos terhes és már nem lehet elvenni a gyereket. 22 éves voltam ekkor, ebben a témában teljesen járatlan. Apámat hívtam fel, aki azt tanácsolta, fiam akkor vedd el, két gyerekkel nem hagyhatod ott. Az esküvő két hét múlva volt Budapesten. Az esküvőmre az én részemről senki nem jött el. Szüleim bele voltak betegedve, két nagynéném is ellenezte ezt a kapcsolatot. Lakás nem lévén én is odaköltöztem az egy szoba, komfortos, lelakott lakásba. A szoba nagy volt, ott aludt a francia ágyon Gyurika, Emese, szemben a heverőn anyósom, aki éjszakára nem vetkőzött le, abban aludt, amiben nappal járt. Csak egy-két szoknyája volt. Nekem a konyhából nyíló liftaknára néző, ablaktalan 2×3 méteres helyiségbe alakítottunk ki fekhelyet, mely korábban éléskamra volt, az ajtót nem lehetett bezárni. 1974. május 24-én megszületett Andi, aki a nagyszobába kapott helyet. Teltek a szürke hétköznapok, amikor egy nyári délután megjött Afrikából, Tanzániából Éva, Emese húga 5 fekete gyerekkel. Őt Salim menekítette ki az országból, mivel Éva megszülte neki 5. fiú gyermekét. Természetesen azonnal csomagoltam és 2 nagynénémtől kértem szállást ideiglenesen, amíg nem rendezem a sorokat. Mindketten elutasítottak. Ekkor a még működő Budapest Touristhoz mentem és szobát vettem ki, fürdő használattal. Kaptam is elég olcsó szállást 2 hétre. A háziak nem bántak velem kesztyűs kézzel, utálatosak voltak. A két hét elmúltával újabb helyre mentem és ez így ment fél évig. Emese rossz szociális körülményeire való tekintettel kiutaltak nekünk egy új kétszobás panellakást a Baross utcában, a 10. emeleten. Ahogy tudtuk, szerényen berendeztük. Ekkor meg az volt a baja Emesének, hogy én elhoztam őket a VI. kerületből a IX. kerületbe. Düh rohamai voltak, betörte a fürdőszoba tükröt. Nem olyan sokára jó állást kaptam Miskolcon, egy akkor nyílt étterembe, Palotás volt a neve. Főpincér lettem, 5 kollégámat irányítottam, anyámékhoz költöztem. Kis idő elteltével megkérdeztem Emesét, akar-e velem élni a gyerekekkel együtt? Mivel pozitív volt a válasz, elkezdtem csere partner után nézni. Találtam is egy doktornőt kis gyerekkel, akinek az Avas délen volt egy két és fél szobás lakása. A lakás jó állapotban volt, így megegyeztünk, kaptunk 80.000 Ft-ot, mellyel bebútoroztuk a lakást. Emesének mivel érettségije sem volt, egy faraktárba szerzett állást apám, mint pakoló dolgozott. A raktában hideg volt, megsajnáltam és a ház alagsorában egy női szabó műhelyt alakítottam ki. Vettünk olcsón ipari varrógépet. Erre volt igény, de kiderült, Emese csak a szériavarráshoz értett, a szabást nem ismerte, mint kiderült azt nem tanulta. A Burda kész szabásmintáit sem tudta használni. A kezdeti sikerek után sikerült neki lezülleszteni a műhelyt, a ruhák nem készültek el időben, a kuncsaftok elmaradtak. Házasságunk nem működött. El kezdett inni, zugban, előfordult, hogy délben aludt, ittasan, a szennyes a konyhában, nem volt elmosogatva. Én akkor, hogy pénzhez jussak farmer nadrágokat gyártottam. Szereztem szabásmintát és az alapján szabtam a nadrágokat. Soha ilyet nem csináltam. A kiszabott nadrágokat a szabó megvarrta és én a butikoknak felkínáltam, több-kevesebb sikerrel. Mindig eladás után fizettek, nekem meg kellett volna a pénz. Egy alkalommal reggel azt találtam ki, hogy Kecskemétre utazom nadrágot eladni. Estefelé érkeztem meg, az Aranyhomok Hotelba szálltam meg. Este megvacsoráztam és lementem a bárba. Traubi szóda üdítőt rendeltem. Akkor vettem észre, hogy van még rajtam kívül 5 hölgy partner nélkül. Táncolni akartam és felkértem a nekem megtetsző hölgyet. Ildikónak hívták, férjes volt, rossz házasságban élt, férje, mint mondta alkoholizált. (Később kiderült, 1-2 féldecit ivott naponta, ezért kínozta állandóan. Pista jó szívű ember volt, a légynek nem ártott. Válás után nemsokára meghalt, elesett, fejét beütötte a betonba.) Szorosan táncoltunk, egy-két puszi is volt, majd meginvitáltam szobámba, amit ő el is fogadott. Egy szép együtt töltött éjszaka után elutaztak másnap.
