Újra felpöröghetnek a közbeszerzések

 

Start Garancia Zrt.: szakmai workshop a közbeszerzésekről

Az őszi hónapoktól kezdődően fokozatosan felpöröghetnek a közbeszerzések, új üzleti lehetőségeket nyitva meg a kis- és középvállalkozások előtt. Az uniós finanszírozású beruházások mellett  megjelennek a vállalkozások által elnyert vissza nem térítendő uniós támogatások felhasználásához kapcsolódó közbeszerzések is. A vállalkozások számára pedig kifejezetten kedvező, hogy a tavaly év végén életbe lépett új közbeszerzési törvény számos adminisztrációs könnyítést vezetett be – hangzott el a Start Garancia Zrt. június 7-én megrendezett, elsősorban a közbeszerzési eljárásokban érintett szervezeteknek szóló szakmai workshopján.

Érdemes már most megkezdeni a felkészülést a közbeszerzéseken rendszeresen induló vállalkozásoknak az új kiírásokra, ugyanis az év második felében jelentősen megugorhat az eljárások száma a területtel foglalkozó szakértők várakozásai szerint. Tavaly a közbeszerzések összértéke meghaladta az 1.900 milliárd forintot, és több mint 14 ezer eljárás zárult le eredményesen a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint. Az eljárások 84 százalékában a kkv-szektor képviselői nyertek, amelyek részesedése az összérték tekintetében is meghaladta az 50 százalékot. A tavalyi év adatait alapul véve idén az év második fele hozhatja el a közbeszerzések újabb nagy hullámát. Ezt valószínűsíti az is, hogy számos európai uniós finanszírozású beruházás áll előkészítés alatt, amelyek megkövetelik a közbeszerzési eljárások lefolytatását. Ezek várhatóan az év második felében nyílnak meg a vállalkozások előtt.

„A tavaly novemberben életbe léptetett új közbeszerzési szabályozás kialakításával a kormány célja elsősorban a közbeszerzési eljárások transzparenciájának és követhetőségének növelése, illetve a verseny ösztönzése és a közbeszerzések minőségének javítása volt. Az elmúlt félév többségében visszaigazolta ezen törekvéseket, illetve mind az ajánlatkérői, mind az ajánlattevői tapasztalatokat figyelembe véve további szakmai egyeztetések folynak az érintettekkel a közbeszerzések hatékonyságának további növelése céljából” – mondta el dr. Kéri Zoltán, a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályának (KFF) főosztályvezetője a Start Garancia Zrt. által „Startoljon rá a közbeszerzésekre! – Új lehetőségek a kkv-k előtt” címen megrendezett június 7-i szakmai workshopon megtartott előadásában. Hozzátette: „A 2015 végén hatályba lépett új Kbt. rendelkezései kifejezetten kedveznek az eljárásokban résztvevő kisebb vállalkozásoknak, így a következő hónapokban újabb lökést adhatnak a magyarországi kkv-szektor fejlődésének.”

„A nagyobb értékű közbeszerzési eljárásokban – különösen az építési beruházások esetében – a kiírók szinte kivétel nélkül megkövetelik a teljesítési vagy jól teljesítési biztosítékot. Azonban az új közbeszerzési törvénynek köszönhetően már olyan garanciakonstrukció is elérhető a piacon, amelyet a kkv-k fedezet nélkül vehetnek igénybe, ezzel a mindennapi működéshez nélkülözhetetlen forrásokat szabadíthatnak fel” – mondta el Zoltán Csaba, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója. A vállakozások tevékenységét speciális garanciatermékeivel segítő pénzügyi szolgáltató vezetője hozzátette: mivel a közbeszerzési garanciára esetenként már az ajánlattétel időpontjában szükség van, biztonságos megoldást jelent, ha a vállalkozások már ekkor megfelelő garanciakerettel rendelkeznek. Ennek birtokában az előminősített vállalkozás gyorsan és kockázatmentesen tudja teljesíteni az ajánlatkérő által meghatározott biztosítéki követelményeket.

A vállalkozások közbeszerzési esélyeit segítő intézkedések különösen fontosak az építőipari cégeknek, hiszen a közbeszerzési eljárásokon belül értékét tekintve az építési beruházások részesedése volt tavaly a legnagyobb, elérve a 37 százalékot. „A törvény tartalmának előkészítésébe több érintett szakmai szervezet, köztük az ÉVOSZ is be lett vonva, és fontos sikerként könyveljük el, hogy az ajánlattevői oldalt segítő javaslataink jelentős többsége bekerült a törvénybe. Úgy látjuk, hogy az új közbeszerzési törvény a következő időszakban jelentősen élénkítheti a magyar építőipart, és bízunk abban, hogy a következő időszakban várható közbeszerzési hullám is segít stabil, kiszámítható fejlődési pályára állítani a szektor cégeit” – mondta el előadásában Kemény Péter, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közbeszerzési bizottságának elnöke.

A közbeszerzések teljesítésének gördülékennyé tételét erősíti a szerződést megerősítő kötelmek rendszere is. „A szerződést megerősítő kötelmek alkalmazása az ajánlattevői szerződésszegés megelőzésének eszköze annak érdekében, hogy a közbeszerzési szerződések teljesítése megfelelő legyen” – közölte Dr. Előházi Zsófia, az Onmerit Tanácsadó Kft. közbeszerzési és jogi szakértője. A szerződést megerősítő kötelmek segítik a közpénzek felhasználásának hatékonyabbá tételét, illetve ezek alkalmazásával az alapelvi jogsérelem és a büntetőjogi következmények is megelőzhetőek. Ajánlattevői oldalról a szerződést megerősítő kötelmek ismerete a gondos és megfontolt ajánlattételt segíti. Így a szerződés teljesítése során tisztában kell lenni azzal is, hogy milyen súlyú szerződésszegés von maga után jogkövetkezményeket. Ez azért is fontos, mert a Közbeszerzési Hatóság az új Kbt. alapján fokozottan ellenőrzi a közbeszerzési szerződések teljesítését, és adott esetben az ajánlattevő – szerződésszegése okán – kizáró ok hatálya alá is kerülhet.

***

Háttér-információ:

A 10 éve, 2006-ban pénzügyi vállalkozásként alapított Start Garancia Zrt. garanciatermékeivel a magyarországi kkv-k forráshoz jutását és közbeszerzési eljárásokban történő sikeres részvételét kívánja elősegíteni. Az elmúlt 10 évben a Start a kkv-k igényeit követve új termékeket vezetett be, amelyek közül a vállalkozások körében a  közbeszerzési garancia, a pályázati garancia és a befektetési tőkegarancia bizonyult a legkeresettebbnek.

A Start Zrt. az általa vállalt garanciához nem igényel eszközfedezetet ügyfeleitől. Eddigi működése alatt a társaság összesen 25 milliárd forint értékben biztosított garanciát közel 500 hazai vállalkozás számára.

A Start Zrt. kezességvállalásainak fedezete a 9 milliárd forint értékű Start Garancia Alap, amelyet a német állam kis- és középvállalkozások fejlesztése céljára bocsátott – a társaság többségi tulajdonosa –, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány rendelkezésére. A Start kisebbségi tulajdonosa az MFB Invest Zrt. A társaság pénzügyi vállalkozásként az MNB engedélyével és felügyelete alatt működik.