Szügyi évek 1981-1982
Megismerkedésünk után két héttel meglátogattam őt Szügyben, az óvodában. Ő 35 évig dolgozott ott, mint óvodavezető és óvodai felügyelő. Bemutatott munkatársainak, hogy én vagyok az Imike. Jól elbeszélgettem velük, beszéltem munkámról, mely érdekes, ismeretlen volt számukra, tetszett nekik. Ők is kedvesek voltak velem. Ildikó, hogy ne beszéljenek róla a faluban elvált és engem választott, annak ellenére, hogy 8 évvel idősebb volt. Kapott egy szolgálati lakást, 1 szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba. Gyorsan berendeztük otthonunkat, mely barátságos volt, mindenkinek tetszett. Én akkor már egy szezont ledolgoztam a mezőkövesdi 1000 férőhelyes nemzetközi kempingben, mint kinevezett vezető. Egy vendéglátó egység is hozzám tartozott. Télen nem dolgoztam, mivel a nyarat szabadnap nélkül dolgoztam le. A kemping büfét egyedül nem bírtam, ezért bevettem őt, később sógoromat, sógornőmet az üzletbe, hétvégeken segítettek. 1982 tavaszán egy éjjel elutaztam Miskolcról hozzá Szügybe és megkértem a kezét, ahogy illik virág kíséretében. Igent mondott… Rá két hétre tűztük ki az esküvőt, melynek szervezését magamra vállaltam. Felkerestem gyerekkori barátomat, Földes Jóskát, aki akkor a budapesti Hotel Intercontinental Csárda éttermének a konyha séfje volt. Megkértem szervezze meg 20 főre esküvői vacsoránkat, ő ezt örömmel vállalta. Az esküvő napja 1982. október 21-én volt. A szertartás a központi házasságkötő teremben volt. Utána mindenkinek taxit rendeltem, amivel átszállították őket a hotelba. A terítés elnyerte mindenki tetszését. Márkás porcelán, kristály poharak, virágok, gyertya volt az asztalon, cigány zenekar játszott. Nagy ezüst tálakon hozták ki az ételt, a felszolgálók szervíroztak mindenkinek. Sokféle húsétel, köretek voltak a tálakon. A desszert gyümölcskoktél tejszínhabbal, csoki öntettel volt. Ital, igény szerint. Ez olyan maradandó élményt jelentett mindenkinek, hogy aki gyermek volt még akkor, ma is szívesen emlékszik vissza. Csak a Zalán család nem fejezte ki tetszését.
Mezőkövesdi évek 1981-1990-ig
Mezőkövesden már komoly bajok voltak.
1981-ben vettem át a kempinget egy nyugdíjas férfitől, aki 1 szezont üzemeltette. Ez egy három csillagos 1000 férőhelyes nemzetközi kemping volt egy vendéglátóegységgel, valamint egy ABC-vel. A területen teniszpálya, kocsi mosó, 2 db 500 személyes szociális blokk, zuhanyzók, mosdók, wc-k, főzési, sütési lehetőség. A teraszon tv, ping-pong asztal. Sátor és edénykölcsönzés is volt. A kempinget 2 év alatt sikerült európai szintűvé fejlesztenem, kiváló adottságai ezt lehetővé tették. Bekerültünk az európai nagy emping katalógusokba, így tudtak a kempingről más országokban is. Főleg belga, holland, német vendégeink voltak, de jöttek az USA-ból is. Kaptam egy kis utazási irodát, melyet Matyó Toursnak neveztem el. Ezzel az irodával bonyolítottam le a fakultatív programokat az ott lévő vendégek számára. Programjaink a következők voltak: Matyó lakodalmas, gulyás parti a kempingben, egri városnézés borkóstolóval. Mivel plusz személyt nem adtak hozzá, több programot nem lehetett csinálni. A kemping alkalmazottjai, valamint a nyári szünidős diákok segítettek nekem, főleg a vendégek toborzása, jegyek eladása volt a feladatuk. Köszönet Nagy Norbinak és Nagy Robinak érte, akik évekig ott dolgoztak. De köszönet a többi hűséges dolgozómnak: Olgának (sajnos meghalt) Magdinak, adminisztrátorok voltak. Miska bácsinak a 80 éves udvarosnak, aki maga kaszálta a kempinget, eldobatott egy 20 fillérest és megtalálta a nagy fűben. Karcsi bácsinak az éjszakás portásnak és feleségének a tisztaságért felelős Piroska néninek, és mindazoknak, akik segítették munkámat. A kemping és a büfé is szépen ívelt felfelé. A büfében feleségem dolgozott, esténként én is a pult mögött álltam. Nálunk volt a környéken először video disco, mely abban az időben slágernek számított. Hétköznap rendes disco, belépő nélkül, a vendégek száma 100-200 fő volt, hétvégén volt belépő 20 Ft/fő, ebben egy meleg szendvics is volt. Egerből, Miskolcról is jöttek. Ez 5 évig működött. Mivel eldöntöttük, hogy itt telepedünk le, vettem egy 600 négyzetméteres telket 1984-ben és másfél év alatt elkészült házunk, melybe 1986-ban költöztünk be. A ház sem volt egy egyszerű épület. 350 négyzetméter lakótér, 7 szoba, konyha, étkező, 2 fürdőszoba, 2 wc, 40 négyzetméter pince, garázs. Azért lett ilyen nagy, mert üzleti célra akartam kialakítani. Arra gondoltam, ha már nem lesz kemping, akkor egy borozóból, 4 vendégszobából meg tudunk majd élni. Mert tudva lévő, mindennek vége van, mint a botnak.
A ház megépítése életem egyik legnagyobb hibája volt. Túl szépre sikeredett, a legszebb volt a városban abban az időben, de talán most is az. Az emberek felfigyeltek rá, a rendőrkapitány ki nem állt, ahol tudott ártott. Az 5. évben zavarta az egység működését, rendőrei este feloltották a villanyokat, razziáztak. A vendég olyan, ha zavarják nyugalmát, más helyet keres.
1982-ben ismertem meg a német Hock családot, Siegfriedet és Marliest. 5 lányuk volt és velük sikerült életre szóló barátságot kötnöm. Mivel életem egyik fontos meghatározója volt, megérdemel néhány sort. Éveken keresztül jöttek hozzám, tetszett nekik a nyaralóházunk. Életét, szakmai fejlődését, sikereit végig tudtam követni. Egy szegény lakatos családnak hívta magukat. Megismerkedésünkkor valóban azok voltak. Azonban évek múlva dús gazdag ember lett. Emeletes házzal, több lakással, benne műhelyekkel, melyet kiadott, úgy, mint a lakásokat. Neki egy csarnoka volt, ahol dolgozott. Ő intézte el nekünk, hogy kijussunk nyugatra, nem is akár hová, Mallorcára 10 napra. A repülő Frankfurtból indult, ahová ők vittek kocsival. Cala Murada volt a kis falu, ahol egy panzióban laktunk félpanzióval. A tenger mellettünk, jól éreztük magunkat. Én vittem magammal Matyó babákat, hímzett kulacsot, egyéb ajándéktárgyat. Gondoltam megpróbálom eladni, jó lesz egy kis talált pénz. Az árut nyugágyam tetejére raktam és elkezdtem árulni. Matyó babát tessék, Matyó babát tessék. Feleségem nem repdesett a boldogságtól. Egy kis idő múlva rákaptak és vettek belőle néhány darabot, azt hitték oda való souvenir. Én meg jót mosolyogtam. 6 nap múlva a hotelban cédula volt, Siegfried írt, hogy hívjam fel. Közölte, feleségem édesapja meghalt. Szomorú lett a helyzet és intézkednem kellett a hazautazásról. Másnap sikerült is Frankfurtba repülni, onnan meg haza.
Siegfriednek nagyon sokat köszönhetek. Szinte mindent. Szerzett nekem egy 3 éves, kék diesel Opel Kadettet, melyet abban az időben először nem mertem megmutatni. Nekem, meg az állatorvosnak volt nyugati autója akkor. A kocsit úgy kaptam meg, hogy ki kellett utaznom, nem is tudtam milyen kocsit vett nekem. A garázsba kellett mennünk, ahol előttem egy nagy fekete függöny volt. A székek szépen sorba, mint a moziban. És jöttek a szomszédok, barátok. Voltunk vagy húszan. Mi elől két fotelben kaptunk helyet. Egyszer csak előjött, elegánsan kék ingben, maga elé tett egy kotta tartót, fején cilinder volt. Köszöntötte barátait, külön minket is. Elmondta, örömére szolgált, hogy tudott nekünk meglepetést szerezni ezzel az autóval. Majd jó kívánságait fejezte ki. Ekkor felment a függöny, megszólalt a magyar himnusz. Olyan volt az egész, mintha film lenne. Utána mindenkit megkínáltak pezsgővel, koccintottunk.
Siegfried szerezte nekem a carpicciani lágy fagylaltgépet 1985-ben, melynek külön története van.
Mivel feleségemnek nem volt állása, kivettem szerződésbe a városközpontban lévő, korábban cukrászműhely által üzemeltetett cukrászdát. A számszaki adatok alapján nem jó eredményeket produkált a cuki, de tudtam, ha a fagyi gépet beviszem, nyert ügyünk van. Úgy is történt, a gépnek nagy sikere volt, állt a sor, nekem meg hízott a májam. Úgy gondoltam szakmám lévén én leszek az üzlet szakmai irányítója a háttérben, ő meg irányítja. Nem így történt. A sok pénz láttán vérszemet kapott, s engem nem engedett az üzletbe. A fagyi pénzt lenyúlta, ellopta, esténként két szatyorban vitte haza gyalog, alig bírta. A pénz megszámolására sem szakított időt. A pénzt páncélszekrényben tartotta. Ekkor már megromlott kapcsolatunk, külön kasszán voltunk.
Általam igen tisztelt Ügyvéd Asszony!
Ha a könyv megjelent és siker lesz, akkor jó lenne egy filmet is megjelentetni róla, 30 évi szenvedésemről. A címe: A nyertes áldozat, avagy egy 56 éves férfi őszinte vallomása. Tudom miért és miért pont most egyeztek bele a közös megegyezéses válásba. Találtak végre egy okot ellenem, azt, hogy otthagytam feleségemet, elköltöztem saját ingóságommal. Ez a válási mód azért kedvező önöknek, mert tényfeltárás esetén akár börtönbe is kerülhetne kínzásért és agymosatásért.
A történet, melyet most írok 1989-ben a rendszerváltás évében történt. Egy munkahelyi kiborulás után, azzal mentem haza, hogy rólam fog beszélni a tv és a rádió. Ez téves gondolat volt, rögtön elmúlt, azóta sem fordult elő. Ekkor ő felhívta Füzesabonyban élő osztálytársát és elmondta, mi történt. Nagypál hosszú évek óta Egerben dolgozik, egy telefonos lelki segélyszolgálat alkalmazottja. Kapcsolatai révén elintézte, hogy engem megvizsgáljanak Lipótmezőn, olyan súlyosnak tartotta az esetet. Másnap ők ketten erőszakkal elvittek Pestre, ahova nem akartam menni, mert már semmi bajom nem volt. Rossz idegállapotom miatt egyedül gyenge voltam. A zárt osztályra mentünk, ahol a főorvosnő három órán keresztül vizsgált, a végén úgy döntött benn kell maradnom, ennek okát nem ismerem. Az ajtó csukódott, a hozzátartozóknak el kellett menni. Pizsamára vetkőztem, késemet, ollómat elvették, megmutatták a szobámat. A szobám egy 2×3 méteres vasággyal berendezett 2 ágyas szoba volt Péterrel, egy franciatanárral, aki hosszú évek óta benn volt. Ki tudja miért. Péterrel sok bajom volt, mert burkoltan antiszemita volt, mindig úgy rajzolt le, hogy úgy néztem ki, mint a kis Kabos, szeplősnek és nagy orrúnak. Roppant bosszantott, de nem tudtam mit csinálni, csak hallgattam, mert rosszabb is lehetett volna. A swinger clubba biztos jobb társaság van, el fogok oda menni. Az egyik fütyült, a másik szavalt, énekelt. A legborzalmasabb a bűz volt, mely az elfekvő részlegen fekvő idős betegektől jött, maguk alá piszkítottak, napokig nem tették őket tisztába. Felajánlotta nekem egy lüke 5000 pszichológus, hogy sakkozhatok, ha akarok, igaz, hogy senki nem tud, de megtaníthatom őket. Mikor elment úgy röhögtem, bepisiltem. Elfelejtettem írni, hogy érkezésemkor, mikor a pizsama már rajtam volt, jött egy 130 kg-os hájpacni nővér és kinyittatta a számat, gyógyszert tett bele, amit le kellett nyelnem. Utána pizsama le, szuri popsiba. (haliperidol volt). Ekkor kezdődött meg agymosásom. A világ a maga valóságában megszűnt, olyat éreztem mintha elkábultam volna. A napirend a következő volt: reggeli 8-kor, svédasztalost vártam, hiszen nyaralásaim során ahhoz vagyok szokva, de csak kontinentális jött és majdnem mindig ugyanaz. 2 mm-es felvágott, vaj, keserű tea. Mindenki egyszerre evett, én egyedül ültem egy asztalnál. 9-kor kezdődött a kiscsoport foglalkozás, ami kötelező volt mindenkinek. Ilyenkor benn volt az összes orvos, pszichiáter, foglalkoztató is. Mindenki elmondhatta buját, baját. Senki nem figyelt oda, az orvosok azt figyelték, kinek van keresztben az ujja és nem topog-e a lábával. Délután volt a látogatás. Hozzám hárman jártak, 1. sz. gonosz Zalán hetente, a lányom Andi két naponta, szegény anyám is egyszer bent volt.
….szerint ilyen betegség nincs. Levelét megmutattam a pszichiátrián Dr. Csekey László főorvosnak, aki olyan jót nevetett rajta, attól féltem leesik a székről és megüti magát.
Mire alapozta ezt a kijelentését? Milyen dokumentum állt a rendelkezésére, hogy ilyet le mert írni? A bíróságon milyen bizonyítékkal állt volna elő? Semmivel, mert ilyen nincs, nem is volt. Önök az egészségügy oldaláról kívántak volna engem padlóra tenni. Ez a legnehezebb, melyet bíróságon meg lehet nyerni. Ügyfele, mivel 20 évvel ezelőtt munkahelyi problémák miatt volt egy kiborulásom, mely téves gondolatokhoz vezetett, engem paranoiásnak, elmebetegnek nevezett és elnyomott, megalázott, 2008. május 12-ig az emlékezetes szabadulásom napjáig. A gonosz Zalán az Ön állítólagos barátnője, de ez sem igaz, mert az Önök kapcsolata a diákévekre vezethető vissza, mikor is Ön tanulmányait Balassagyarmaton végezte. A Zalán családnál lakott, evett ingyen, hogy szüleinek ne kelljen kollégiumi ellátásért fizetni. Biztos megterhelő lett volna, talán nem is bírták volna. Azóta sok évig semmi kapcsi, néhány éve 5 évenként egy osztálytalálkozó, 2 évenként egy rövid 2 perces telefon, melyet mindig ügyfele kezdeményezett.
